
Duarte és Bennacer a Cesena ellen debütálhat
Egy héttel a Serie A kezdete előtt utolsó meccsére készül a Milan.
The post Duarte és Bennacer a Cesena ellen debütálhat appeared first on AC Milan Club Budapest.
Egy héttel a Serie A kezdete előtt utolsó meccsére készül a Milan.
The post Duarte és Bennacer a Cesena ellen debütálhat appeared first on AC Milan Club Budapest.
Az elmúlt napokban Spanyolországban, Ciudad Real városában, az El Vicario-víztározón az ifjúsági horgász világbajnokság keretein belül került sor a XXIV. Utánpótlás 15, a XXXIII. Utánpótlás 20 és a XII. Utánpótlás 25 Horgász Világbajnokságra. Hazánk képviselete méltó volt az utóbbi évek kiemelkedő eredményeihez: a fiatalok végül bravúros versenyzéssel összesen öt érmet szereztek, köztük Kisjuhász Bencének köszönhetően egy egyéni világbajnoki címet is.
A legfiatalabbak között, az U15 világbajnokságon összesen 32 pontot szerezve a magyar válogatott ezüstérmet szerzett, az egyéniben pedig Nagy Olivér 3 ponttal, a bajnoktól csupán a fogott súlyban elmaradva szintén szépen csillogó ezüstérmet érdemelt ki teljesítményével. Az U15-ös csapat összetétele: Magyar Szilárd utánpótlás szakági vezető, Martin Gábor szövetségi kapitány, Fotyék Péter másodkapitány, Alföldi Bence, Nagy Hunor, Nagy Olivér, Vadon Roland és Zsiga Levente versenyzők, Alföldi Attila, Gyulai Ferenc, Kovács János Krisztián, Nagy András, Nagy József, valamint Vadon Ferenc segítők.
Egy korosztállyal feljebb, az U20 világbajnokságon csapatunk 43 ponttal a negyedik helyen végzett, emellett Bakó Péter révén – aki szintén mindössze 3 pontot gyűjtött – az egyéni versenyben újabb ezüstéremnek örülhettek a magyarok. Az U20-as csapat tagjai: ifj. Szénási Béla szövetségi kapitány, Magyar Szilárd másodkapitány, Bakó Péter, Bodzsár Norbert, Dósa Máté, Skaliczki Ábel és Smányi Szabolcs versenyzők, Arató Soma, Csordás Dávid, Edinger Katalin, Nedvesi János, Magyar Gábor, Smányi Zsolt, valamint Takács Martin segítők.
A közvetlen utánpótlás kategóriában született a legkiemelkedőbb eredmény, mivel az U25 világbajnokságon a nemzeti válogatott 40 pontot szerezve ezüstérmes lett, sőt az egyéni rangsorban Kisjuhász Bence 2 ponttal világbajnoki címet is szerzett. Az U25-ös csapat összetétele: Ambrus Tibor szövetségi kapitány, Szmetán Bálint másodkapitány, Kisjuhász Bence, ifj. Hamar Ferenc, Pocsai Márk, Radácsi Kristóf és Varga Roland versenyzők, Kassai Adrián, Fekete Ferenc, Hamar Ferenc, Radácsi István, valamint Varga József segítők.
Közleményében a Magyar Országos Horgász Szövetség köszöni a nemzeti, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner szervezetei és támogatói segítségét, továbbá a teljes magyar küldöttség és a technikai háttérmunkatársak újabb remek teljesítményét és példás összetartását. Valamennyi sportágnál kiemelkedően fontos a jövő biztosítása, s a magyar horgászsport ezekkel az eredményekkel a nemzetközi porondon ezen téren is megerősítette, hogy a világ élvonalába tartozik. Mindez különösen biztató, mert a korábbi sikeres nemzeti pályázat eredményeként 2019-ben hazánkban kerül megrendezésre a következő ifjúsági horgász világbajnokság, ahol jó volna hasonló sikerről beszámolni!
