A bokszkiállásról is a versenyző döntsön?

F1

2016. január 10. vasárnap, 12:25

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI, McLaren Honda

Van, aki továbbra is túl enyhének tartja a rádiózásra vonatkozó F1-es korlátozást. Jean Alesi nincs kibékülve a hibrid motorokkal sem, és úgy gondolja, a nagyokkal elszaladt a ló.

A Formula-1 döntéshozói a 2014-es szezon második felében vették célkeresztbe a rádiózást, azóta pedig több lépésben szabták meg, milyen információt nem adhat egy csapat a versenyzőjének futam közben. Legutóbb, a belga versenyhétvégétől kezdve a rajtra vonatkozóan is kommunikációs szigorításokat vezettek be, így a startok sokkal jobban a pilótáktól függenek, mint azelőtt.

Egyesek szerint a túlszabályozás kárt okoz a Formula-1-nek, ám olyanok is vannak, akik úgy vélik, az FIA korlátozásai még mindig túl enyhék. Közéjük tartozik a 90-es évek egyik legnépszerűbb versenyzője, Jean Alesi. A francia egészen nagy szabadságot adna a pilóták kezébe:

„A rádióra vonatkozó korlátozás nem elégséges. A rádión a mérnökök bemondják, hogy állj ki most – ez pedig már túl sok információ. Egy versenyzőnek magának kellene versenyeznie, és az ő dolga lenne megítélni, hogy mire képes. Az F1 problémáit a következőképp lehet megoldani: vonzóbb autók a szem számára, és kevésbé rádió által meghatározott verseny” – magyarázta Alesi.

A pályafutása során 32-szer dobogóra álló, de csak egyetlen futamot nyerő Alesi a hibrid motorokkal sincsen kibékülve. „Nagyon hatékonyak, és a környezet számára ez a technológia a megfelelő, de a motorsport és zaj tekintetében nem. A gond az, hogy túl messzire mentek, az olyan gyártók, mint a Ferrari vagy Mercedes” – folytatta a kritikát az exversenyző.

Forrás: www.formula.hu – RSS