Fenn a vízben, fenn a parton

A nyílt vízi Európa-bajnokságról ezüstéremmel, a korosztályos kontinensviadalnak számító Európa Játékokról értékes helyezésekkel tért haza a 18 éves Rasovszky Kristóf. A két műfajban is remek úszó garantáltnak látja az élsportolói jövőt, amelyben a tanulásnak is nagy szerepe lesz.

reb A héten kicsit lazábban edzhetett Rasovszky Kristóf, így napi kétszer „csupán” hat-hét kilométert úszott, ráadásul nem a megszokott nagy iramban… Amolyan levezető-átvezető penzum ez a Balaton Úszó Klub versenyzőjének, aki néhány napja tért haza Svájcból. A Teneróban rendezett nyílt vízi Európa-bajnokságon nyolcadik lett egyéniben, Novoszáth Tamással és Kiss Nikolettával kiegészülve pedig csapatban ezüstérmet szerzett.

„Az egyéni helyezésem miatt kicsit bosszankodtam, hiszen szerettem volna az első hat között célba érni, az éremnek azonban nagyon örülök” – értékeli az úszó a legutóbbi világversenyét.

rasovszky_kristof_fb

Rasovszky ugyanis szinte válogathat, ha az idei szezonról kérdezzük, hiszen néhány héttel korábban még a bakui Európa Játékokon vitézkedett. Noha – ahogyan a küldöttség nagy része – szint nélkül utazott, 800 m gyorson az értékes negyedik, 1500 m gyorson pedig az ötödik helyet szerezte meg. Mivel az év főversenyének a multisporteseményt tekintették, annak ellenére boldogan jött haza Azerbajdzsánból, hogy zavarta, csak kicsivel maradt le a dobogóról a rövidebb számban.

A legtöbb fiatal sportolóhoz hasonlóan Rasovszkyt is elkápráztatta a verseny szervezése, hangulata és a körítés. Mégis, a kérdésre, miszerint elgondolkodott-e már azon, hogy milyen lenne az ötkarikás játékokon is rajthoz állni, azt felelte, hogy annyira előre még nem gondolkodik.

Sokkal közelebb van viszont a junior-világbajnokság, amelyre eséllyel pályázik.

„Hamarosan korosztályos országos bajnokságot rendeznek Egerben, nyolcszázon látok nagyobb esélyt arra, hogy esetleg szintidőt ússzak. Tudtommal a fiúk közül senki sem teljesítette még az elvárást, így talán van esély arra, hogy akár szintidő nélkül is eljussak Szingapúrba, de azért kevesebb, mint Bakura volt. Az év elején nem számoltunk a vébével, ám cseppet sem bánnám, ha én is utazhatnék.”

Ha a medencében még nem is tervez túlzottan messzire, a civil pályán már meglehetősen konkrét célokat fogalmazott meg az ország egyik legjobb vidéki középiskolájában, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban pallérozódó 18 éves úszó. Színvonalas egyetemre és mérnöknek készül. A tanulás elsődleges, ellenben, ha megfelelőek lesznek az eredményei, a sportot sem hanyagolja majd el.

„Kicsit talán megnyugtat, hogy a medencében és a nyílt vízen is képes vagyok a jó teljesítményre. Egyelőre nem is tudnék választani, mindkét műfaj tetszik. Igaz, még meg kell szoknom, hogy a nyílt vízen nagy a harc. Nem vagyok verekedős típus, de ha megtalálnak, visszaütök.”

Egyelőre azonban a klóros vizet szeli lelkesen. A sikerekért.

Nem tévesztik össze őket
Bátyja hatására kezdett úszni Kristóf és az ikertestvére is, ám utóbbi nem adta a fejét az élsportra. Bár a családnak rendkívül fontos a tanulás, mindenki támogatja és segíti Kristófot, Bakuban és Teneróban is a helyszínen biztatták.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS