Újabb világrekordra készül az angol vitorlázó nő

deecaffari.jpg

2007. januárjában Dee Caffari – aki 2006-ban az első nőként vitorlázta körbe a Földet egyedül, megszakítás nélkül nyugati irányban – bejelentette, hogy újabb világrekord kísérletre készül, hogy ő lehessen az első nő, aki egyedül, megállás nélkül vitorlázta körbe a Földet mindkét irányban. Caffari végső célja, hogy sikeresen vegye az akadályokat a 2008. novemberében kezdődő Vendée Globe versenyen.

Az AVIVA OCEAN RACING:
2007. januárjában Dee Caffari – aki 2006-ban az első nőként vitorlázta körbe a Földet egyedül, megszakítás nélkül nyugati irányban – bejelentette, hogy újabb világrekord kísérletre készül, hogy ő lehessen az első nő, aki egyedül, megállás nélkül vitorlázta körbe a Földet mindkét irányban. Caffari végső célja, hogy sikeresen vegye az akadályokat a 2008. novemberében kezdődő Vendée Globe versenyen.

Miután sikeresen teljesített 2007-ben a Calais Round Britain, a Mini-Transgascone, a Rolex Fastnet, a Transat Jacques Vabre és a Transat Ecover B to B versenyeken, Caffari most készül az Open 60s típusú hajóján a következő megmérettetésre, az Artemis Transat elnevezésű versenyre, amely mintegy 2800 tenger mérföld hosszúságú, és remek felkészülési lehetőseg biztosít a legnagyobb kihívást jelentő Vendée Globe-ra.

DEE CAFFARI BEMUTATKOZÓ:

2006 májusában Dee Caffari sikeresen teljesítette az Aviva Challenge elnevezésű egyéni világrekord-kísérletét, és ezzel ő az első nő, aki egyedül és megszakítás nélkül körbevitorlázta a Földet -uralkodó szelekkel és áramlatokkal megküzdve. Ezzel Caffari bizonyította, hogy a lehető legmagasabb színvonalon vitorlázik.

2006-os rekordját követően nem ült a babérjain, hanem számos versenyen vett részt, köztük a 2006-os Mark Webber Challenge versenyen, ahol 4 fős csapatok futottak, kajakoztak és bicikliztek csaknem 600 kilométeres távon.

2007 januárjában Caffari bejelentette, hogy belekezd Aviva Ocean Racing kampányába, amellyel újabb világrekordot állítana fel mint az első nő, aki egyedül, mindkét irányban körbevitorlázta a Földet megállás nélkül. Dee 2007-ben folyamatosan tréningezett és készült a 2008-as Vendée Globe jelentette megmérettetésre. A világ egyik legkönyörtelenebb tengeri vitorlás versenyének sikeres lezárása után, Dee tehát újabb világrekordot állíthat fel.

Dee Caffari Hertfordshire-ben született, 35 éves és Anglia déli partvidékén él, amikor éppen nem a tengert járja. A vitorlázást gyerekkorában ismerte meg az édesapjával, és szenvedélyesen megszerette a tengert. Caffari egyébként középiskolai tanárként kezdett el dolgozni, de hamarosan rájött, hogy ő a vízen van igazán otthon. Feladta  munkáját és letette a releváns vitorlázási vizsgákat.

Miután visszatért Angliába egy utazásokkal teli időszakot követően, elvállalt egy állást a Mike Golding nevével fémjelzett Mike Golding Yacht Racingnél. A befutott brit tengerész mellett számos versenyen vett részt. Golding egyike azon keveseknek, akik sikeresen vitorláztak az uralkodó szelekkel és áramlatokkal szemben és ezáltal Golding is inspirálta Dee-t a 2006-os Aviva Challenge programban való részvételre.

Caffari önkéntes a Sail for Cancer szervezetben, és a közelmúltban ítélték oda neki az „Év vitorlázója” díjat (Yachtsman of the Year Award).

Dee élvezi az életet, amelyből a legtöbbet szeretné kihozni a mottójának megfelelően, amely „merj, álmodj és fedezz fel!” (dare, dream, discover).

Díjak:

Az Év vitorlázója (Yachtsman of the Year Award)

Az Év vitorlázónője (Royal Variety Award for Sporting Courage)

Az Év vitorlázónője (BBC South Yachtswoman of the Year Award)

Certificate of Achievement by Royal Institute of Navigation 2006

Az AVIVA vitorlás:

Dee Caffari új, kifejezetten versenyzésre épített Aviva elnevezésű vitorlását 2007. decemberében bocsátották vízre, amelyet Merfyn Owen és Clay Oliver tervezők álmodtak meg, illetve Hakes Marine építette Új-Zélandon.

