Osztermájer Gábor – a paksiaknak Oszi – az új idényben is a Paksi SE NB I-es futballcsapatát dirigálja. Nem volt ez annyira egyértelmű, mert a 42 éves testnevelő tanár biztos nyugdíjas állást hagyott maga mögött a csábító kihívás kedvéért. Mindegy, belevágott, és bízunk benne, hogy nem bánja meg.
: Osztermájer Gábor (fotó: Paksifc.hu)
Három gyerekkel komoly bátorság kell ahhoz, hogy valaki NB I-es edző legyen. Főleg Pakson, ahol nincsenek csillagászati fizetések. Osztermájer Gábor, aki bravúros munkával benn tartotta a Paksi SE csapatát, hosszas vívódás után mégis belevágott.
– Tizenöt évig vezettem a paksi utánpótlást, mindig csapatot csináltam, és most azt mondták, hogy le kell adnom ezt a tevékenységet. Pedig nekem ez volt és ma is ez a szívem csücske – magyarázta a rokonszenves testnevelő tanár. – Ez okozta a rettenetes dilemmát. Először föl is álltam az asztaltól, amikor tárgyaltunk Haraszti Zsolt ügyvezetővel. De aztán…
– De aztán? Ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad kihagyni.
– Értem, de nekem három gyerekem van. Vezetőedzőnek lenni pedig nem hosszú távú, nyugdíjas állás. Volt, illetve még mindig van egy stabil munkahelyem. Én tizenöt éven keresztül minden reggel hatkor fölkeltem, bementem dolgozni az atomerőműbe, aztán délután hazamentem, majd kimentem a pályára. Tizenöt évig ez volt az életem. Ott nem volt mellébeszélés, ott minden reggel be kellett menni az erőműbe. De engem ott is visszavártak, mármint az NB I-es csapatnál, hiába volt nekem tizenöt éven keresztül jó az erőmű meg a paksi utánpótlás.
– És akkor most mi lesz?
– Félbeszakadtak a beszélgetések, de végül mégsem tudtam nemet mondani Haraszti Zsoltnak. Olyan emberek kértek föl, akiknek nem szabad nemet mondani. Nem is beszélve arról, hogy erre a posztra, erre a felkérésre egy paksi lokálpatrióta nem is mondhat nemet.
–Érthető, hiszen önnek – ennyi számomra már kiderült – szívügye a Paksi FC.
– Nekem a szívem csücske a paksi utánpótlás. Három gyerekem van, az egyik az U7-ben játszik, a másik az U12-ben, a harmadik az U17-ben. Minden rezzenésről tudtam, tudtam azt, hogy melyik gyerek tüsszentett mögöttem, amikor edzést tartottam, tehát mindent tudok.
– Igen, de a hármat – NB I, utánpótlás, erőmű – nem lehet együtt csinálni.
– Tudom, nem fér bele, csak egyet szabad a háromból. Vállaltam az NB I-et, mert olyan emberek kértek föl olyan posztra, amire nem szabad nemet mondani.
– Azért nem szabad minden hidat felégetni, remélem, lesz még visszaút az erőműbe, ha úgy alakul.
– Végül is azért mondtam igent, mert erre ígéretet tettek. Nekem háromgyerekes apaként szükségem volt egy biztos támpontra. Testnevelő tanárként kezdtem, tanári végzettségem van, de tanárnak már nem tudnék visszamenni. A mai világban tanárnak lenni… Nem egy életbiztosítás. A nejem is tanítónő, az iskolában ismerkedtünk meg, ezekből a fizetésekből nem lehet három gyereket eltartani. Egyik szemem sír, a másik nevet, mert olyan világot hagyok magam mögött, amely nagyon kedves volt nekem, amely a szívemhez nőtt.
– Egy kicsit azért meg kellene erősíteni a csapatot, nem?
– Ne is mondja! Öt centin múlott a bennmaradásunk, nagyon rezgett a léc! Valljuk meg őszintén, most, hogy a Kaposvár kiesett, a Paks gazdaságilag a leggyengébb csapat lesz az NB I-ben. Idegölő ám folyton borotvaélen táncolni! Tizenkét csapatos NB I-ben nem lehet klubot építeni, mert az ember állandóan a kiesés ellen küzd, egy pillanatnyi nyugalma sincs. Nem lehet kockáztatni. Főleg három gyerekkel. Morbid ez az egész.
– Nem lehet tervezni, mert állandóan a túlélésért kell küzdeni.
– Így van! Állandóan a túlélésért küzdesz, és se fiatalokat nem tudsz beépíteni, se klubot építeni, nem hiszik el, hogy ez így nem jó! Miért lenne baj az, ha Békéscsabának, Győrnek vagy Szombathelynek is lenne egy NB I-es csapata? Ők is vannak annyira erősek gazdaságilag, mint mi. Sőt! Sokkal erősebbek.
– Régen az erőmű kivételezett helyzetben tartotta a klubot!
– Az akkor volt. Most heti húsz órát még így is kell dolgoznom az erőműben! De még visszatérve a 12 csapatos NB I-re: a másodosztályban sok gazdagabb csapat van, mint a Paks. Egy olyan kiscsapat, mint a Budafok feljutása, nekem csoda volt. Tudja, mi, edzők is szavaztunk, hogy ki legyen az év edzője. Én Csizmadia Csabát NB II-es létére betettem a harmadik helyre, annyira nagyra becsültem azt a munkát, amit ott végzett.
– Azért az is bravúros volt, hogy a Paks az ön vezetésével 22 meccsen 31 pontot szerzett, 8 győzelemmel, 7-7 döntetlennel és vereséggel.
– Ezzel a középmezőny elején tudtunk volna végezni. De az a helyzet, hogy ennél több nincs a csapatunkban. Hatodik-nyolcadik hely, ez a maximum. Azt tudja, hogy megbüntetett az MLSZ kétszázezer forintra?
– Nem én! Miért?
– Mert egyetértettem Kuttor Attilával. Volt ez a kifakadása a Debrecen előző meccsére, és bár én nem foglalkozom a Mezőkövesddel, de ha akkor a Debrecen kikap, akkor mi már az utolsó meccstől függetlenül bennmaradunk, és ezért egyetértettem Attilával. És ezt ki is mondtam. Ezért kaptam a kétszázezres büntetést. A fegyelmi bizottság együtt érzett velem, azt mondták, fiatalember, ne haragudjon, muszáj önt is megbüntetnünk. Látszik a fején, hogy nagyon őszinte, de nem tehetünk mást. Pedig nekem kétszázezer forint nagy pénz! De mindegy, most már profi edző vagyok. Még ha nem is akartam az lenni.
(mno.hu / Ch. Gáll András)
