Ismét itthon töltötte a nyár jelentős részét az 1952-es, helsinki olimpián Varga Ferenccel kajak kettesben bronzérmet szerzett Gurovits József és családja. A Svájcban élő, 87 éves sportemberrel visszautazása előtt beszélgetett a jochapress.hu.
„Sajnos, adósságokkal kell elmennem. Többek között nem sikerült elérnem egykori páromat, a 90. születésnapját a közelmúltban ünnepelt Varga Ferót. Remélem, lesz még erre alkalmam az életben!”
Az idős bajnok röviden elmondta az akkori szóhasználattal „disszidálásának” történetét. Az áldott állapotban volt egykori kitűnő gyorskorcsolyázónővel, Földváry-Boér Máriával három éjjel és három nap gyalogoltak, amíg Ausztriába érkeztek. Egy ismeretlen kajakos jótállásának eredményeként hetek múlva már Svájcban landoltak. Csak 1975-ben lehettek svájci állampolgárok, ott nevelték fel két fiukat, két unokájuk is van. Amikor idáig jutott, időben visszaugrott vagy hatvan esztendőt.
„Én máig is nagyon nagy örömmel emlékezem azokra a „régi, szép időkre”. A tatai vagy a margitszigeti edzőtáborozásokra, s különösen a vívók társaságára. Imponáltak nekem, mert okosak, intelligensek és még közvetlenek is voltak. Elek Ilonát és Elek Margitot külön is kiemelném! Ezért is örültem különösen Imre Géza világbajnoki címének.”
Azután még régebbi időkbe vezetett vissza. Az első kajakos próbálkozásaira 1946-ban, az Elektromos sporttelepén került sor, egy évvel később pedig már versenyzett. Három műszakban dolgozott, közben végezte a Kandó Kálmán Híradásipari Technikumot. Amikor a főnöke megtudta, hogy sportol, azzal támogatta, hogy péntek éjszakánként „eldugta” őt valahova, ahol munka helyett tudott aludni.
„Ma már senki nem hinné el, hogy például 1951-ben hetenként 20 deka szalámi és 10 deka vaj volt az extra kalória, amit kaptunk. Ez évben akarták kitelepíteni a menyasszonyom, későbbi feleségem családját. Sem Hegyi Gyula, sem Kutas István nem segített, végül Sebes Gusztáv írta alá a halasztási kérelmünket.”
Gurovits József azon kevés sportemberek egyike, aki soha nem elemezgette, hogy esetleg többet is elérhettek volna az olimpián. Elfogadta, hogy az adott körülmények között ennyire lehettek képesek. Annak is örül, hogy ott lehetett az 1954-es világbajnokságon, utána viszont feketelistára tették, többet sehova nem utazhatott. Svájcban egy évig edzősködött „társadalmi munkában”, majd abbahagyta, mert nagyon keményen kellett dolgoznia. Folyamatosan képezte tovább magát, végül komputeres gépkezelőként ment nyugdíjba 1993-ban.
„A sport, a sikereim ma is szép emlékekként élnek bennem. Mindössze egy hátizsákkal menekültünk, de a helsinki bronzérmet vittük magunkkal. Ma is örömmel tölt el, ha ránézek!”
