A TF-en kötelezte el magát a kosárlabdázás mellett Németh László, ahol diploma megszerzését követően még másfél évig játszott. Megtett néhány kanyart, majd 1984-ben elhagyta az országot. Edzőként komoly sikereket ért el, a csúcsot az angol válogatott élén eltöltött tíz esztendő jelentette. Alább olvasható, ami a szombati írásba nem fért bele.
Németh László,és Nick Nurse, a Toronto Raptors későbbi edzője
– Angliában mi minden jött még?
– Először Leedsben, a Leeds Metropolitan University-n dolgoztam, ahol edzésbemutatók mellett sportszervezői tennivalóim is adódtak. Mivel a lábmunka a kosárlabdában és teniszben nagyon hasonló, így a teniszezőknél is kaptam feladatokat. Utam onnan Chicesterbe vitt, ahol nyolc és fél évet töltöttem el. Ott a kosárlabda mellett például képbe hoztam a kézilabdát, amely nagy siker lett. A röplabda, a labdarúgás és a rögbi is hozzám került. Ez olyasmi volt, mint a TF-en a sportjáték tanszék egykor. Az egyetemi időszak sokkal kevésbé volt „megpakolva” konfliktusokkal, ráadásul életem legjobb főnökével, Dr. Melissa Mantle-l dolgozhattam együtt. Mindenkinek ilyen felettest kívánok aktív élete utolsó éveire. Én ugyanis ez év szeptember elején végleg elköszönök az egyetemtől. Az „Eurocamp Basketball” nevet viselő, 24 éve életre hívott magánkezdeményezésemet viszont még továbbra is vezetni szándékozom. A nyári hónapokban, egyhetes turnusokban, három angol városban egyéni és csapatképzés folyik – folyamatosan telt házak mellett.
– Egy év múlva ezt az üzletet is átadja valakinek. Mit fog a sok szabadidejében csinálni?
– Például golfozni, és amíg a lábaim bírják majd, az osztrák lejtőkön síelgetni. A sport révén 82 országban jártam, de még maradt úti célom. Eddig nem volt időm például arra, hogy Torontóból Vancouverbe elvonatozzak egy tíznapos út keretében. Az otthonom Leedsben van, a 32 éves lányom sok, hivatalos útja között angol férjével Londonban él. A feleségemmel és a nászomékkal együtt nagyon szeretnénk, ha megajándékoznának egy unokával is.
– 1984-ben ment el, 1989 óta gyakran visszatért Magyarországra.
– Amíg az édesanyám élt, szinte minden nyáron itthon voltam. Miután ő elment, a látogatások ritkábbá váltak. Közben 2006-ban a kosárlabda szövetség elnöke lettem. Nem én jelentkeztem, engem kerestek meg. Hosszas előkészületek és kampányok után megválasztottak. A szövetséget, a női és a férfi ligát össze akartam vonni. A szándék benne volt a választási szlogenemben: „Tiszta vizet a kosárba!”. Amint megválasztottak, támadások kereszttüzébe kerültem. Végül miután nagy nehezen bejegyeztek, kilenc napig voltam ítélkezésre képes elnök. Teljes átvilágítást akartam, ami többek nyíltszini ellenkezését váltotta ki…
– Mostanság mennyire követi a magyar kosárlabdázást?
Hanga Ádám extraklasszis
– A tévében megnézem a válogatottakat is. Sztojan Ivkovics egy igen erős egyéniség, márpedig egy válogatottnál nagyon fontos, hogy a személyes varázsod hogyan húzza magához a játékosokat. Neki sikeres játékos- és edzői múltja is van, s a játékosokhoz is megtalálta a megfelelő hangot. Tudja őket motiválni, ami a válogatott csapatoknál elsődleges szempont. Előrelépést jelentő eredményeket produkált, amiben a kedvező versenyrendszerbeli változás is segítette. Tudni kell, hogy Magyarországnak nincs legalább három, olyan nagy tehetségű játékosa, akikkel nagyon nagyot lehetne előre lépni. Ha pedig feltűnik egy kiemelkedően tehetséges fiatal, azt a sajtó túlzottan felfuttatja. Hanga Ádám esete példa erre: ő ugyan extraklasszis, kitűnő játékos, de mégsem éri el az NBA színvonalát. Ivkovics egyébként kihozta a maximumot a rendelkezésre álló kosarasokból.