(forrás: MOHOSZ)
A gyermekeknél hibátlan mérleggel nyerte a HVSC a tornát. Az elmúlt hétvégén 8 nemzet, 25 csapata küzdött meg 5 korcsoportban. A gyermeknél a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club fiataljai hibátlan teljesítménnyel végeztek az élen, míg az ifjúsági, serdülő és vegyes korcsoportban a szentesiek nyertek. Az U17-es lány bajnokságban Szerbia korosztályos válogatottja bizonyult a legjobbnak – számolt […]
Megnyílhat az argentin támadó előtt a Milanhoz vezető út.
The post Correa a Milanban, André Silva a Valenciában? appeared first on AC Milan Club Budapest.
A tbiliszi U17-es Eb-n az olasz csapat egy jó eredménnyel szeretne adózni Ferdinando Pesci előtt. Felfoghatatlan még mindig az olasz szakma és a vízilabda szerelmesei számára Nando Pesci halála. Az olasz edzőnagyság 62 évesen hagyott itt, az U17-es csapatot vezette volna a tbiliszi Eb-n, de néhány nappal a torna előtt szívrohamot kapott. Az esetnek annyira […]
Két szezont töltött el a Catalunya női csapata a spanyol második vonalban, azonban jövőre az Egedi Gábor irányította együttes már az első osztályban fog szerepelni. A magyar tréner a siker titkáról nyilatkozott oldalunknak. Fotó: Josep Arnau/Atelier Photo vizipolo.hu: – Két szezon telt el azóta, hogy feljutott a Catalunya a spanyol másodosztályba, de ősztől már az […]
A tervek szerint 2022 elejére elkészül Zalaegerszegen egy új uszoda és strand. Fotó: MTI / Varga György Balaicz Zoltán a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a jelenleg még üzemelő ötpályás, 25 méteres medence helyett egy új tízpályás, 50 méteres fedett uszoda és egy 25 méteres külső medence épül, a régiből pedig tanmedence lesz, […]
Gárdos Gábor szerint Szatmári András lesz még világbajnok.
The post Gárdos Gábor: Szatmári lesz még világbajnok! appeared first on JochaPress.
Életében először állhatott dobogóra világversenyen az ESMTK szabadfogású birkózója, a 79 kilogrammos Mester Milán. Igazi profiként viselte a nem túl hétköznapi elődöntős vereségét, összeszedte magát, és magabiztos győzelmet aratott az izraeli Maksz Kaszperovics elleni bronzmérkőzésen a tallinni junior-világbajnokságon. A világítást lekapcsolták, a reflektorok a szőnyegre irányultak a tallinni Tondiraba jégcsarnokban. Ez azt jelentette, hogy megkezdődtek […]
Magyar érdekeltsége is van a listának.
The post Két Milan játékos a legjobb U20-asok között appeared first on AC Milan Club Budapest.
Az idei OTP Bank Fogászati Roadshow keretében 17 helyszínre látogat el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ingyenes fogorvosi szűrést végző mozgó fogászati rendelője. Az esemény 16. helyszíne: Magyar Speciális Olimpia Szövetség 30 éves évfordulós gálája 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. 2019. szeptember 21., szombat 15-20 óra között A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében évek […]
Aki már 2007 előtt is valamely formában lovasversenyeken volt érdekelt, láthatott egy ősz hajú, huszáros tartású, mindig mosolygó és megjelenésével tiszteletet parancsoló úriembert. Nem más volt, mint Némethy Tamás, az utolsó magyar huszárok egyike, a győri lovas élet háború utáni újjászervezője.
Tanítványai között találhatunk díjugrató-, fogathajtó-, öttusa-, világ- és Európa-bajnokokat is. Követőit nemcsak e nemes sport minden rejtelmére tanította meg, de az illő és helyes viselkedésre, valamint a jó modorra is.
