Zdanovban versenyzett a monti válogatott

Augusztus 8-9-én rendezték a csehországi Zadovban az UCI C1 kategóriájú mountain bike versenyt, mely idén a magyar MTB XC válogatott első nemzetközi versenye volt. Az utazó keret legfőképp az utánpótlás korú versenyzőkből állt. Bruchner Regina, Pakot András, Takács Zsombor, Greman Szonja, Leányvári Sára, Oravecz Lora, Takács–Valent Márk és Vas Kata Blanka képviselte a magyar színeket. Az eseményről Cser Gábor szövetségi kapitány számolt be:

Csehországban ezek a versenyek két naposak szoktak lenni. Szombaton az U17, U19 és az Elite kategória versenyzik, vasárnap rövidebb körön az U15 és a kisebb kategóriák mérik össze tudásukat. Emiatt pénteken reggel indultunk, hogy délután még szemügyre tudjuk venni a pályát. Ez igazán fontos volt, hiszen a pálya 3 sziklakertet tartalmazott és igazán technikás emelkedőket. A pálya gyakorlatilag a nemzetközi trendet követi, ide már a merevfarú kerékpár sajnos kevés. Igazán nem a lejtőn, hanem a mászásokkor érezhető a fully előnye, az U15-ös kör picit rövidebb volt egy sziklakertet hagytak ki a srácok és egy kisebb mászást.






A szombati versenynapon első ként Takács – Valent Márk állt rajthoz, a 116 helyről a 6. helyig küzdötte fel magát a Cseh szpíker nem kis meglepetésére, többször is dicsérte teljesítményét. U19 férfi kategóriában három magyar fiatal is indult, igaz nem válogatott színekben. Itt Baranyi Áron az előkelő 12. helyen végzett, Szabó Levente körön belül a 64. helyen, és Horváth Áron Mihály a 74. helyen (technikai hibával küzdve).

A délutáni program a lányokról szólt. Itt az Elit, U23, U19, U17 lányok együtt rajtoltak. Az U23-as lányoknál Vas Kata Blanka képviselte színeinket, aki a 4. helyen végzett U23-ban abszolútban pedig a 17. helyen. Blanka nem volt elégedett teljesítményével, ennél többet tud, viszont a merev kerékpár sem segítette az előrehaladásban igazán. U19-ben Bokros Csenge indult (nem válogatott színekben), ahol a 14. helyet sikerült elcsípni a küzdelmes versenyben. U17-es lányoknál pedig hárman álltak rajhoz, itt Greman Szonja kapta el legjobban a fonalat a majd harmincfős mezőnyben a 12. helyen végzett, Leányvári Sára a 22. és Lora a 25. helyen, Lorának sajnos kisebb problémái voltak a verseny közben, így nem tudta igazán megmutatni mire képes.

Vasárnap az U15-ös korosztály technikai feladatokkal kezdett, majd délután a rövidített pályán versenyzett. Először Regina rajtolt, aki kicsit elizgulta a versenyt, de így is a majd 50 fős mezőny 18. helyén végzett. Őt követte két tehetséges fiatal versenyzőnk Pakot András és Takács Zsombor, a 105 főt számláló mezőny utolsó helyéről rajtoló srácok a 16. és a 2. helyig küzdötték fel magukat a 37 perces verseny alatt. Zsombor futott be a 2. helyen a csehek nem kis meglepetésére, Andris pedig a 16. helyen. Mindketten dicséretet érdemelnek.

Konklúzió, hogy fiataljaink nincsenek elmaradva a nemzetközi mezőnytől, sőt többen is megmutatták, hogy helyük van ezeken a versenyeken. Fontos azonban megjegyezni, hogy a pályaépítés trendnek megfelelően érdemes elgondolkodni, hogy a milyen kerékpárt használnak versenyzőink, mert egyre nagyobb a különbség kerékpár és kerékpár között.

Eredmények

Rank Bib Fullname Nat. Club Time Gap
Elite Women
1 101 TERPSTRA Anne NED GHOST FACTORY RACING 1:13:30.1 0:00:00.0
17 126 VAS Kata Blanka HUN Hungarian MTB National Team 1:20:16.5 0:06:46.4
U19
1 205 LIND Oscar SWE Team Serneke Allebike 1:06:38.9 0:00:00.0
12 201 BARANYI Dávid Áron HUN Limitless Team- XCO Nagykanizsa 1:10:14.6 0:03:35.7
64 210 SZABO Levente HUN INTERCYCLING TEAM 1:21:51.8 0:15:12.8
75 211 HORVÁTH Áron Mihály HUN Limitless Team- XCO Nagykanizsa 1:06:16.8 – 1 Lap(s)
WU19
1 701 MITTERWALLNER Mona AUT Racing Team Haiming 0:58:51.2 0:00:00.0
14 706 BOKROS Csenge Anna HUN Limitless XCO Team Nagykanizsa 1:12:02.0 0:13:10.8
U17
1 605 BERNÁT Adam CZE DUKLA PRAHA 0:41:57.1 0:00:00.0
6 678 TAKÁCS-VALENT Márk HUN Hungarian MTB National Team 0:43:05.3 0:01:08.2
WU17
1 501 SPĚŠNÁ Simona CZE MS Bike Academy racing 0:32:01.5 0:00:00.0
12 527 GREMAN Szonja HUN Hungarian MTB National Team 0:36:06.2 0:04:04.7
22 528 LEÁNYVÁRI Sára HUN Hungarian MTB National Team 0:38:44.9 0:06:43.4
25 529 ORAVECZ Lora HUN Hungarian MTB National Team 0:40:28.6 0:08:27.1
Masters
1 751 ZELENÝ Ondřej CZE Eleven Black.ET team 0:43:09.0 0:00:00.0
9 769 CSER Gábor HUN Hungarian MTB National Team 0:48:27.2 0:05:18.2
WU15
1 401 VIKOVÁ Hanka CZE DUKLA PRAHA 0:27:40.0 0:00:00.0
18 442 BRUCHNER Regina HUN Hungarian MTB National Team 0:31:22.4 0:03:42.4
U15
1 801 BAŽANT Kryštof CZE TJ SOKOL PLAVY – CYKLO BENDA 0:37:12.5 0:00:00.0
2 1213 TAKÁCS Zsombor HUN Hungarian MTB National Team 0:37:13.0 0:00:00.5
19 1212 PAKOT András Gusztáv HUN Hungarian MTB National Team 0:41:08.7 0:03:56.2

Forrás: www.bringasport.hu – RSS