Zárásként döntetlen Spanyolország ellen

benu01

Női válogatottunk döntetlent játszott a BENU-kupa harmadik játéknapján Spanyolország ellen.

benu01

A csapat (Fotó: vizipolo.hu)

Két vereség után, Bíró Attila a spanyolok ellen zárta a BENU-kupát.

Jól kezdtük a mérkőzést, Keszthelyi használt ki egy fórt, de a magyar találatra érkezett két spanyol válasz, mindkétszer Tarrago volt eredményes, 1-2. A szünet előtt azonban Bujka egy ötösből egyenlített. A második nyolc percben egyszer mi, egyszer pedig az ibériaiak vezettek, így érkeztünk el a hajrához. Bujka előbb egalizált, majd ismét ő volt eredményes egy fórból, 5-4.

A fordulás után alig telt el két perc, újra Bujka volt eredményes és már kétgólosra hízott az előnyünk. A negyed derekára megmaradt ez a fór, hiszen Forca találatával még közelebb lopakodtak a spanyolok, de Keszthelyi 7-5-re módosította az állást. A negyedik nyolc percben már három találat is volt a magyar előny, Keszthelyi tanárian fejezett be egy támadást, de a hajrára egyre csökkent a különbség. Kereken egy perc volt vissza, mikor előnybe kerültünk, Bíró Attila ekkor időt kért, de Czigány belevágta a kapusba. A túloldalon a spanyolok kaptak egy fórt, amit higgadtan játszottak meg, így 8-8 lett a végerdmény.

BENU-Kupa, harmadik nap: 

Magyarország – Spanyolország 8-8 (2-2, 3-2, 2-1, 1-3

A BENU-Kupa végeredménye: 

1. Spanyolország
2. Ausztrália
3. Olaszország
4. Magyarország

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS