Zidane kiáll Blanc mellett

image

 Kiáll Laurent Blanc szövetségi kapitány mellett a Francia Labdarúgó Szövetségben kirobbant rasszista botrány kapcsán Zinedine Zidane, a válogatott korábbi világ- és Európa-bajnok játékmestere.

    "Nincs bizonyíték ellene. Jól ismerem őt, természetesen nem rasszista" – jelentette ki korábbi játékostársáról a 2006-ban visszavonult aranylabdás zseni.
    A Médiapart tényfeltáró hírportál múlt héten azt állította, hogy a szövetség technikai vezetése a tavaly november 8-i megbeszélésen arról döntött: azt kéri az utánpótlás-nevelő központoktól és iskoláktól, hogy a 13 évnél idősebbeknél a kettős állampolgárságú fekete és arab játékosok aránya ne haladja meg a teljes létszám 30 százalékát, azaz a származás kerüljön előtérbe a futballtudással szemben. A szövetség azonnal belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, szombaton a sportminisztérium is külön eljárást indított.
    A botrány elérte Laurent Blanc-t, a válogatott szövetségi kapitányát is, aki a felvétel szerint az értekezleten arról beszélt, hogy meg kellene változtatni a kiválasztási kritériumokat. Szerinte a jelenlegi szemlélet nem eléggé technikai, hanem az erős és magas játékosokat részesíti előnyben, ezek zöme pedig szerinte a feketék közül kerül ki. A legnagyobb botrányt a szakvezető azon mondata váltotta ki, miszerint "a spanyolok nekem az mondták, náluk nincs probléma, náluk nincsenek feketék".