Zárt fülke: A Mercedes-koncepció a nyerő?

F1

2016. január 30. szombat, 09:48

Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a zárt pilótafülkével kapcsolatban: az F1-es versenyzők szerint mindenképp szükség van a fej nagyobb védelmére, és úgy tűnik, a Mercedes kínálja a legjobb megoldást.

Alexander Wurz, a GPDA elnöke nemrégiben hangsúlyozta, legkésőbb 2017-re ki kell találniuk a megoldást annak érdekében, hogy a pilóták feje is nagyobb biztonságban legyen a nyíltkerekes versenyek során. „A pilótáknak meggyőződése, hogy 2017-ben már jönnie kell egy extra védelemre” – mondta. Már ötletek is vannak arra, hogy ez miképp valósulhatna meg, az FIA pedig próbára is tette ezeket tavaly ősszel.

 Halo

Az eddigi megoldások közül a „halo-koncepció” lehet a legjobbnak, és habár elsőre úgy tűnhet, hogy a pilóta feje előtt lévő elem zavarja őket a kilátásban, valójában ez nem teljesen így van – állítja Anthony Davidson, volt F1-es pilóta. „Az összes tapasztalatom alapján nem tudnék jobb megoldást javasolni. Megtehettem néhány kört vele a szimulátorban, és egyáltalán nem tűnt rossznak. Én legtöbbször zárt autóban ülök, és a kilátás sokkal jobb volt, mint például egy zárt kasztniban, tetővel.”

 

„A középső elem természetesen egy kicsit zavart, legalábbis a virtuális vezetés során. De meggyőződésem, hogy a pályán nagyon gyorsan hozzá lehet szokni. Elképesztő, hogy mi mindenhez lehet alkalmazkodni, ha muszáj. A Mercedes megoldása a legjobb koncepció, ha a zárt pilótafülkék nagyobb biztonságot jelentenének. De hogy szabadítják ki a pilótát, ha felborul az autó, vagy a védőkorlát alá csúszik? Szóval ez az egész nem olyan egyszerű.”

Forrás: www.formula.hu – RSS