„Fura gyerek” a legjobbak között

A Mol Alapítvány által támogatott 15 éves Benyó Krisztián szorgalmának és fanatizmusának köszönhetően rövid időn belül lett korosztályának világviszonylatban is az egyik legjobb lovasíjásza.

Hogy mi szükséges a lovasíjászathoz? Gondolhatnánk, hogy ló, íj és nyílvessző. Olyan sokat nem is tévednénk, ám ahhoz, hogy valaki sikeres is legyen benne már jóval több kell. A sportág jelenlegi körülményeit tekintve leginkább az elhivatottság nem hiányozhat az eredményesség összetevői közül. Ezen tulajdonsága segített Benyó Krisztiánnak is abban, hogy mindössze hároméves tapasztalattal már junior-világbajnoki második hellyel büszkélkedjen. A pomázi Némethy Lovasíjász Akadémia 15 éves ígéretét egy szempillantás alatt szippantotta magába a közeg.

„Az iskolás barátaimmal sokat íjászkodtunk a kertben hétvégente. Persze, nagyon primitív módon kezdtük, nem is igazán tudtuk, hogyan kell csinálni, csak szerettük. Az közös volt bennünk, hogy ők is élénken érdeklődtek az ősmagyar dolgok iránt. Aztán az egyikőjüknek voltak lovai a suli közelében, és egy születésnap alkalmából próbáltuk ki, milyen is lehet lóról lőni. Háziversenyt szerveztünk, amelyben nekem sikerült a legtöbb pontot elérnem. Egyből megkedveltem ezt a foglalkozást, és elkezdtem kutakodni, hol tudnám komolyabban űzni. Ahol lakom, Szentendre környékén előbb semmit nem találtunk, majd ráakadtunk a pomázi akadémiára. Azóta ott vagyok.”

Arra, hogy Krisztián élesben is kipróbálja magát, nem kellett sokat várnia. Három héttel pályafutása kezdete után már a lovasíjászatban bevett szokásként működő internetes (mindenki a saját pályájáról jelentkezik be és lő) versenyen „villogott’, erre öt hónapra pedig már az első világbajnokságán találta magát. Mesterei hamar felfedezték benne a tehetséget, de arra talán ők sem számítottak, hogy a tavaly augusztusi, ugyancsak Pomázon rendezett világbajnokság juniormezőnyében (a 12 és 16 év közöttiek kategóriájában) a második helyen zár.

„Talán nem megszokott az ilyen sebességű fejlődés, de mindezt a csapatnak köszönhetem. A felkészítőim, Némethy Christoph és édesapja, Némethy Zoltán nagyon sokat segítenek. Örültem a második helynek, bár maradt bennem némi hiányérzet is. A világbajnokság előtt nyaraltunk és úgy terveztük, egy hét megadatik még a készülésre, miután megérkezünk. De a verseny időpontját egy héttel előrébb hozták, így egy nappal előtte értem haza, semmit nem tudtam már gyakorolni. Ráadásul az íjam is eltört egy hónappal korábban, és az íjnak, miután tradicionális és kézzel készítik, nagyjából pont egy hónap az elkészülési ideje. Sürgettük a gyártót, és éppen az is egy nappal a kezdés előtt jött meg. Szóval az ismeretlen íj és az egyéb zavaró körülmények tudatában elégedett lehetek, de nem ilyen előzményekkel számoltam.”

A fiatal a sportág legnagyobb kihívását az íjászat és a lovaglás magas szinten történő összehangolásában látja. Ha kérdezik, a finommotorikus képességek és a mozgáskoordináció fontosságát emeli ki. És bár a javarészt technikai felkészültséget igénylő lovasíjászat ki is merülhetne az edzéseken megszerzett tudás felhalmozásában, ő mindennél komolyabban veszi azt, amit csinál.

„Nekem ez nem a sportágam, vagy a szórakozásom. Nekem ez az életem. Éjjel-nappal ezzel foglalkozom otthon is. Az egyik kiegészítő hobbim a fafaragás, a másik a bőrművesség. Ezek jól passzolnak a hagyományőrzéshez és a lovasíjászathoz, mert minden felszereléshez a fa és a bőr megmunkálása szükséges. Bár még mester bevonásával, de a nyergemet is én készítettem.”

A sikersztori augusztusban folytatódhat, hiszen jelen állás szerint újra vébét rendeznek Pomázon. Amennyiben a járványügyi helyzet miatt nem minden ország tudja vállalni a részvételt, a tervek szerint akkor is összejöhet egy rangos, nemzetközi verseny. Krisztián annyiból már magabiztosabban készülhet, hogy azóta pótíjat is beszerzett. Hogy meddig lehet eljutni a lovasíjászatban, az majd a folyton alakuló sportág jövőjétől is függ.

„Egyelőre még csak a világbajnoki címet tűzhetem ki célként, hiszen nem szerepel az olimpiai programban. Úgy tervezem, hogy felnőttkoromban is ezzel szeretnék foglalkozni és edzőként vagy versenyzőként képzelem el magam. De tulajdonképpen bármi lennék, ami a lovasíjászattal kapcsolatos, hiszen csak azt tudom mondani, ez nem sport, hanem életforma.”

A kilencedik osztályos tanuló sokszor maga sem érti, de káposztásmegyeri osztálytársai, valamint vele egykorú ismerősei gyakorta furcsa szemmel néznek a „megszállottságára”.

„Szerintük én vagyok a fura gyerek. Mondják: a kis bogaras lovasíjászkodik. Szóval egyáltalán nem menő a dolog, de ha annak is tartják a kortársaim, akkor egészen jól titkolják. A tizenévesektől nagyon távol áll ennek az egésznek a lelkülete. A hagyományőrzés nem része az életüknek. Hogy van-e bennem küldetéstudat, hogy ezen változtassak? Elég pesszimista vagyok, de abban reménykedem, hogy felnőttkoromban legalább az én tanítványaimat sikerül erre az útra terelnem.”

Krisztiánt céljai elérésében a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni. Támogatásából a versenyző többek között nyílvesszőket és lovaglóedzéshez szükséges nyerget (ilyet még nem készített) vásárolhat.

Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, Némethy Lovasíjász Akadémia