A 70 éves Lucsánszky László lemaradt az olimpiáról, a veteránoknál lett világbajnok

lucsanszky_laszlo.jpg

Félszáz meghívott ünnepelte vasárnap délután Pasaréten a 70. születésnapjához érkezett Lucsánszky Lászlót (képünkön), a magyar evezés egyik markáns egyéniségét.

Az 1956 és 1972 között Csepelen versenyzett ünnepelt nyolcasban már 1957-ben magyar bajnoki címet szerzett az ifjúságiak között. A következő években számos hajóosztályban „megfordult”, de legsikeresebbnek a kormányos nélküli négyevezősök versenyein bizonyult. Ebben a kategóriában több világversenyre is kijutott. 1965-ben, a Duisburgban megrendezett Európa-bajnokságon még helyezetlenek maradtak, de a következő esztendőben, a jugoszláviai Bledben már negyedik helyen végzett társaival a világbajnokságon.

Lucsánszky László joggal tarthatja magát peches versenyzőnek, hiszen 1967-ben a franciaországi Vichy-ben Eb-ezüstérmes lett a négyessel, majd a mexikóvárosi előolimpián harmadikként haladtak át a célvonalon. Az utolsó időkig biztos olimpiai részvételre számító egységet azonban végül „felrobbantotta” Losonczy Tibor akkori szakvezető és a Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal összetételű kvartettnek szavazott bizalmat. Ez a hajó azután ezüstérmes lett az olimpián.

A köszöntőket – közöttük Dávid Imrét, a Magyar Olimpiai Bizottság számvizsgáló bizottságának elnökét – meghatottan végighallgató Lucsánszky László a veterán evezősök között kárpótolta önmagát, ahol többször is világbajnok lett. A civilben építési vállalkozó kitűnő egészségnek örvend, s bizonyára az idei veterán világversenyeken is a magyar válogatott erősségei közé tartozik majd.

Lucsanszki_Laszlo_evezostarsaival.jpg

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.