Megvan a kötelező

Hozta a kötelezőt az U21-es labdarúgó-válogatott és magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott Liechteinstein együttese ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyolcadik mérkőzésén. A gyirmóti találkozón látottakkal az eredmény ellenére nem volt teljesen elégedett a csapat kispadján első tétmérkőzésén helyet foglaló Michael Boris szövetségi edző.

Majer Dániel Közel fél év után folytatta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot az U21-es labdarúgó-válogatott. Mervó Bencéék csoportjuk reménytelenül utolsó helyezettjét, a 0-25-ös gólkülönbséggel álló liechteinsteini válogatottat fogadták Gyirmóton. A házigazda elvárt győzelme nem maradt el, 4-0-ra nyerte az összecsapást.

Nagy Dominik már a felnőtekkel készült Forrás: mlsz.hu

Nagy Dominik már a felnőtekkel készült  •  Forrás: mlsz.hu

Vida Máté és Nagy Dominik az A válogatott feröeri vébéselejtezője előtti összetartásáról érkezett, előbbi ráadásul az utazó keret tagja. Fontos hiányzói is akadtak a magyar együttesnek, a Palermóban futballozó Sallai Roland és Balogh Norbert, valamint az újpesti Botka Endre sérülés miatt nem léphetett pályára. Az odavágót tavaly ilyenkor 6-0-ra nyerte magyar együttes, és itthon is hasonló eredményt várt magától, azt azonban Mervó Bence és Vida Máté sem győzte hangsúlyozni: nem szabad félvállról venni az ellenfelet.

Ilyesmiről szó sem volt, ezt az első percekben bizonyították, nem rontottak ész nélkül a liechteinsteinieknek. Az első lövésre a 6. percig kellett várni, Vida jó harminc méterről küldte kapura az ellenfél védelme által kivágott labdát, Majer kapus azonban magabiztosan hárított. Ezt követően kezdett felbátorodni a hazai gárda, és hamarosan teljesen átvette a mérkőzés irányítását, alig ért liechteinsteini lábhoz a labda.

A 13. percben Zsótér Dónát távoli szabadúgásból hibázta el centikkel a kapu bal oldalát, öt perccel később viszont Mervó már nem tévesztett, Osváth Attila jobb szélről középre tekert labdáját belsőzte kapásból a hálóba (1-0). A két nappal korábban még a testvére balatonfüredi esküvőjén ünneplő, tavalyi U20-as világbajnoki gólkirály az első találatát szerezte a selejtezősorozatban.

Három perccel később aztán majdnem duplázott, szögletet követően fejelt teljesen tisztán az ötösről a kapu fölé. A félidő közepétől a magyar együttes a széleken is egyre több támadást vezetett, a betömörülő vendég védelem ellen ez jó ellenszernek bizonyult, számtalan, kapu előtt keresztbe elsuhanó beadást láthattunk. A játékrész végén Vida Máté ismét átlövéssel kísérletezett, újra harminc méterről próbált szerencsét, lövése kevéssel a kapu jobb oldala mellett hagyta el a játékteret. A ráadásban ismét veszélyeztetett, tizennyolc méterről tüzelt kapásból, Majer kapus nagyot védett.

Mervó Bence duplázni tudott Forrás: mlsz.hu

Mervó Bence duplázni tudott  •  Forrás: mlsz.hu

A második félidő az elsőhöz hasonlóan folytatódott, egykapuzott a  válogatott. Ezt egészen a 60. percig bírták a vendégek, akkor Forgács Dávid futott el a bal szélen az alapvonalig, magasan középre ívelt, a lendületből érkező Berecz Zsombor pedig védőjét megelőzve a bal alsó sarokba fejelt (2-0). Nyolc perccel később jött a harmadik magyar találat, szöglet után Zsótér Donát adta be a hozzá visszakerülő labdát, pontosan Mervó Bence fejére, aki hat méterről ezúttal nem hibázott (3-0).

Magyar ziccerekkel tarkított tíz perces gólcsend után (Zsótér és Mervó gyönyörű megmozdulása is gólt érhetett volna) a 78. percben Berecz Zsombor beívelt szabadrúgásáért Szilvási Péter ugrott fel az ötösről, fejese pedig a liechteinsteini Fricken megcsúszva a hálóba került (4-0). A ráadásban Berecz fejesét kellett még bravúrral védenie Majer kapusnak, az eredmény azonban változatlan maradt.

Michael Boris szövetségi edző felemásan értékelte a látottakat: „Az eredmény megfelelő, a játékkal azonban nem vagyok teljesen elégedett. Az első félidőben szemmel láthatóan lassan futballoztunk. A második játékrészben sikerült növelni a tempót, de sokat kell még dolgoznunk a következő találkozóig, a lengyelek elleni felkészülési mérkőzésig.”

A német szakember egyébként a magyar szavak tanulásával is jól halad, az oldalvonal mellől rendre magyarul utasította játékosait. „Fontos, hogy a játékosok anyanyelvén tudjak kommunikálni. Nagyon nehezek a magyar kifejezések, de igyekszem elsajátítani őket.”

Berecz Zsombor elmondta: elsősorban az ellenfél fáradását tudták kihasználni, a mérkőzés elején pontatlanok voltak.

Az együttes célja a hátralevő két mérkőzésen egyértelműen a csoportelsőséget korábban bebiztosító portugál válogatott mögötti második hely elérése lesz.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, GYIRMÓT
Magyarország–Liechtenstein 4-0 (1-0)
Magyarország: Nagy Gergely – Osváth Attila (Varga Szabolcs, 74.), Szilvási Péter, Bobál Dávid, Forgács Dávid – Vida Máté (Géresi Krisztián, 63.), Berecz Zsombor – Holender Filip (Gera Dávid, 46.), Nagy Dominik, Zsótér Donát – Mervó Bence
Gólszerző: Mervó (18., 69.), Berecz (60.), Frick (öngól, 79.)
A 4. csoport állása
1. Portugália 18 pont (6 mérkőzés), 2. Albánia 12 (8), 3. Izrael 11 (6), 4. Magyarország 11 (8), 5. Görögország 7 (6 ), 6. Liechteinstein 0 (8)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS