Érdi Mária 23. lett a világbajnokságon

A tokiói olimpiára készülő Érdi Mária a 23. helyen végzett a Japánban megrendezett laser radial világbajnokságon. A Sakaiminatóban megrendezett világversenyt a dán Anne-Marie Rindom nyerte meg. A női laser radial hajóosztályban 111 induló volt Japánban.

 

A magyar vitorlásversenyző úgy gondolja, hogy sokat tanult ebből a világbajnokságból. „Csalódott vagyok, mert tudom, hogy képes vagyok jobb eredményre. Akár dobogós helyig is felzárkózhattam volna, de nem tudtam összerakni az utolsó futamot.

Most egy hét pihenő következik a tokiói kvótás versenyző számára, majd visszautazik Enoshimába, ahol az augusztus edzésekkel, és két komolyabb versennyel telik majd számára. Ott rendezik meg ugyanis az olimpiai tesztversenyt, és lesz egy világkupa is. Érdi Mária két hónap után, szeptember 2-án tér vissza Magyarországra, és a tervek szerint rajthoz áll a Balatonon megrendezendő magyar bajnokságon.

Érdi Mária ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző. Az olimpiai kvótát a tavalyi aarhusi összevont ISAF-világbajnokságon szerezte meg. 2013 óta hatszor vehette át Magyarországon az év legjobb női vitorlás versenyzőjének járó díjat.

Read More

Märcz Tamás: a második negyedben jött egy törés

A kapitány értékelt az olaszok ellen elbukott elődöntő után. Fotó: MTI / Kovács Tamás archív A mérkőzés után Märcz Tamás azt mondta: jól kezdték a találkozót, de a második negyedben jött egy törés, ami “nem volt benne a meccsben”. “Zsinórban kaptunk négy gólt, ezért utána csak mentünk az ellenfél után” – értékelt a kapitány, aki […]

Read More

Vizes vb: fájó vereség – nincs döntő, nincs olimpiai kvóta

Az olasz válogatott két góllal is jobb volt a magyar csapatnál a vb elődöntőjében. A két csapat idén az Európa Kupa zágrábi nyolcas döntőjében a négy között találkozott egymással, a magyarok akkor Varga Dénes négy góljának is köszönhetően 12-11-re nyertek. A Ferencvárossal idén Bajnokok Ligája-győztes, ott a nyolcas döntő legértékesebb játékosának megválasztott olimpiai bajnok Kvangdzsuban […]

Read More

Hosszú Katinka szeretne Milák Kristóf helyében lenni

Pihenten, frissen versenyez Hosszú Katinka a kvangdzsui úszó-világbajnokságon, ahol a háromszoros olimpiai bajnok 200 méter vegyesen már begyűjtötte sorozatban negyedik vb-elsőségét, Milák Kristóf szerdai világcsúcsa pedig még inkább motiválja a folytatásra. Fotó: MTI / Kovács Tamás archív “Frissnek érzem magam, ezért is tudtam ma reggel úszni a váltóban és ott leszek a döntőben is. Ugyanakkor […]

Read More

Phelps is megszólalt Milák világcsúcsa után

A 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps is gratulált Milák Kristófnak azt követően, hogy a magyar úszó az ő 2009-es világcsúcsát megdöntve diadalmaskodott szerdán 200 méter pillangón, a kvangdzsui világbajnokságon. Fotó: MTI / Kovács Tamás A 19 éves Milák 1:50.73-as idejével közel nyolc tizedet (!) vert Phelps tízéves rekordjára (1:51.51), amelyet még a 2009-es római világbajnokságon […]

Read More

EYOF – A negyedik versenynapon három érem Bakuban

Az uszodában és a tatamin gyarapították éremkollekciójukat a magyar fiatalok Bakuban, a 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A negyedik versenynap végén 4 ezüst- és 7 bronzérem a magyar mérleg. Úszásban Kós Hubert második ezüstérmét gyűjtötte be az ifjúsági olimpiai fesztiválon. Ezen a napon a 200m-es vegyesúszás fináléjában közel 1 másodperccel maradt le a győztes, EYOF-csúcsot […]

Read More

A speciális olimpikonok az igazi győztesek

A Győztesek Napja-30 éves a Speciális Olimpia” jubileumi ünnepségsorozat második állomásának eseményeit Debrecenben, a Nagytemplom előtti téren rendeztük meg július 20-án, szombaton. A cívis városában is lehetőséget a születésnapi ünneplésre, bemutatkozásra, valamint megemlékeztünk a nemzetközi szervezet megalapítójára, Eunice Kennedy Shriver asszonyra is. A gála társszervezője és támogatója Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata volt. Fáklyás futással, […]

Read More

Elkészült a MOB tokiói prognózisa, július 29-én indul a jegyértékesítés

A Magyar Olimpiai Bizottság elkészítette a tokiói olimpiával kapcsolatos, Magyar Csapatra vonatkozó prognózisát, előre jelezve a magyar sportolók várható létszámát, érem- és pontszerző esélyeit. A MOB szakmai anyagából kiderül: egy évvel a játékok megnyitója előtt 144 – 179 főre becsüli a tokiói olimpián résztvevő magyar sportolók számát; 13 érmet és további 24 pontszerző helyezést prognosztizál. A MOB ezúton tájékoztatást ad arról is, hogy a jegyértékesítés július 29-én indul.

Read More

Vizes vb: a döntő a tét – íme, a csütörtöki program

Az olasz válogatott lesz a magyar férfi válogatott ellenfele a fináléba jutásért. (MTI / Kovács Tamás) A csütörtöki program: a 11. helyért: Japán – Dél-afrikai Köztársaság 2.30   a 9. helyért: Montenegró-Egyesült Államok 4.00 az 5-8. helyért: Szerbia-Németország 7.00 Ausztrália-Görögország 8.30 elődöntő: Spanyolország-Horvátország 10.00 Magyarország-Olaszország 11.30

Read More

Milák Kristóf óriási világcsúccsal aranyérmes 200 méter pillangón

Milák Kristóf óriási világcsúccsal lett aranyérmes 200 méter pillangón, a nőknél ugyanebben a számban Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána döntőbe jutott, ahogyan Németh Nándor 100 méter gyorson is a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, szerdán.Fotó: MTI / Kovács Tamás A 19 éves Milák a szerdai döntőben 1:50.73 perces idővel csapott célba, ezzel Michael Phelps 2009-es, […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.