A többi európai élcsapathoz hasonlóan a Bayern Münchennek is kimondott célja, hogy fokozatosan minél szélesebb körben képviseltesse magát a világban.
A többi európai élcsapathoz hasonlóan a Bayern Münchennek is kimondott célja, hogy fokozatosan minél szélesebb körben képviseltesse magát a világban.
Az Európán kívüli edzőtáborok, utazások, a Bayern szervezésében zajló nemzetközi utánpótlás-tornák után most itt egy újabb lépés a globális szerepvállalásban.
A Bayern egy koordináló irodát fog nyitni New Yorkban abból a célból, hogy az amerikai piacon való jelenlétét minél hatásosabban tudja pozicionálni. Ezt korábban Jörg Wacker, a nemzetközi jelenlétért és stratégiáért felelős vezetőségi tag is megerősítette. Karl-heinz Rummenigge pedig szerdai közgyűlési beszédében már tényként közölte. Amiként azt is, hogy az első fecskét további irodák fogják követni a világban. Uli Hoeneß klubelnök lehetséges példaként Shanghajt hozta fel.
A Bayern München – amiként a tervek szerint 2014-ben is – a téli edzőtáborait Katarban tölti, időnként a Távol-Keletre is ellátogat. Az Egyesült Államokban viszont utoljára 2004-ben járt. Azt megelőzően pedig 2001-ben a BL-győzelmet követően – túlnyomórészt pityókás állapotban, mint arról Hasan Salihamidzic korábban részletesen beszélt. Archív interjú.
Európát legközelebb decemberben hagyja majd el: akkor Marokkóba utazik a klub-világbajnokságra.