A háború utáni rendszerben mindent elölről kellett kezdenie, sokkal mélyebbről, mint azelőtt, de így is sikerült magát visszaküzdenie a legnemesebb állat oldalára és több versenyen éppúgy sikert sikerre halmozott, mint később a tanítványai.
A Némethy név unokatestvérének, Bertalannak is köszönhetően – aki, majd harminc esztendeig irányította az USA lovas életét – szerte a világon jól cseng a lovasok körében.
Fia, ifjabb Némethy Tamás szintén a hazai lovas élet kiemelkedő személyisége volt.
Sajnos mára már egyikőjük sincs közöttünk, Tamás bácsi halála óta pedig egyre ritkábban találkoznak szervezetten az egykori tanítványok. Ezt felismerve álmodta és szervezte meg az első győri lovas találkozót a hajdani tanítvány Horváth Judit az unoka, Némethy Zsuzsanna segítségével.
A Nádorvárosi Köztemetőben majd 80 tanítvány rótta le kegyeletét e három hazafi sírja előtt, majd az ezt követő vacsorán idézték fel a múlt emlékeit, mely történetek szálai mind a győri lovasiskola pályáján futottak össze.
Négy góllal győztünk a hollandok ellen. A Szlovákok és a szerbek ellen aratott siker után jöhetett Hollandia U17-es válogatottunk az Eb-n. Nos, az első negyedben 2-1-et mutatott az eredményjelző, még a másodikban is sikerült némi lőnyt még kicsakarnunk, 5-2. A hrmadik etap azonban döntetlent hozott, és a záróakkord holland góllal kezdődött, 7-5. Ezek után azonban […]
Háromszoros túraautó-bajnokként könnyen feltételezhető egy pilótáról, hogy bármilyen versenyautót képes csúcsra járatni, ám a kategóriaváltás korántsem olyan egyszerű, mint azt bárki is gondolná. Keszthelyi Vivien ennek tudatában vágott bele élete eddigi legnagyobb kihívásába, és végül korát meghazudtolva szárnyalta túl az elvárásokat a Forma-3-ban is. Az idei utolsó versenyével egy rendkívül intenzív periódus végére tett pontot, […]
Csizmadia Kolos és Apagyi Levente gyakorlatilag tavaly kopogtatott a felnőtt élmezőny kapuján, amikor a duisburgi Világkupán K2 200 méteren aranyérmet nyertek….
Bővült a mezőny. Idén már nyolc együttes vesz részt a Duna-Ligában. Újonc lesz a Kassa és a Steaua. A címvédő Szentes női csapata is elindul természetesen, mellette az Eger, a Palilula, Vojvodina és Red Star Belgrade valamint a Dinamo Bukarest és a már említett két újonc fog megküzdeni egymással. Az első fordulót szeptember 13–15. között […]
A 20 éves csatár volt a Milan harmadik igazolása a nyáron.
The post “Leao a legjobb játékos, akit valaha edzettem” appeared first on AC Milan Club Budapest.
Már megvan az 1. forduló párosítása. Mint ismeretes, hétfőn kisorsolták a férfi Ob I csoportjait, ezzel együtt pedig elkészítették a bajnokág párosítását. Az 1. kört szeptember 4-én bonyolítják le. Férfi Ob I. 2019/2020-as szezonjának 1. fordulója: (szeptember 4., szerda) A-csoport: Szeged – FTC Telekom PVSK-Mecsek Füszért – Szolnoki Dózsa Tatabánya – PannErgy-MVLC-Miskolc UVSE – DVSE […]
Kvangdzsuban, a Masters vb-n egy amerikai játékos meccs közben kapott szívrohamot, majd a kórházban meghalt. Fotó: koreatimes.co.kr Szomorú esemény is történt a Masters vb-n, mint a koreatimes.co.kr beszámolt róla. Egy amerikai vízilabda játékos az ausztrálok elleni meccsükön szívrohamot kapott, majd a kórházba meghalt. Állítólag mellkasi fájdalmai is voltak, valamint érelmeszedéssel is hosszú ideje küzdött a […]