Az Aviva a legújabb kommunikációs technológiával van felszerelve, amely Dee-t számos olyan információhoz juttatja mint például az elengedhetetlenül fontos időjárás előrejelzések. A hajó a kategóriájában a leggyorsabb vitorlások közé tartozik, innovatív designnal rendelkezik és kifejezetten az egyedül vitorlázó „kalandortípusnak” épült. Annak, aki kihozza a maximumot a hajóból. A gyorsaság a kulcs, ezért a tervezők és építők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hajó súlya minimális legyen, illetve maximális teljesítményt érjenek el.

Dee lakótere a hajón a navigációs központ közvetlen közelében található a főhajóban, amely körülbelül 2 négyzetméteres területet jelent. Nincs ágy a fedélzeten, és Dee-nek minden alkalmat meg kell ragadnia arra, hogy egy keveset  tudjon aludni a navigációs ülésben. A hajókonyha egy kicsi kemping tűzhelyből és mosogatóból áll, ahol az egyetlen főzési lehetőség a szárított, félkész élelmiszerek felengedése forró vízzel. Annak érdekében, hogy a legkevesebb súllyal utazzon, Dee nem visz friss élelmiszert a fedélzetre, valamint a ruházatát és személyes tárgyait is a minimumra szorítja.

Az AVIVA Challenge program:
A brit Dee Caffari Portsmouth-ból nyugati irányba indulva és oda visszaérkezve 2005. november 20. és 2006. május 18. között 178 nap 3 óra 5 perc 34 másodperc alatt kerülte meg egyedül, kikötés nélkül a Földet 22m hosszú egytörzsű Aviva vitorlásával.

Dee Caffari több mint 29 227 mérföldet tett meg, legyűrve a tengeri áramlatokat, és a  jéghegyekkel tarkított tájakat. Az út hosszú volt, sokszor lassú és nagyon kényelmetlen, miután a hajót gyakran erősen dobálta a szél. Az elemekkel küszködve Caffari-nak 4600 mérföldes extra utat kellett megtennie, miután többször kellett változtatnia útvonalán a szeles idő és a veszélyes, dél-tengeri óceáni áramlatok miatt.

Az Aviva Challenge nehézségét az is bizonyítja, hogy vitorláson csupán egy maroknyi férfi teljesítette valaha is ezt a távot. Az első 1971-ben Sir Chay Blyth volt, aki annak ellenére indult el, hogy mindenki szerint lehetetlen vállalkozásba kezdett. 292 nap után, Sir Chay Blyth olyan rekordot állított fel, amelyet 21 évig senki sem tudott megdönteni. 1993-ben a szintén brit Mike Golding 161 napos eredménnyel döntötte meg a korábbi rekordot. 2000-ben a francia Philippe Monnet 10 nappal javított ezen a teljesítményen, mielőtt honfitársa, Jean-Luc Van Den Heede felállította a jelenlegi rekordot 122 nap, 14 óra, 3 perc és 49 másodperces eredményével.

A nyugati irányba történő vitorlázás folyamatosan terheli a hajót. Caffari ezt a kihívást egy 72 láb hosszú vitorláson teljesítette, amely ismert megbízhatóságáról, erejéről és tartósságáról. Dee az Aviva Ocean Racing-ben egy olyan, új Open 60s típusú hajót választott, amelyiknél ezzel szemben a gyorsaság a legfontosabb jellemző. Az Aviva Challenge eredményességével Dee bebizonyította, hogy kiválóan vitorlázik és rendkívül kitartó. Az Aviva Ocean Racing-ben új kihívással szembesül, és megmutathatja, hogy nemcsak kitartó, hanem gyors is tud lenni.

Az AVIVA Challenge:
2005-2006-ben az Aviva támogatta Dee Caffarit az Aviva Challenge programban, amelynek célja az volt, hogy Dee legyen az első nő, aki megállás nélkül, nyugati irányban körbevitorlázza a Földet. Caffari novemberben indult útnak, és 6 hónappal később futott be Southampton városába. Az életbiztosító idén ismét végigköveti a sportolónő útját az Ocean Racing versenyen.

Forrás: Válóczi Andrea