A birkózó szövetség elhatárolódik – közlemény


A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) hivatalos közleményt adott ki a Lőrincz Viktor olimpiai bronzmérkőzésével kapcsolatban megjelent hírekre reagálva. A kommünikét alább változtatás nélkül közöljük.

„Csütörtökön az egyik bulvárlap cikke alapján számos sajtóorgánum beszámolt a Nemzetközi Birkózó Szövetséget (UWW), illetve Lőrincz Viktor olimpiai bronzmérkőzését is érintő hírekről. A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) ugyan közvetlenül nem érintett az ügyben, de a számos médiamegkeresés miatt hivatalos közleményben szeretné ismét kiemelni, hogy kiáll a versenyző mellett, és a Magyar Olimpiai Bizottsággal szoros együttműködésben javaslatot tesz a hasonlóan kérdéses esetek jövőbeni elkerülésének módjára, amire jó lehetőség adódhat már az UWW eheti, a franciaországi junior világbajnokságon zajló kongresszusán is. Bármilyen konkrétum esetén természetesen értesítjük a médiát.

Ami a kérdéses cikk alapinformációit illeti, kiderült, s ezt a két érintett, az újságíró és a megkérdezett nemzetközi bíró is megerősítette, hogy köztük egy magánbeszélgetés zajlott, amelynek során felállítottak egy hipotézist, de fel sem merült, hogy ez nyilatkozatként megjelenik, így a tartalma sem ellenőrzött és a kérdezett által megerősített. Az MBSZ semmilyen hivatalos csatornán nem értesült, nem értesülhetett a megjelentekről, ezektől elhatárolódik. A magyar szövetség a továbbiakban is azon lesz, hogy saját nemzetközi pozícióit erősítve elkerülje a szőnyegen történő hasonló eseteket, illetve megkapja a 2018-as vb rendezési jogát, amivel közvetve erősítené a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot is.”

Mint arról beszámoltunk, az MBSZ rendkívüli elnökségi ülést tartott a héten, amelyen kijelölték az új irányvonalakat az előttünk álló olimpiai ciklusra. 

(MOB/MBSZ)

Forrás: www.mob.hu – RSS