Romain Grosjean (Fotó: Xpbimages.com)
• Rosberg rossz rajtja már az első métereken eldöntötte a győzelem sorsát.
• A VSC Péreznek, Vettelnek és Kvjatnak ártott a legtöbbet – csak Kvjat menthette a helyzetét, és mentette is tökéletesen.
• Ricciardo Vettellel vívott volna a dobogóért, ha nem esik ki – Bottas esélytelen volt.
• Vettel a defekt figyelmeztetés nélküli természete miatt lehet joggal kiakadva.
• A második etapra választott keverék határozta meg, hogy valaki kiállt-e a VSC alatt, vagy sem.
Vezető versenyző mögötti hátrányok körönként
A vonalakat az egyes versenyzők éllovastól mért körönkénti hátrányai rajzolják ki. Az ilyen típusú grafikonok a legjobb eszközök a relatív versenytempók ábrázolására.
Romain Grosjean kétségkívül szerencsésen örökölte meg a 3. helyet (a 42. kört már kivédekezték ellene, azon kívül pedig már csak az utolsóban lett volna esélye), ám a francia enélkül is fantasztikus versenyt futott. Jó rajtján és Valtteri Bottas első etap végi megelőzésén kívül kiváltképp a bivalyerős második etapja alapozta meg a teljesítménye gerincét. Az ábrán látszik, hogy ebben sikerült neki eljutnia a Kvjat-Massa-féle bolytól a Pérez-Ricciardo-féléig – közel 10 mp-et ledolgozva –, a második kiállása idejére pedig már az utóbbin is átjutott! (Gumielőnye csak a 3-as kocsival szemben volt.) Mindennek fényében Pastor Maldonado a rajtszámához méltóan balszerencsésnek tekinthető a korai műszaki hibája miatt – bizonyára ő is hasonlóan jó tempót diktált volna.
A Red Bullnál jól gondolták, hogy Daniel Ricciardo valószínűleg egy dobogót bukott el a kiesésével. Sergio Pérez ugyan a jobb végsebességével visszaelőzte őt azok után, hogy az előrehozott első kiállásakor sikeresen a mexikói elé vágott, ám az ausztrál ugyanolyan a stratégián volt, mint amivel a csapattársa rohamozott a futam végén. Bár a verseny korai fázisában ugyanolyan gumin tehát még beragadt Pérez mögé, az utolsó körökben az újabb és lágyabb abroncsokkal vélhetően ő is meg tudta volna előzni a Force Indiát – ahogy az akkor már szintén kopott közepes keveréken lavírozó Grosjeant is, akinek a virtuális biztonsági autó az utolsó etapban nagyon segített megszökni Pérez elől. Mivel Sebastian Vettel a VSC előtt szintén a Red Bullok stratégiáján volt, ezért gyaníthatóan még ő lett volna Ricciardo legnagyobb ellenfele a harmadik helyért. Mindennek fényében valószínű tehát, hogy az ausztrál kiesése és a verseny semlegesítése nélkül is szikrázó csatának néztünk elébe a bronzéremért…
Miután Grosjean megelőzte őt, stratégiailag pedig hátrányba került Ricciardo és Vettel ellen, Pérez szénája már a VSC előtt sem állt túl jól, az azonban, hogy épp (kb. egy másodperccel) azelőtt kötelezte el magát a második kiállása mellett, hogy a verseny befagyasztását előidéző Red Bull-os kiesett, végképp megpecsételte a sorsát. A grafikonon jól kirajzolódó időveszteségét egyszerűen az magyarázza, hogy miközben ő kereket cserélt, a többiek még teljes sebességgel mentek a pályán, amikor viszont a többiek bokszoltak, akkor ő már kénytelen volt a VSC alatt érvényes szintidőhöz tartania magát. Visszaesése persze relatív; ahhoz képest értendő, hogy a második etap eleje felé még a harmadik helyen állt.
A Williams bevallottan küszködött a lágy keveréken, kiváltképp az első etapban – az a Felipe Massa, akit a szintén lágyon autózó Danyiil Kvjat ekkor simán megelőzött, nagyon beragadt a Red Bull mögé a másodikban (majd Pérez mögé a harmadikban), miután mindketten közepesre váltottak. A grove-iak is úgy vélték, hogy egyik pilótájuk a dobogótól esett el a csapat hibája (esetükben az összecserélt gumik) miatt, ám az első ábrára pillantva látható, hogy a 15. kör végi áthajtásos büntetése nélkül Bottas nem sokkal Massa és Kimi Räikkönen előtt maradt volna, ami még a kiesésekkel együtt is legfeljebb egy erős pontszerzésre felel meg.
Akinek még szintén az első etapban ment el a versenye, az Marcus Ericsson; nagyon látszik, hogy az első kört még remek pozícióban záró svéd tempóját mennyire visszavetette a padlólemezbe beragadó törmelék. Csapattársa, Felipe Nasr ellenben semmiféle tempóveszteséget nem szenvedett, amikor az utolsó etapban állítása szerint lassú defektet kapott.
Jenson Button sebességén viszont megint nagyon meglátszott, hogy az ERS-e már első köröktől kezdve minden körben kikapcsolt az Eau Rouge utáni domb tetején – a brit sokkal lassabb volt Fernando Alonsónál.
Carlos Sainz ezzel szemben teljesen jó (itt nem ábrázolt) tempót futott a másik Toro Rossóhoz képest – épp csak a korai hosszúra nyúló szerelés következtében végig többszörös körhátrányban.
Helyezések körönként
A vonalakat az egyes versenyzők egyes körök végén elfoglalt pozíciói rajzolják ki. Ez az „ősi” eszköz (egyes változatait már a ‘60-as években is használták) a versenyek legtömörebb krónikája.
Az első körben jobbára azok javították a legtöbb helyezést, akik láthatóan a legjobban lőttek ki a piros lámpák kialvásánál – név szerint Alonso, Pérez, Ricciardo és Vettel. A bevallottan brilliánsan induló spanyol az első kanyar kijáratánál még 12. volt (hat autót előzött meg bő 200 m-en!), és valószínűleg csak az erőtlen Honda-motornak köszönhette, hogy a kör végére ketten már vissza is előzték. Egy ideig Vettel számára is úgy nézett ki, hogy többet javíthat, mint két pozíció: a 8. helyről induló németnek a La Source csúcspontján egy pillanatig még a 4. hely is kinézett.
A nagyon beragadók közül a legnagyobb név természetesen Nico Rosberg volt, az ő hibája pedig – tekintve az Ezüstnyilak dermesztő tempóelőnyét – gyakorlatilag el is döntötte a győzelem sorsát.
Szintén pocsékul lőtt még ki Nasr – ő és Button fogták közre Will Stevenst, aki a „szendvicsből” való kihátrálás miatt csúszott vissza Roberto Merhi mögé –, ill. a felvételek tanúsága szerint Räikkönen, igaz, a finn magát a nyitókört már remekül teljesítette, hiszen végül javítani tudott a rajthelyéhez képest. Button tehát Stevensszel érhetett össze (ezt említette a rádión), ám az idősebb brit később megerősítette, hogy nem a koccanás miatt bizonyult olyan lassúnak.
Magán az ábrán az egyik legkiugróbb vonás Kvjat verseny végi felzárkózása, amelyet az újabb gumik mellett a Kemmel-egyenes vasárnap aránylag erős szembeszele is segített – ne feledjük, a Red Bull szombaton már nem volt olyan acélos végsebesség tekintetében, mint pénteken. Mindez kritikus fontosságú volt a stratégiája szempontjából, és már a második nagy visszatérést jelentette azok után, hogy az orosz a futam első felében a 12. rajtkockából feljött az 5. helyre, megelőzve ezalatt Ericcsont és Massát.
Räikkönen 16. rajtkockából történő felkapaszkodása már kevésbé volt meggyőző. A finn csak egy pozíciót javított az első körben, ezt követően pedig csak Ericssont, majd az első kiállások alatt Max Verstappent utasította maga mögé – és az újonc utolsó körös hibájára kellett hagyatkoznia, hogy utóbbi helyezése ne vesszen el ismét.
Gumistratégiák
Az egyes versenyzők gumistratégiáinak legfontosabb adatai – a kiállások száma, az etaphosszok, valamint a választott gumikeverékek.
Figyelemreméltó módon vasárnap is szinte ugyanolyan körülmények fogadták a mezőnyt, mint a versenyhétvége első két napján: a futam ideje alatt 23-24°C-os levegő- és 33-38°C-os pályahőmérsékletek uralkodtak Spában.
A két kerékcserés gumistratégiákra vonatkozó előzetes várakozások imigyen telitalálatnak bizonyultak, a különbségeket azonban nem az jelentette, amit vártunk, nevezetesen, hogy ki milyen keverékkel fut többet (egyértelműen a lágy volt az elsődleges versenygumi), sőt még csak nem is az, hogy ki rajtolt a keményebbik abroncsokon (Nasr, Button, Alonso).
A meghatározó tényező – kicsit a Magyar Nagydíjhoz hasonlóan – az volt, hogy ki időzítette a második és ki a harmadik etapjára a közepes keveréket. A kétszer cserélőknél, azaz a mezőny túlnyomó többségénél ugyanis javarészt ez határozta meg azt, hogy kiálljanak-e virtuális biztonsági autó alatt, vagy sem. Azok, akik két lágy etappal nyitottak, azok a két manoros kivételével mindannyian kiálltak, míg azok, akik a középső etapra tették fel a keményebbik garnitúra gumit, azok szinte mind a pályán is maradtak – az egyetlen kivétel Massa volt, aki azonban a lágy keveréken mutatott pocsék tempóját látva vélhetően boldogan vételezett egy újabb szett közepeset. Ő volt az egyetlen pilóta, aki két közepes etappal operált. A többiek érthető módon próbálták elkerülni a papíron lassabb gumitípust, a lágy pedig nem bírta volna ki az akkor még hátralevő 22 kört, ezért tartózkodtak a kerékcserétől.
