Zekic: „Támadásban többet várok, mint a Fradi ellen”, Boris: „Mindenképpen pontot szeretnénk szerezni” – edzői várakozások

Diósgyőri VTK–MTK Budapest (20.00)

Zoran Zekic (DVTK): – Szeretném, hogy ne csak tudják, hanem érezzék is a játékosok, hogy köztük vagyok, segítek nekik mindenben – mondta Zoran Zekic, aki a csütörtöki edzésen ismét beszállt a játékba. – Lehet, az erőnlétem kissé megkopott mióta visszavonultam a labdarúgástól, de a küzdőszellemem a régi. Kedd este játszottunk az FTC ellen, másnap a keret két részre bontva dolgozott, a kezdőcsapat tagjai regenerációs edzésen vettek részt, míg a többiek terhelést kaptak. Így érdemben valójában csak a csütörtöki nap állt rendelkezésre, amikor videóztunk, majd az edzőpályán ismételtünk át néhány taktikai elemet. Valójában mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszunk, mert a hazai pálya legnagyobb előnye, a diósgyőri közönség ezúttal is hiányozni fog. A játékosoknak továbbra is magukban kell megtalálni a holtponton átlendítő plusz motivációt, ami máskor a lelátóról érkezik. Az eredmények mégis azt mutatják, hogy itthon veretlenek vagyunk 2021-ben. Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy a Budafok és a Mezőkövesd is az utolsó percben mentett pontot Diósgyőrben, ezért külön felhívtam a játékosok figyelmét, az MTK ellen az utolsó pillanatig kell koncentrálni. A legtöbb esetben az dönt két egyforma képességű csapat között, hogy melyik csapat akarja jobban a győzelmet, de küzdeni akarással bizonyos fokú minőségbeli különbséget is el lehet tüntetni. Szokás szerint kielemeztük az ellenfél játékát, de nekünk továbbra is a saját játékunkra kell koncentrálni, mert minden taktika annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle. Az FTC ellen látott kompakt védekezést és küzdőszellemet várom ezúttal is, támadásban viszont annál is többet: gyors labdakihozatalt, több kapura lövést, és mindenekelőtt gólokat. Ezúttal is a győzelemért játszunk, három ponttal fel tudunk zárkózni a vetélytársainkhoz. (dvtk.eu)

Michael Boris (MTK): – A Fradi ellen az első félidő nem volt jó, viszont a második remekül sikerült, a Honvéd ellen pedig fordítva volt. Elhihetik nekem, hogy mindkét meccsen szerettünk volna végig jól játszani. Átbeszéltük ezeket a dolgokat a csapattal. Ha nincs az a két pontrúgás, akkor mindenki boldogan jön le a pályáról, de attól még tény, hogy a második félidőben gyengébben játszottunk. A Diósgyőrnek nyernie kell, hiszen a kiesés ellen küzd. Amikor nálunk lesz a labda, valószínűleg beállnak teljesen a kapujuk elé védekezni és kontrákra összpontosítanak majd. Figyelnünk kell a visszarendeződésre, meg kell találnunk a ritmust és jól kell tartanunk a labdát. Mindenképp pontot szeretnénk szerezni. (mtkbudapest.hu)