Zárt kapuk mögött játszana kupameccset a Chelsea, az ellenfél „bizarrnak” nevezte a kérést

A Chelsea FC szerint zárt kapuk mögött kellene megrendezni szombaton a Middlesbrough elleni, idegenbeli FA Kupa negyeddöntőt, mert a londoni klub – az orosz tulajdonos Roman Abramovics elleni szankciók miatt – nem árusíthat további jegyeket a mérkőzésre – írja az MTI.

A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató “Kékek” keddi bejelentése szerint megbeszéléseket folytattak a pénzügyi szankciók végrehajtásával foglalkozó hivatallal. Hozzátették, a versenysemlegesség és a sportszerűség miatt kérvényezni fogják az Angol Labdarúgó Szövetség igazgatótanácsánál, hogy a házigazda Middlesbrough szurkolói se lehessenek jelen a szombati mérkőzésen.

Elismerjük, hogy mindez komoly hatással lenne a Middlesbrough-ra és szurkolóira, valamint saját szimpatizánsainkra, akik a szankciók életbe lépése előtt már megvásárolták a jegyüket, de úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi körülmények között ez lenne a legtisztességesebb eljárás – magyarázták a Chelsea háza tájáról.

Az ukrajnai háború kitörése után Abramovics előbb a klub jótékonysági alapítványának kezébe adta a Bajnokok Ligájában címvédő csapat irányítását, majd bejelentette, hogy szeretné eladni a BL-címvédő klubot. Nagy-Britannia csütörtökön szankciókat léptetett életbe a tulajdonossal szemben; milliárdos vagyonát zárolták, nem bonyolíthat le pénzügyi tranzakciókat brit magánszemélyekkel és vállalkozásokkal, emellett utazási és szállítmányozási tilalommal is sújtották, mert azt beszélik róla, hogy jó viszonyt ápol Putyinnal, ezt azonban ő vitatja.

A londoni klub az intézkedések nyomán nem vehet részt játékoseladásban és -vásárlásban, emellett fel kellett függesztenie a jegyértékesítést és a szurkolói boltokat is be kellett zárnia. A brit kormány nem zárkózik el attól, hogy engedélyezze Abramovicsnak a Chelsea eladását, de előfeltételként azt szabta meg, hogy abból nem származhat nyeresége.

A Chelsea kérésére a Middlesbrough csapata is reagált, a klub bizarrnak nevezte a Chelsea kérését és hozzátette, hogy a sportszerűség indoka nagyon ironikusan hat.

Mindenki jól tudja, hogy miért szankcionálták a Chelsea-t, és hogy ennek semmi köze a Middlesbrough-hoz. Hogy azt sugallják, hogy a szurkolóinkat meg kell büntetni, nem csak, hogy súlyosan igazságtalan, de minden alapot nélkülöz.

– Tekintettel a szankciók okaira, az végletekig ironikus, hogy a Chelsea a tisztességre hivatkozik – írta a másodosztályú klub. A klub jelenleg az angol szövetség hivatalos értesítésére vár, de a leghatározottabban ellenáll a Chelsea lépéseinek.

Az Eb-n újraélesztett Eriksen újra meghívót kapott a dán válogatottba – hivatalos