Zenos E10 R – Durva!!

Autó

2015. november 26. csütörtök, 09:00

Szerző: Mészáros Gergely

Ez az autó a puszta létezésével kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát.

zenose10r04

Szenvedélyes, nyers, ügyes és megfizethető – többek között így jellemzik autóikat az egyelőre még kevésbé neves brit sportkocsi tervezői, illetve a márka tulajdonosai.  A Zenost egyébként Ansar Ali és Mark Edwards alapította, akik a Lotusnál találkoztak egymással, s egy olyan embereket, mérnököket gyűjtöttek maguk köré egy csapatba, akiknek hatalmas tapasztalata volt már a könnyű és megfizethető árú autók fejlesztése terén.

zenose10r05

Így született meg a Zenos E10, a kis kétüléses brit sportkocsi, mely a nonkonformista vásárlók egyik kedvence, illetve „racionalista” választása lehet. A most bemutatkozott E10 R már egy erősebb változat, melyben a Ford Focus RS 2.3 literes EcoBoost erőforrása dolgozik, 350 lóerős csúcsteljesítménnyel. Eközben a Zenos súlya kevesebb mint 700 kilogramm, így minden lóerőre alig 1,97 kg tömeg jut! Durva! A menetteljesítményeket el lehet képzelni: szélvédő nincs, a kétüléses roadster pedig alig több, mint 3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, végsebessége pedig 249 km/h. A váltó hatfokozatú kézi, a karosszérialemek szénszálas és üvegszálas anyagból készültek, a futómű állítható. Ehhez képest az ár bagatell, 57.000 euróért hazavihető, ám a közúti fegyverből mindössze 15 darab készül. Különben is a hasonló élményt nyújtó, ám valamivel gyengébb alapverziók már 35.000 eurótól elérhetők.

zenose10r03

zenose10r02

Forrás: www.formula.hu – RSS