100km-es Ultramaratoni Országos Bajnokság Kisbéren

maraton.jpg

Az idén is Kisbér lesz a házigazdája a 100 kilométeres országos bajnokságnak, amely április 10-én kerül lebonyolításra. Az IAU bronz címkéjét viselő Országos Bajnokság megrendezésének a jogát sorrendben negyedszer, az idei évben is az UNIXSPORT nyerte meg.

A gyönyörű, idilli, dombvidéki környezetben megrendezésre kerülő 100 kilométeres országos bajnokság szervezői az idei évre is egy nagyszerű hangulatú versenyt jósolnak. Szép számmal várnak indulókat nem csupán az országos bajnoki versenyszámban, hanem az ötven kilométeres – és maratoni számban egyaránt. Bogár János, hatszoros Bécs-Budapest szupermarathon győztes a 100 kilométeres futás magyar csúcstartója, illetve Daniel Oralek, a csehek kiválósága, a 2008-as winschoteni 100 kilométeres futóverseny győztese már biztosan ott lesz a rajtvonalnál.

A nagyszerű hangulat mellett a szakértelem és a tökéletes precizitás is a 100 kilométeres OB kulcsszava. A hazai ultrafutás emblematikus figurái fogják betölteni a rendezői és segítői feladatokat, ügyelve – többek között – a versenyzők megfelelő ellátására, frissítésére. A frissítőpontok szolgáltatásáról is feltétlenül említést kell tennem. A frissítések széles tárházát és szakképzett masszőrök lelkiismeretes munkáját ígérik a szervezők. A korábbi évekhez hasonlóan a kisbéri százas idén is hazánk egyik legjobb szolgáltatását nyújtó szupermaratoni futóversenye lesz.

A 100 kilométeres OB rajtja április 10-én reggel, 7:00-kor lesz, míg az 50 kilométeres és a maratoni versenyszámon 14:00-kor fog eldördülni a startpisztoly. A 100 kilométeren minden 22. életévét betöltött nevező indulhat, viszont az utóbbi két versenyszámban minden tizennyolc év feletti induló elrajtolhat. Minden teljesítő küzdelmét értékes befutócsomaggal honorálják a szervezők, továbbá az első három helyezett férfi és nő különdíjazásban részesül.

XLsport –
Forrás: www.unixsport.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.