“91 éves. Testileg, szellemileg fitt, és elképesztő kisugárzása van. Még telefonon keresztül is. Ő nem az idős hölgy, aki épp nosztalgiázik, s az ember tisztelettel hallgatja, mert kiemelkedő sporteredményei voltak. Ó, dehogy. Ő Tass Olga, aki az első mondat után magával sodorja, beszélgetés közben issza minden szavát, és már akkor tudja, hogy ha leteszi a telefont, hiányérzete lesz.” – Áll egy nemrégiben készült interjúnkban, a jóízűeket nevető és energikus úrinővel. Most döbbenten állunk, hiszen a kicsattanó formában lévő olimpiai bajnok tornász nincs többé. Isten nyugosztalja Tass Olgát!
Elevenítsük fel azt az interjút, melyben örömmel mesélt nekünk a kiváló sportember.
„Hogy lehet ennyi évig élni, vagy talán tovább is? Szeretem a sportot, ami fizikailag és szellemileg is épít, és érzelmileg gazdaggá tesz, talán ez a titkom.”
“Különösebb problémám nincs a mostani helyzettel, én nagyon át tudom vészelni. Sosem unatkozom, mondhatnám, több idő is kellene. A lényeg az, hogy mindig legyen valami feladat. Sokan kérdezik, mi a titkom, hogy megértem ezt a kort? Csakis a sport, mert az minden téren épít. Reggelente tornászok húsz percet és sétálni is szoktam, amikor megengedik a körülmények. Délelőtt a fizikai, a délutáni pihenés után pedig a szellemi dolgokra áldozok időt. Aki élsportoló volt, az nem tudja elengedni magát, hogy semmit se csináljon.
Emellett, sokat főzök, és a lakásban is van bőven mit tenni-venni. Nagyon pedáns vagyok és szeretem a rendet, örömmel tölt el, hogyha valami szép, rendezett. A vírushelyzet előtt rendszeresen jártam művészi tornát tanítani 30-76 éveseknek.”
Tass Olga mindenhol és minden helyzetben feltalálta magát, csak a technika fejlődésével nem egyezett ki.
“Utálom ezt a digitális világot, ha valaki akar, akkor elér otthon a vezetékes telefonomon. Amikor autóval közlekedek, viszek magammal mobiltelefont, ha netán mentőt kéne hívnom. Mármint autómentőt.” – teszi hozzá nevetve.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy állt-e a kiváló sportember útjában a mostanihoz hasonló nehézség a múltban.
“Ilyen megpróbáltatás gyakorlatilag nem volt az életemben. A II. világháború alatt Pécsett laktunk, középiskolás diák voltam. Apámnak volt egy bútorüzlete a templom mellett, a mai Ferencesek utcában. Jöttek a bombázó repülők, és az fiatal fejjel nagyon izgalmas volt. Apám épített menedéket, és anyámmal együtt odaküldött minket. Nem úgy éltem át akkor. Volt időszak, amikor minden hónap végén vittük a zaciba az értékeket, hogy megéljünk. A torna mellett testnevelés tanár voltam, és tanítottam a TF-en. 1956 sem az akadály miatt marad emlékezetes, hanem azért, hogy itthon kellett hagynom a családomat, köztük a beteg lányomat. Végül legalább megérte kimenni.” – Ekkor nyerte aranyérmét a kéziszer csapat tagjaként Melbourne-ben, Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit és Köteles Erzsébet társaságában.
Lemhényiné Tass Olga négy olimpiáról összesen hat éremmel tért haza, köztük a kéziszer csapattal szerzett melbourne-i arannyal.
A szovjeteket körüllengő ellenszenv tapintható volt azokban a csarnokokban, ahol magyarok is versenyeztek, a mienket pedig nagy ovációval köszöntötték mindenütt. A lányok hatalmas izgalom közepette készültek a megmérettetésre, s az izgalmakat fokozta, hogy Tass Olga valahol elhagyta a nemzeti színű szalagját. A sportág Vali nénijeként ismert edzőnő úgy oldotta meg a helyzetet, hogy Tass Olga kezébe nyomott egy szivárványszínű girlandot. Mint később kiderült, a többséget épp ez a szalag fogta meg. Köztük, Fülöp edinburgh-i herceget is, akit nagyon érdekelt, hogy mit jelképez a sokszínű girland a piros-fehér-zöld szalagok között. Bocsánatos bűn, hogy Vali néni nem mondott igazat, hanem azt, hogy ez a reménysugár, hogy lesz még szabadabb élet Magyarországon. A hercegnek annyira tetszett a magyarázat és a gyakorlat, hogy ismétlést kért. Amit Bodó Andrea, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga és Keleti Ágnes, a nézők tombolása közepette, örömmel meg is tett.
“Ha akkor nem nyerünk, biztos, hogy magamat hibáztattam volna, de szerencsére minden jól alakult. Amikor elkezdtem tornázni, nem az eredmények miatt tettem, hanem a sport szeretete miatt. Persze örültem az eredményeknek is. Nem az volt a célunk, hogy olimpiát nyerjünk, ha meg nem sikerül, akkor belepusztuljunk, mint ahogy sokan teszik, hanem az, hogy szeressük egymást, okosabbak és ügyesebbek legyünk.”
Vírusjárvány ide vagy oda, az élet szép.
“Tragédia, ami jelenleg zajlik. Szerintem ez büntetés is. Más lett a világ, sem tisztelet, sem őszinteség, sem bizalom nincs az emberekben. Helyette van pénzéhesség, és nem számít az egészség. Én mindent megtettem, hogy ne szippantson be ez az egész. Örülök, hogy ilyen lehetőségeim voltak, és ilyen szép életem. Előfordultak nehézségek is, de az kinek nincs? Nekem az számít, hogy örömet tudjak szerezni másoknak, megnevettetni őket és tornáztatni.”
Kívánjuk, ha más módon is teszi majd azt, de még sokáig nevettessen, tornáztasson, mert az ilyen nagybetűs emberekre szüksége van a világnak!
Fotó: Róth Tamás, MOB, jochapress
