A 19 éves Guth Mátyás vb-részvételi magasságokról álmodik

A tavalyi év legjobb hazai U20-as atlétájának választott magasugró, Guth Mátyás az idén az U23-asok Eb-jére készül, de a vb-szereplésről sem mondott le.

Guth Mátyás (j) és edzője, Lőrincz Milán (fotó: MASZ)

Pályafutása eddigi legsikeresebb évén van túl a MATE-GEAC 19 éves magasugrója, Guth Mátyás, akinek a tavalyi teljesítményei közül kiemelkedik a 219 centiméteres egyéni csúcsa és a kolumbiai U20-as világbajnokságon elért előkelő ötödik helyezése.

A hazai atlétikai szövetség 2022 legjobb U20-as atlétájának választotta a sokra hivatott fiatalt, aki az idén ott folytatná a remeklését, ahol az elmúlt szezonban abbahagyta.

„Kisebb térdproblémák miatt később kezdtem a felkészülést, de már belejöttem a magasugrásba, és rendesen végzem az edzéseket – mondja Guth Mátyás. – Egészen jól állunk, így bizakodó vagyok a versenyek előtt. Az a tervem, hogy a tavalyi teljesítményemet felülmúljam, mert sok lehet még az ugrásaimban.

Az idén már U23-asok között versenyzem, és ennek a korosztálynak Európa-bajnoksága lesz, de a legnagyobb álmom a budapesti felnőtt-világbajnokságon való szereplés.

Persze, nem mondhatni, hogy ennek túl nagy esélye lenne, mégis bízom magamban. Tavaly tizenegy centit javítottam az egyéni csúcsomon, és tudom, hogy ezekben a magasságokban már nehéz rövid idő alatt sokkal jobbnak lenni, de mindent meg fogok tenni a célom elérése érdekében.” 

Természetesen senki nem várja el Guth Mátyástól, hogy 19 évesen ott legyen az augusztusi, budapesti vb férfi magasugrómezőnyében, hiszen novemberi születésűként még az U23-as korosztályban is a fiatalabbakat képviseli az elsőévesek között. Edzője, Lőrincz Milán sem állítja nehezen teljesíthető kihívások elé.

„Az edzőm mindig azt mondja, hogy ne gondolkodjak a vb-részvételen, csak az lebegjen a szemem előtt, hogy egyre jobbakat ugorjak. A júliusi, finnországi U23-as Eb-re már megszereztem a kvalifikációt. Ezen az eseményen is szeretném a legtöbbet kihozni magamból.

A magasugrást, és magát a sportot illetően is egyre jobban megtapasztalom, hogy mennyi minden múlik a mentális felkészültségen.

A megfelelő erőnlét megszerzése csak egy dolog. Főleg fejben kell összeszedettnek lenni, hogy meg tudjam csinálni az edzőm által kért technikát, és mindvégig képes legyek hinni magamban. Ha ez összejön, akkor a jó eredmények sem maradnak el. A 219 centit idáig csak egyszer ugrottam meg, így idén arra törekszem, hogy stabilan hozzam a 210 centi feletti szintet.” 

A 219 centis, U20-as vb-szereplést érő egyéni csúcsot egyébként tavaly júniusban Gödöllőn, a MATE-GEAC háziversenyén ugrotta Guth.

„A környezet sokat segített. Drukkoltak a klubtársaim, barátaim, és a szüleim is el tudtak jönni, így éreztem, most van itt a pillanat, amikor mindenkinek megmutathatom, ami bennem van. A 217 centi után az edzőm a sérülésveszély miatt nem szerette volna, hogy 219-re is megpróbáljam, de kértem, hogy csak egyetlen ugrást engedjen még, és ha nem sikerül, akkor befejezem a versenyt. De sikerült, és feledhetetlen élmény marad. Remélem, még sok hasonlót élhetek át.” 

A tervek szerint jövő héten a BOK-csarnokban belevág az idei versenyzésbe Guth, akinek az is új feladatai közé tartozik, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakának első félévét végezve, minél jobban összehangolja a sportot a tanulással.

(utanpotlassport.hu)

Post Views: 6