A pályán maradók közül Vettelnek és Kvjatnak ártott a legtöbbet a VSC, mivel a kint maradók közül nekik kellett vállalniuk a legtöbb kockázatot, ha akárcsak azt a pozíciójukat meg akarták tartani, ahova a futam semlegesítése nélkül vélhetően odaértek volna – a németnek ez a 3., az orosznak a 6. hely volt. A két kiállásnál maradó Kvjat azt kockáztatta, hogy beragad a forgalomba, az egy kerékcserével végigmenni szándékozó Vettel pedig azt, hogy elfogy alóla a gumi. A kettejük közti különbség az volt, a Red Bull-os szinte fizikailag esélytelen volt a másik opcióra, mivel olyan korán állt ki először, a ferraris helyzete viszont nem volt ilyen egyértelmű. Egyébként mindketten bámulatosan jól végezték a feladatukat.
Ami miatt Vettel minimum elégedetlen lehet, az az, hogy a gumi nem elfogyott alóla, mint pl. Alonso alól 2012-ben, Kanadában, hanem egyszerűen felrobbant, anélkül, hogy előtte komolyan visszaestek volna a köridői… (Ami megadhatta volna az ilyenkor szükséges biztonsági figyelmeztetést.)
Három kiállásban eredetileg egyedül a McLarennél gondolkodtak, és nekik abszolút kapóra is jött a virtuális biztonsági autós periódus. Verstappen vélhetően csak a közepes etapja közepén állt erre át, amikor látta, hogy a közepesen nem tudja tartani az előtte autózó boly tempóját (ld. első ábra).
A vészesen lemaradva autózó Sainz eközben bevallottan az esőre készült – amikor ez kb. 10 körrel a vége előtt sem érkezett meg, akkor kiállt; eleve úgy is gazdálkodott a gumikkal, hogy ekkor vagy esőgumira vált, vagy vége (az utolsó szett lágya sehogyan sem bírta volna végig a hátralevő versenytávot).
Bokszkiállások
A sebességkorlátozó vonalak között eltöltött idők hossza az egyes kerékcserék és szervizelések alkalmával. A megkülönböztető színekkel jelölt eseteket külön kiemeltük az elemzésünkben.
A Belga Nagydíjat szinte teljesen elkerülték a bokszutcai büntetések és a nagyon elrontott kerékcserék – ez jól látszik abból, hogy a lista végén is egészen tisztességes idők szerepelnek –, az elévágásokban, pozíciócserékben nagy szerepet játszó kiállásokból viszont akadt jó pár.
A legnagyobb horderővel talán az bírt, amikor Räikkönen került Verstappen elé, elvégre, bár az utolsó körben kevésen múlott, de az alábbiak közül ez volt az egyetlen helycsere, amely egészen a leintésig nem változott. Itt nem elévágásról volt szó – a Toro Rossó-sok viszonylag lassan végeztek az újonccal a 9. körben, miközben Räikkönenék a futam egyik leggyorsabb bokszmunkáját produkálták két körrel később. Csak a sebességkorlátozó-vonalak közt szűk 2 mp volt köztük a differencia, a finn pedig még a később kiállásával együtt is előzni tudott.
A Red Bullnál szintén kitettek magukért, amikor a 7. körben szintén a mezőny egyik legjobb idejével cseréltek kereket Ricciardo RB11-esén, az ellenfél Pérezénél közel 1 mp-cel gyorsabb munka pedig meg is hozta a gyümölcsét. Üröm az örömben, hogy a háromszoros futamgyőztes ausztrál később nem tudta tartani a pozíciót.
A legkomikusabb „kerékcsere-pár” Alonsóé és Nasré. A kétszeres világbajnok nem kis frusztrációt okozott az újonc számára, amikor a nyilvánvalóan gyengébb McLarennel is szinte az egész első etapban sikeresen feltartotta őt (ld. az első két grafikont) – majd amikor végül alulmaradt, azonnal kiállt kereket cserélni, és egy szép elévágással visszaelőzte a brazilt. A spanyol ugyan „csak” kb. 0,5 mp-et nyert a bokszban, ám két körrel hamarabb állt ki, ez pedig végül elegendőnek bizonyult. Nasr aztán a második etapban ismét megelőzte őt, immáron véglegesen.
Varga Csaba
