Zöld utat kapott a zárt pilótafülke

F1

2016. február 4. csütörtök, 18:36

Szerző: Strommer Benjamin

Az elmúlt napokban sokat lehetett hallani az F1-es pilóták extra fejvédelmének megvalósításáról és az erről szóló véleményekről. A BBC szerint a fülkék biztosan nem maradnak változatlanok.

A Formula-1 vezetői, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség a királykategória biztonságosabbá tételén kezdett dolgozni azzal a szándékkal, hogy növeljék a versenyzők fejének védelmét valamilyen típusú „zárt” pilótafülke bevezetésével, és ezzel elkerülhetővé tegyék az olyan baleseteket, mint például Justin Wilsoné az IndyCar 2015-ös szezonja során.

A versenyzők szintén a kezdeményezés mellett állnak, amely a BBC Sport értesülései szerint zöld utat kapott – azaz a nyitott fülkés F1-es autók hagyományos képe biztosan megváltozik a jövő évtől.

„Egészen nyilvánvaló, a versenyzők elégedettek, hogy a csapatok műszaki képviselői megegyeztek a további fejvédelem érkezéséről 2017-ben” – mondta a versenyzői szövetség, a GPDA elnöke, Alexander Wurz. Ezzel megkezdődik a zárt fülkék végleges formájának kialakítása. „A tervezési fázisba lépünk, ahol a versenyzőknek nyitottnak kell lenniük, hogy látótartományuk kismértékben megváltozik a plusz struktúra miatt. Kíváncsi vagyok, a csapatok hogyan érik el, hogy az új megoldás menő és gyors is legyen.”

A befutó legnagyobb valószínűség szerint a Mercedes gyűrűs megoldása, az úgynevezett „halo” lesz, amely a képen is látható.

Forrás: www.formula.hu – RSS