80 millió euróért érkezik a Real első nagy igazolása, Lewandowski: „Valami meghalt bennem” – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City / Liverpool: A bajnoki versenyfutás után ismét összecsaphat a két klub, ugyanis mindketten érdeklődnek az Arsenal tehetsége, Bukayo Saka iránt. A 20 éves játékos szerződése ráadásul jövő nyáron lejár, így még csábítóbb célpont lehet a két sztárcsapatnak. (Daily Mail)

Liverpool: Továbbra is zajlanak az egyeztetések a mindössze 18 éves jobbhátvéd, Calvin Ramsay átigazolásáról, aki jelenleg az Aberdeen labdarúgója. (Fabrizio Romano) A Leeds brazil szélsője, Raphinha nemet mondott a Poolnak, és inkább az őt szintén csábító Barcelonába igazolna. (Sport)

Chelsea: Romelu Lukaku továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy visszatérjen korábbi sikerei színhelyére, az Interhez. A támadónak azonban most várnia kell, hogy Thomas Tuchel menedzser találkozzon a klub új tulajdonosaival, az ő jóváhagyásuk szükséges ugyanis ahhoz, hogy a támadót eladhassák. (Sky Sports)

Newcastle United: A Szarkák is csatlakoztak az Arsenal, Barcelona kettőshöz, és beszálltak az Álvaro Moratáért zajló versenyfutásba. (Gazzetta)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Megegyeztek a Monacóval Aurelién Tchouaméni átigazolásáról, akiért 80 millió eurót adnak a királyiak, az összeg a különböző feltételek teljesülése esetén egészen 100 millióra emelkedhet. A PSG hajlandó lett volna még többet adni a 22 éves középpályásért, ám miután a játékos kijelentette, hogy mindenképpen a Realba akar igazolni, már elengedték az üzletet. Tchouaméni 2027-ig ír majd alá. (Fabrizio Romano/David Ornstein)

Barcelona: Úgy tűnik, tényleg megegyeztek Sergi Robertóval, aki még a héten – várhatóan pénteken – aláírhatja új, 2023-ig szóló szerződését. (Relevo) A spanyol Sport szerint Alexis Sánchez felajánlotta, hogy visszatér a katalánokhoz. Bár a chilei támadó szerződése 2023-ig szól az Internél, minden jel arra mutat, hogy már a nyáron elhagyja Milánót.

Villarreal: Unai Emery nem számít a jövőben Paco Alcácer játékára, pedig a spanyol csatárnak 2025-ig szóló szerződése van. Az El Periódico Mediterráneo szerint a játékos csak akkor hajlandó távozni, ha visszatérhet a Valenciába.

OLASZORSZÁG

AC Milan: Továbbra is tárgyalnak Renato Sanches átigazolásáról a Lille-lel, mellette pedig Sven Botman Olaszországba költözéséről is folynak az egyeztetések a klubok között.

Napoli: Hamarosan leigazolhatják a Brighton norvég védőjét, Leo Östigardot. A nápolyiak emellett a spanyol Gerard Deulofeu szerződtetésére is készülnek. (Sky Sport)

AS Roma: Bár a PSG-vel is kapcsolatba hozták José Mourinhót, a portugál edző szeretné folytatni római projektjét, így minden bizonnyal marad a Farkasoknál. (Fabrizio Romano) Megállapodtak egy egyéves szerződés aláírásáról az MU-tól távozó szerb középpályással, Nemanja Maticcsal, aki júliusban vehet majd részt orvosi vizsgálatokon. A szerződés minden bizonnyal tartalmaz majd egy év opciót is a hosszabbításra. (Fabrizio Romano)

Sassuolo: Vlad Chirichesre szemet vetett a Fenerbahce, a törökök vele pótolnák azt a Marcaót, aki minden bizonnyal távozik a nyáron. Utóbbit elsősorban a Sevilla vinné Isztambulból. A PSG pedig Gianulca Scamaccáért jelentkezett be, akit a Juventusnál is szívesen látnának. (Di Marzio)

Udinese: A klub korábbi játékosa, Andrea Sottil lett az olasz élvonalbeli Udinese labdarúgócsapatának vezetőedzője. A korábbi hátvéd 1999 és 2003 között 115 alkalommal lépett pályára az udinei együttesben. Edzői szerződése egy évre szól. A decemberben megbízott edzőnek kinevezett Gabriele Cioffi megállapodását nem hosszabbították meg. Sottil májusban távozott az Ascoli csapatától, amely a hatodik helyen végzett a Serie B-ben. Az Udinese a 12. helyen zárta az előző idényt a Serie A-ban. (mti)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: “Valami meghalt bennem. El akarom hagyni a Bayernt. Remélem, megtaláljuk a mindkét félnek megfelelő megoldást. Azon klubok listája, amelyek érdeklődnek, nem túl hosszú. Sok szó esik egy konkrét csapatról, nem is vettem más ajánlatot fontolóra” – fogalmazott Lewandowski, aki nyilvánvalóan a Barcelonára utalt. (mti/csakfoci)

Schalke: Frank Kramer lett a német labdarúgó Bundesliga élvonalába visszajutott Schalke 04 vezetőedzője. A klub kedden sajtótájékoztatón mutatta be az új trénert, akinek a szerződtetését már hétfőn “megszellőztették” a német lapok. Az 50 éves szakember – aki mellett Lőw Zsolt, a Chelsea magyar másodedzője is jelölt volt a posztra – áprilisi menesztéséig az Arminia Bielefeldet irányította. Gelsenkirchenben az eddig megbízottként dolgozó Michael Büskenst váltja. (mti)

Német válogatott: Oliver Bierhoff szerint a 2024-es németországi Európa-bajnokságig vissza akar térni a nemzetközi labdarúgás élvonalába a német válogatott, amely a magyarokkal szerepel azonos csoportban a Nemzetek Ligája A divíziójában. A német szövetség (DFB) sportigazgatója kedden közölte, “a hazai rendezésű Eb nagyon fontos a német futballnak”.

– Mindenképpen a legjobbak közé akarunk kerülni 2024-re. Épp ideje lesz újra Európa-bajnoknak lenni 28 évvel az én győztes gólom után – fogalmazott az 54 éves Bierhoff, aki szerint a november 21-én kezdődő katari világbajnokság egy lépcsőfok lehet az Eb-győzelemig vezető úton. – Természetesen ott is a lehető legtöbbet szeretnénk elérni, mégpedig játszani a trófeáért. De úgy hiszem, két év múlva, az Eb-n még erősebbek leszünk olyan játékosokkal, mint Jamal Musiala, Florian Wirtz, Nico Schlotterbeck vagy David Raum – mondta a DFB sportigazgatója. (mti)

Új játékos a Fradinál, NB I-es riválistól igazolt a ZTE, két távozó Debrecenben – hazai átigazolási hírek