Forma-1 2012 Ausztrál Nagydíj: Rajtsorrend

image

Lewis Hamilton vezetésével a McLaren előnybe került a Red Bullal szemben a 2012-es világbajnokságban, az Ausztrál Nagydíjon a brit pilóta pole pozíciót szerzett, megelőzve csapattársát, Jenson Buttont, a világbajnok, Sebastian Vettel csak a hatodik lett.

Hamilton 1:24.922-es idejével a harmadik etapban 0.7 másodperces előnybe került az első köröket követően, időeredménye végül legyőzhetetlen volt.

Romain Grosjean szerezte meg a harmadik helye a Lotusszal, Formula-1-es visszatérése első versenyén, míg Michael Schumacher a negyedik helyen végzett, a Red Bullok a harmadik soron osztoznak, Mark Webber, Sebastian Vettel sorrendben.

Messze hátul végzett a Ferrari, nem sikerült az első tízbe kerülniük, ám Kimi Raikkönen is meglepetést okozott, már az első etapban kiesett.

Hamilton állt az élre a harmadik etap elején, riválisai ugyan megközelítették idejét, de megelőzni már senki nem tudta.

A második helyért ádáz küzdelem volt, többször cserélt helyet, második helyen állt Webber – aki csak egyszer hajtott pályára a harmadik etapban -, Schumacher, Grosjean és végül Button lett az, aki Hamilton mögött végzett.

Vettelnek a pole pozíció megszerzésére nem volt esélye, hatodik helyezése a legrosszabb eredménye a 2010-es Olasz Nagydíj óta.

A Mercedes pole pozícióra esélyes volt, a második etapot meg is nyerték, de Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg végül a negyedik és hetedik helyen végzett.

Egyik Ferrari sem jutott túl a második etapon. Fernando Alonso az egyes kanyarban a kavicságyba csúszott az etap közepén, autója annyira rossz helyen állt le, hogy piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést. Ekkor az ötödik helyen állt, ám végül a 12. helyen zárt. Annak ellenére, hogy kicsúszott még így is jobb teljesítményt ért el, mint csapattársa, Felipe Massa. A brazil pilóta egy másodperccel maradt el Alonsótól az első (amely során majdnem kiesett) és a második etapban is. Massa a 16. helyen zárt.

Raikkönen visszatérésének első időmérő edzésén gyengén teljesített. A finn pilóta hibázott az első etapban az utolsó mért kör során, majd visszavett, arra számított, még egy mért kört tud teljesíteni, ám néhány másodperccel azelőtt, hogy átlépte a rajtvonalat, leintették az edzés első részét, így a Lotusszal a 18. helyről indulhat.

Visszatérve a harmadik etapra, Pastor Maldonado óriási bíztatást nyújtott a Williamsnek a nehéz 2011-es szezon után, nyolcadik helyen zárt, Nico Hülkenberg egy év kihagyás után a kilencedik helyen zárt.

Daniel Ricciardo bebiztosította, hogy mindkét ausztrál Formula-1-es pilóta az első tízből indulhasson, Toro Rossójával a harmadik etapba jutott, habár mért kört nem futott. Jean-Eric Vergne alig maradt le az első tíz küzdelmeiről, egy tizedmásodperccel csúszott le a harmadik etapról, a 11. helyről kezdheti első Formula-1-es versenyét.

A sauberes Kamui Kobayashi meglepetésre megnyerte az első etapot, de ezt a teljesítményt később már nem tudta megismételni, a 13. helyen zárt. Csapattársa, Sergio Perez a 17. lett, miután a második etapban sebességváltó probléma miatt nem tudott mért kört futni.

Bruno Senna és Paul di Resta a 14. és 15. helyen zárt.

A mezőny vége hasonlít a 2011-es eredményekhez. A Caterham lemaradt a második etapról, de egyértelmű előnyben van a Marussiával szemben, míg a HRT nem tudott a 107 százalékos szabálynak megfelelni, ezen felül Narain Karthikeyan még Fernando Alonsót is akadályozta.

A 2012-es szezon első versenye, az Ausztrál Nagydíj helyi idő szerint vasárnap, 17 órakor kezdődik.

Ausztrál Nagydíj – Időmérő végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
Q3
1 Lewis Hamilton McLaren 1’24.922 14
2 Jenson Button McLaren 1’25.074 15
3 Romain Grosjean Lotus 1’25.302 21
4 Michael Schumacher Mercedes 1’25.336 18
5 Mark Webber Red Bull 1’25.651 17
6 Sebastian Vettel Red Bull 1’25.668 18
7 Nico Rosberg Mercedes 1’25.686 16
8 Pastor Maldonado Williams 1’25.908 20
9 Nico Hülkenberg Force India 1’26.451 18
10 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1’26.319 16
Q2
11 Jean-eric Vergne Toro Rosso 1’26.429 12
12 Fernando Alonso Ferrari 1’26.494 12
13 Kamui Kobayashi Sauber 1’26.590 12
14 Bruno Senna Williams 1’26.663 16
15 Paul di Resta Force India 1’27.086 16
16 Felipe Massa Ferrari 1’27.497 16
17 Sergio Perez Sauber 1’26.596 11
Q1
18 Kimi Raikkönen Lotus 1’27.758 9
19 Heikki Kovalainen Caterham 1’28.679 7
20 Vitaly Petrov Caterham 1’29.018 8
21 Timo Glock Marussia 1’30.923 10
22 Charles Pic Marussia 1’31.670 9
23 Pedro de la Rosa HRT 1’33.495 6
24 Narain Karthikeyan HRT 1’33.653 6