– Ön öt országban edzősködött, négyben nyert bajnokságot vagy kupát, mellette három válogatottat is irányított. Mi a legfontosabb előfeltétele ezeknek a sikereknek?
– A játékosoknak feltétlenül bízniuk kell benned! Csak így sikerülhet. Az angol válogatottban például kilenc évig volt a csapatkapitányom Steven Bucknall, aki a Los Angeles Lakersben, Magic Johnson-nak a cseréje volt. Aki pedig az asszisztensem volt négy évig ( Nick Nurse), az ma a Toronto Raptors vezetőedzője.
Nick Nurse, a Toronto Raptors mestere
– A chicesteri egyetem és a magyar társintézmények közötti kapcsolatokat is kiépítette…
– Három évig hoztam ide az ottani hallgatókat, hogy megismerjék a sikeres magyar olimpiai sportágakat. Az első magyar diákok visszaútja után azonban a folytatás elmaradt, a magyar TF-hallgatók nem jöttek többet…
– A magyar sportról általánosságban mi a véleménye?
– Ha szeretem a szakmámat, akkor nagyon örülök annak, hogy Orbán Viktor ilyen bőkezű a sporttal. Amikor a kosárlabda szövetség elnöki tisztségére pályáztam, a forrással volt a baj. Orbán ezt a kérdést úgy megoldotta, hogy még az EU sem tud belekötni.
– És a sok külföldi játékossal egyetért?
– Még véletlenül sem, ám be kell látni, hogy vidéken egy-egy településen a kézi-, kosár, röplabda-, vagy éppen vízilabda csapat a szórakoztatás eszköze. A Körmendben előfordult például, hogy egyszerre öt amerikai is pályán volt. A közönség kimegy, mert jó játékot és győzelmeket vár. Ha öt magyar lenne a pályán, akkor nyilván más lenne az eredményesség, a nézők pedig otthon maradnának.
– Lehet ezen a téren valamit változtatni?
– Én azt a csapatot, amelyik a legtöbb magyart tartja pályán legmagasabb percszámmal és a legjobb helyezést szerzi meg a tabellán – ott bizonyára jó az U-nevelés!? -, azt anyagilag nagyon megtámogatnám! Ez egyébként az angol első ligában is gond, ott viszont nincs kiesés. Ha elfogy egy klub pénze, eladja a szereplés jogát egy lentről felfelé igyekvő, gazdagabb jelentkezőnek, ő pedig alább megy egy-két osztállyal.
– Ha nem kosárlabda, mit néz meg szívesen?
– Elsősorban a jégkorongot, mégpedig a sebessége, az agresszivitása, az edző ráhatása és a döntések gyorsasága miatt. Ha nem is az edző fejével követem a dolgokat, de azért vannak párhuzamos gondolataim. A hoki mellett a tenisz azért is érdekel, mert a lányom is játszott néhány évig. Hosszú Katinka az apján keresztül is téma számomra, hiszen annak idején játékosként ellenfelek is voltunk „Hosszú-puskával”.
– Milyen ajánlatot kellene kapnia ahhoz, hogy Magyarországon edzőséget vállaljon?
– Hű, ez egy mellbevágó kérdés, ezen egyáltalán nem gondolkodtam! Érdekelni ugyan minden érdekel, de azért azt is tudni kell, mikor kell felállni. Első fokon kategorikus nem a válaszom, de azért rendszeres nyaggatás esetén (talán, esetleg, sok skót malt whisky után) fontolgatnám.
(jochapress / Jocha Károly)
