Prince: Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek

Kevin-Prince Boateng, a Milan középpályása az 57. percben Luiz Adriano helyére állt be csereként a Roma elleni meccsen és ezt követően szemmel láthatóan megélénkült a piros-feketék támadójátéka.

Boateng a Bologna elleni találkozót influenza miatt kénytelen volt kihagyni, azonban a Roma ellen már bevethető volt.

“Nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. Sok idő telt el a legutóbbi meccsem óta. Sohasem könnyű a Roma ellen hátrányból felállni, de a mutatott játékunk alapján elhullajtottunk két pontot. Eltekintve az első tíz perctől jó teljesítményt nyújtottunk. Most a hétközi kupameccsre kell fókuszálnunk. Mindent meg kell tennünk a győzelemért és a továbbjutásért. A lehető legjobb formában akarok lenni, mert még nem vagyok 100 százalékos. Sok minden megváltozott a Milannál, mióta elhagytam a klubot. Több bajnok is távozott, azonban az előző 3-4 hónapban egységes csoportot láttam.” – mondta Prince az újságíróknak a meccs után.

“Szeretnék köszönetet mondani a klubnak és az edzőnek, hogy bizalmat szavaztak nekem. Próbálok példát mutatni a fiatalabb játékosoknak.”

A 28 éves középpályás már október óta a csapattal edz és a közelmúltban írt alá egy fél éves szerződést a Milannal.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS