A modern tudomány rég megcáfolta azt a tételt, hogy a test és a lélek két különálló rendszer: sorra derül ki, mennyire sok összefonódás és kölcsönhatás van a kettő között. Egy friss tanulmány ismét meglepő tényre mutat rá: gyorsabban öregszenek azoknak a gyerekeknek a sejtjei, akiknek az anyukája depressziós.
A súlyos depresszióban szenvedő anyák kisgyermekei rövidebb telomerekkel rendelkeznek, ezek hossza pedig a sejtek élettartamát, „korát” jelzi. A kutatók fehérvérsejtekben figyelték meg ezt a különbséget, vagyis gyorsabban öregszenek a gyerek fehérvérsejtjei, ha depressziós az anyja.
Az anyai depressziója egyébként egy sor viselkedéses és érzelmi problémát is okoz a gyereknél: a depressziós anyák gyermekei gyakrabban viselkedészavarosak, rosszabbul teljesítenek és gyerekként, valamint felnőttként is hajlamosabbaka depresszióra. Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy ezek a változások sejtszintűek, és nemcsak a gyerekek lelkében, de a sejtjeikben is nyomot hagynak. A Kaliforniai Egyetem kutatói több mint száz négy és öt éves gyermeket vizsgáltak. A gyereket már születésükkor bevonták a vizsgálatba, majd megvizsgálták őket 3,4 és 5 éves korukban is. Ami az anyai depressziót illeti: mind a szülés előtti, mind a szülés utáni depresszióval kapcsolatban kikérdezték az anyákat, és persze az ő telomereik hosszát is mérték.
Milyen gondjai lesznek még a gyereknek, ha depressziós a szülő? Olvassa el a dívány.hu-n!