
Ezen a hétvégén rendezik a Ralikrossz Európa-bajnokság negyedik fordulóját. A Finnországi fordulóra rekordszámú nevezés érkezett a csúcskategóriába, ami talán annak is köszönhető, hogy számos televizíó – Magyarországon a Sport Klub műsorán lehet majd látni az eseményeket – élő közvetítéssel kedveskedik a nézőknek. A szokásos mezőny mellett az egyik legnagyobb sztár mindenképpen az egykori FMX versenyző Brian Deegan lesz, aki két kerékről egy ideje már négyre váltott és a ralikrosszal jegyezte el magát. Az amerikai versenyzőt egy Ford Fiesta kormányánál láthatjuk majd, amelyet az Olsbergs MSE készített fel számára, ez ugyanaz a csapat amelyik például Tanner Foustnak is biztosítja a versenyautóját.
Nyirád, második nap
Természetesen Petter Solberg is nevezett a finn versenyre, remélhetőleg a Nyirádon tapasztalt problémák elkerülik a 2003-as rali-világbajnokot és eredményes hétvégét zár Kouvolában. Liam Doran autóját is sikerült újjáépíteni a nyirádi bukást követően, így a brit is teljes értékű technikával indulhat csatába. Természetesen az Eb éllovasa, Timur Timerzyanov és a magyarországi győztes svéd Timmy Hansen sem hagyja ki a futamot, így mindenképpen izgalmas futamokat és döntőket láthat, aki vasárnap 13:00-kor a SportKlubra kapcsol.
A Ralikrossz Európa-bajnokság 4. fordulójának nevezési listája:
SUPERCAR:
1 Timur TIMERZYANOV, RUS, Namus Hansen Motosport, Citroen DS3
4 Ronny SCHEVENEELS, BEL, Oud-Turnhout Rally Team, Peugeot 207 WRC
5 Stig-Olov WALFRIDSON, SWE, Helmia Motorsport, Renault Clio III
6 Davy JEANNEY, FRA, Davy Jeanney, Citroen C4
7 Knut Ove BORSETH, NOR, Knut Ove Borseth, Skoda Fabia Mk
28 Peter HEDSTRÖM, SWE, Peter Hedström, Skoda Fabia Mk
29 Michael DE KEERSMAECKER, BEL, De Bokkenrijders, Peugeot 208
10 Jussi-Petteri LEPPIHALME, FIN, Pekka Leppihalme, Ford Focus Mk2
11 Petter SOLBERG, NOR, PS 110% AB, Citroen DS3
21 Timmy HANSEN, SWE, Citroen Hansen Motorsport, Citroen DS3
22 Mats LYSEN, NOR, Mats Lysen, Renault Clio
25 Alexander HVAAL, NOR, Citroen Hansen Motorsport, Citroen DS3
26 Andy SCOTT, GBR, Albatec Racing Ltd, Peugeot 208
33 Liam DORAN, GBR, Liam Doran, Citroen DS3
34 Tanner FOUST, USA, Olsbergs MSE AB, Ford Fiesta
38 Brian DEEGAN, USA, Olsbergs MSE AB, Ford Fiesta
44 Valdur REINSALU, EST, Reinsalu Sport, Ford Fiesta
45 Andri OUN, EST, Reinsalu Sport, Ford Fiesta
47 Silvo VIITANEN, FIN, Silvo Viitanen, Ford Fiesta
48 Janne KANERVA, FIN, Janne Kanerva, Citroen C4
49 Mats ÖHMAN, SWE, Mats Öhman, Volvo S40
50 Atro MÄÄTTÄ, FIN, Atro Määttä, Ford Focus
51 Ari PERKIÖMÄKA, FIN, Ari Perkiömäki, Ford Fiesta
52 Aki KARTTUNEN, FIN, Aki Karttunen, Skoda Fabia
53 Toni LUKANDER, FIN, Eklund Motorsport*, Saab 93
54 Jos JANSEN, BEL, Jos Jansen, Ford Focus Mk3
57 Toomas HEIKKINEN, FIN, Olsbergs MSE AB, Ford Fiesta
58 Pekka MUSTAKALLIO, FIN, Pekka Mustakallio, Mitsubishi Lancer
66 Andreas BAKKERUD, NOR, Bakkerud Motorsport, Citroen DS3
92 Anton MARKLUND, SWE, Anton Marklund, VW Polo T16
TOURINGCAR:
2 David NORDGAARD, NOR, David Nordgaard, Ford Focus RS
4 Robin LARSSON, SWE, Robin Larsson, Skoda Fabia
5 Koen PAUWELS, BEL, Koen Pauwels, Ford Fiesta
6 Daniel LUNDH, SWE, Daniel Lundh, Volvo C30
7 Roman CASTORAL, CZE, Czech National Team, Opel Astra
11 Derek TOHILL, IRL, Derek Tohill, Ford Fiesta
41 Ville RAUTIAINEN, FIN, Ville Rautiainen, Ford Fiesta
42 Roger ENLUND, SWE, Roger Enlund, Ford Fiesta
43 Tomi KOIRIKIVI, FIN, Tomi Koirikivi, Ford Fiesta
SUPER1600:
2 Ulrik LINNEMANN, DNK, Ulrik Linnemann, Peugeot 207
3 Ernestas STAPONKUS, LTU, ASK Vilkyciai, VW Polo
4 Ildar RAKHMATULLIN, RUS, Set Promotion, Renault Twingo
6 Vadim MAKAROV, RUS, Vadim Makarov, Skoda Fabia RS
10 Janno LIGUR, EST, Ligur Racing, Skoda Fabia
15 Reinis NITISS, LVA, Set Promotion, Renault Clio
16 Sergej ZAGUMENNOV, RUS, Sergej Zagumennov, Skoda Fabia RS
21 Eric FAREN, SWE, Citröen Hansen Motorsport, Citröen C2
39 Kevin ERIKSSON, SWE, Set Promotion, Renault Clio
40 Reinis SAFONOVS, LVA, Edmunds Safonovs, VW Polo
41 Siim SALURI, EST, RS Racing Team, Citroën C2
43 Joni WIMAN, FIN, Set Promotion, Renault Clio
46 Rasul MINNIKHANOV, RUS, STK Namus, Renault Twingo
89 Timur SHIGABOUTDINOV, RUS, Set Promotion, Renault Twingo
A nyirádi hétvége első napjának rövid összefoglalója