Keszthelyi Vivien – Megjegyezték a magyar lány nevét az F3-as kategóriában is

Keszthelyi Vivien – Megjegyezték a magyar lány nevét az F3-as kategóriában is
Kormány Sport

Háromszoros túraautó-bajnokként könnyen feltételezhető egy pilótáról, hogy bármilyen versenyautót képes csúcsra járatni, ám a kategóriaváltás korántsem olyan egyszerű, mint azt bárki is gondolná. Keszthelyi Vivien ennek tudatában vágott bele élete eddigi legnagyobb kihívásába, és végül korát meghazudtolva szárnyalta túl az elvárásokat a Forma-3-ban is. Az idei utolsó versenyével egy rendkívül intenzív periódus végére tett pontot, melynek során bebizonyította, hogy magyar nőnek is van helye a világ elitjében.

A mindössze 18 éves magyar tehetség élete első Formula autós szezonját az F3 Asian Championship Winter Series-ben kezdte meg az év elején, majd az ott teljesített rövid felkészülést követően a W Series hivatalos, szerződtetett tesztpilótájaként rögtön helyet kapott a világ legjobb női autóversenyzői között. Öt versenyhétvégén is kivívta az indulás lehetőségét a sorozatban, és csakúgy, mint a keleti kontinensen, Európában is pontszerző lett. Az utolsó, Brands Hatch-en megrendezett versenyen Vivien a húsz főt számláló nemzetközi mezőnyből a 14. helyen végzett, a női Forma-1-ként elhíresült bajnokság globális média megjelenésének köszönhetően pedig a 2019-es idényben felhelyezte Magyarországot az autósport világtérképére a Formula kategóriában.

„Nagyon boldog vagyok, és nem győzöm megköszönni ezt az óriási lehetőséget, hiszen a mezőny egyik legkevesebb formaautós tapasztalattal rendelkező pilótája voltam. A cél is az volt, hogy bekerüljek és minél több rutint gyűjtsek a W Series-ben. A széria sajátosságaként mindig más mérnökökkel, szerelőkkel, illetve autókkal vágtam neki a hétvégéknek, ami a folyamatosan cserélődő beállítást, és egyben lehető legtöbb változó körülményt jelentette. Ez számomra egy ideális lehetőségnek bizonyult, mely során a kihívások mellett a folyamatos tapasztalatszerzésen volt a hangsúly, mivel hasonló kategóriájú autót a korábbi években még szimulátoron sem próbáltam. Ennek több oka is volt. A magyarországi lehetőségekhez képest versenyzőként a folyamatos szakmai képzés és tapasztalatszerzés a nemzetközi Forma-3-as kategóriában a rendkívül magas költségek miatt anyagilag szinte elérhetetlen. A Halo bevezetése is rendkívül fontos szempont volt, mivel a szüleimnek ígéretet tettem, hogy amíg ekkora kockázattal jár a formaautózás, ki sem próbálom. Habár továbbra sem veszélytelen, az életveszélyt talán sikerült a Forma-1-hez hasonlóan kiküszöbölni ettől az évtől” – mondta a magyar autósport történetének első női Forma-3-as pilótája, aki a nemzetközi mezőnyben teljesítette a szezont.

Vivient rengeteg megpróbáltatás érte az évek során, ám elmondása szerint a kategóriaváltás tudatos megtervezése már a tavalyi sikeres szezon végén elindult: „Bár az alapok nélkülözhetetlenek, egy formaautó teljesen más vezetési technikát igényel, mint egy túraautó, így a sajátosságai miatt gyakorlatilag az elejéről kellett kezdenem. Azért jelentkeztem ebbe a sorozatba, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzem Formula kategóriában. Jól átgondolt, logikus döntések vezettek idáig, amik alapján már az előző szezon után megkezdtem a felkészülést. A formaautós tapasztalatok hiánya miatt óriási a lemaradás a nemzetközi mezőnyhöz képest, de a korábbi években az Audi Sport Racing Academy rendkívüli szakmai felkészítést nyújtott, amivel a világ legjobbjai között ebben a kategóriában is megállom a helyem.”

A kimerítő szezon után sincs megállás az ifjú pilóta számára, aki egy rövid pihenőt követően ismét munkába áll, hogy 2020-ban se okozzon csalódást a rajongóknak: „Most kaptam egy kis munkával egybekötött kéthetes szünetet, ami elég lesz a feltöltődésre” – mesélte Vivien mosolyogva, majd a következő szezonra is kitért. „Utána kezdődik a felkészülés a jövő évre, hiszen az utolsó versennyel a munka nem ér véget. Idén is tudatosan építkezünk, mert csak így lehet végül sikereket elérni.”

Forrás, fotó: Keszthelyi Vivien Team, W Series