Zűrzavar Maignan orvosi kezelése miatt

Nincs egyetértés a Milan és a francia válogatott orvosi stábja között.

Maignan szeptember végén egy Ausztria elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen szenvedett vádlisérülést a francia válogatottban és azóta hét meccset kellett kihagynia. A múlt héten teljesen felépült a sérüléséből és eredetileg ott lett volna a kezdőben a Monza ellen, azonban újra megsérült az egyik edzésen.

A 27 éves kapusnak a talpizma sérült meg és az elkövetkező hetekben nem léphet pályára, így klubszinten véget ért számára a 2022-es év és idén már nem láthatjuk a Milan kapujában. Ugyanakkor a világbajnokságon való szereplésre még van esélye, amennyiben jól halad a felépülése és bevethető állapotban lesz a november közepén kezdődő tornára.

A L’Equipe beszámolója szerint Maignan nemrég Franciaországba utazott a nemzeti csapat bázisára, amely Clairefontaine-en-Yvelines-ben található. A látogatás célja, hogy a francia válogatott orvosi stábja átvegye a kezelését és megpróbálja felgyorsítani a felépülési folyamatot, hogy Mike mindenképpen ott lehessen a világbajnokságon.

Ez nem igazán nyerte el a klub tetszését és nézeteltérés alakult ki, ugyanis a Milan azt szeretné, hogy Maignan visszatérjen Olaszországba és itt folytassa a felépülési folyamatot a Rossoneri orvosi személyzetének felügyeletében a franciáktól függetlenül. A kezelés tehát Olaszországban folytatódik, miközben a francia nemzeti csapat stábja figyelemmel kíséri a felépülés előrehaladását.

Maignan ott akar lenni Katarban a vb-n és szeretné hazáját képviselni, ezért azon dolgozik, hogy játékra kész állapotban legyen, azonban a Milan mindenképpen meg akarja óvni őt attól, hogy esetleg túl korán térjen vissza a pályára és ezáltal azt veszélyeztesse, hogy akár huzamosabb időre kidőljön a szezon további részére.