Két olyan szakember volt a vendége a Pekingi esték szakmai háttérbeszélgetés-sorozatnak, akik különböző időpontokban szereztek igen vegyes tapasztalatokat a játékok helyszínéről.
Mérei László, az atléta-válogatott vezető-edzője két éve, az olimpia időpontjában, a junior világbajnokságon még méréseket is végzett, amely nem volt túl szívderítő a szabadtéri sportok képviselőinek szemszögéből.
Mérei elmondta, hogy a kint eltöltött hat napból ötöt bizony a híres szmogfelhő tett homályossá, és úgy vélte, „szerencse kérdése, hogy az adott napon miféle időjárás lesz a domináns, de szerintem augusztusban zömében a szmogosabb napokra kell készülnünk.” A szakember szerint a kültéri sportágaknál „ez túlélő olimpia lesz”, ahol a felkészültség mellett döntő hangsúlyt kap, hogy a versenyzők milyen vitamin- és ásványisó-tartalékokkal bírnak majd az erőpróbák idején.
Legnagyobb „vetélytársnak” a páratartalom ígérkezik: Mérei mérései szerint reggel és este a legmagasabb ez az érték, délben visszább süllyed, így egy 90%-60%-85%-os görbét ír le. Mindez önmagában még nem lenne zavaró, hiszen elmondása szerint a hasonló időszakban rendezett, 2003-as párizsi világbajnokságon is ugyanez volt a statisztika, csakhogy Peking hőmérséklete átlag 10 fokkal volt magasabb ezeken a napokon.
S hogy erre miként lehet készülni – itthon? „Erre külön nem lehet készülni” – hangzott a lakonikus válasz, igaz, Mérei László mindjárt hozzátette, az, hogy párás melegben kell versenyezni, a sportolóknak összességében nem újdonság, a világ különböző helyein találkoztak hasonló kondíciókkal, azaz a felkészültség ilyen körülmények között is dominál. Ugyanakkor a magyar sportolók szerepléséből – például a vb-n remeklő 3000-es akadályfutó, Tóth László időeredményeiből is kiolvasható –, hogy a leginkább embertpróbáló feladat a sorozatos jó teljesítmények állandósítása. Egyszer ugyanis mindenki tud maximumot nyújtani, Tóth például a legnagyobb reggeli párában futott egyéni csúcsot s került bravúrosan a döntőbe, ám este már nem tudott hasonlóan jó produkcióval előrukkolni.
A teremsportok képviselőinek valamelyest kisebb súllyal esik latba a légszennyezettség – derült ki Balzsay Károlynak, az ökölvívók mesterének szavaiból. Náluk ugyanakkor az okozott gondot, hogy a fogyasztáshoz elengedhetetlenül szükséges futást követően – igaz, novemberben – vérző orral tért vissza az egyik előolimpián fellépő öklöző. „Hátul futott, azt hittük, megverték, de kiderült, hogy a szmogot nem bírta az orra…”
Ezt leszámítva a bokszolók csupa jó tapasztalattal gazdagodtak, hiszen egészen elképesztő precizitással szervezték meg az eseményüket, amelyben egyszerűen nem találtak semmiféle kivetnivalót.
Amit náluk meg kell oldani, az az elhúzódó verseny időtartamának kitöltése – mint mondta, Atlantában Kovács István például mestere volt annak, hogyan teljenek eseménydúsan a versenymentes napok, egy társa viszont hiába kapott jó sorsolást, csak a faluban volt hajlandó pihenni, „ahol aztán egyre többet foglalkozott azzal, hogy hú, azt megveri, akkor már a nyolc között van, és akkor jön az, aki szintén legyőzhető… A végén már az olimpiai jutalmat is elköltötte, aztán kikapott egy simán verhető ellenféltől…”
Ami a kerettagok felkészítését illeti, Mérei László az atlétákkal kapcsolatban felvetődő örökzöld témát – miért nincs több központi felkészítés – ekképp kommentálta: „Tatán csak tavasz végén és nyáron lenne értelme készülni, de ott sem adott minden teljesen, a dobóatlétáknak például úgy kell bekuncsorogniuk magukat az emelők mellett a súlyemelő-terembe. Ma ez a sportág annyira individuálissá lett, hogy le kell számolni azokkal az illúziókkal, amelyek még mindig azt sugallják, ugyanúgy edzhet együtt a keret, mint Iharosék és Németh Imréék idejében. Lesz egy nagyobb közös felkészülés, de nem ez képezi a munka alapját. Egyébként kiemeltünk négy, a legutóbbi oszakai világbajnokságon jól szerepelt atlétát – Pars Krisztiánt, Kővágó Zoltánt, Máté Gábort és Zsivóczky Attilát –, számukra a lehető legjobb körülményeket garantáljuk a felkészüléshez.”
Balzsay Károly még megjegyezte, Tatán kevés változás volt az utóbbi időben, viszont a legfontosabb, a sportágak képviselőinek esti kvaterkázása teljesen a múlté. „Nincs meg a régi nagy társalgó, ahol mindenki együtt lehetett… Legutóbb, az edzőknél már volt tapasztalható némi fellendülés, a lövők még egy versenyre is invitáltak minket, aztán a célzóvíz elfogyasztása után inkább maradtunk a beszélgetésnél…”
A bokszolóknál a kapitány egyébként örömmel tapasztalta, hogy valamennyi pekingi aspiráns mozgalmasan töltötte a téli szünetet, „senki sem állt le, ezt a sportkórházi mérések is bizonyítják.” Ami a további kvótaesélyeket illeti, Balzsay szerint a meglévő egy mellé még Pescarában és Athénben is két-két olimpiai indulási jogot szeretnének szerezni, „és ha ehhez jönne még egy ötödik is, akkor gyalog jövök haza a görögöktől” – jelentette ki mosolyogva, bár jelezte, sosem lehet tudni, az adott viadalokon milyen hangulatban és felfogásban pontoznak majd. „Egy-két nap kell, míg felmérjük a helyzetet, aztán ha akkor még van versenyzőnk, akkor tudjuk, mit díjaznak… De előfordult már, hogy az kellett, hogy a nem ringben lévők a pontozók mögött foglaljanak helyet, és hangosan hörögjenek és tomboljanak egy nagyobb kesztyűre mért ütést követően, mert a hanghatás és a hangulat után automatikusan nyomták a gombot… A Ludas Matyiba illik, ami néha a versenyeken megy…”
Végül szó esett a magyar és külföldi versenyzők lehetőségei közötti különbségekről. Mérei elmondta, sportegészségügyi vonalon is hatalmasak a differenciák, Zsivóczky Attilának például Németországig kellett mennie az Achillesével, ahol aztán nem kevés pénzért meggyógyították. De az egészségesek kiszolgálásában is óriási különbségek mutatkoznak: egy észt világbajnokkal például 12 fős stáb tartott Oszakába – Mérei szerint ez ugyan túlzás, viszont azt is tény, hogy jelenleg Magyarországon ma ennél kevesebb főfoglalkozású atlétaedző van (a stábban természetesen nem mindenki edző).
Balzsay mindezt azzal támasztotta alá, hogy a pekingi versenyen a négy brit öklözőt nyolcfős stáb kísért el, amelyben volt dietetikus, pszichológus és biomechanikus is – utóbbi kizárólag az ellenfelek mozgását térképezte fel (tán nem véletlen, hogy a britek négy kvótát szereztek eddig). Ehhez képest az ökölvívóknak egy hónapja van gyúrójuk, a pszichológus viszont korábbi, kiegyenlítetlen tartozásokra való hivatkozással már nem vállalta a válogatott kerettagok lelki hangolását…
