A britek máshogy csinálják – Hétvégi program

F1

2016. július 6. szerda, 19:37

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Lesz program nappal is, este is, és még egy magyarért is szoríthatunk, de mégsem kell egyszerre ötfelé megosztanunk a figyelmünket az előttünk álló békés F1-es hétvégén.

Dppi_00115010_554

Idén másodszor pihenő nélkül utazik a Formula-1 mezőnye a következő versenyhelyszínre, hiszen a hétvégén már Silverstone-ban folytatódik a küzdelem – a világbajnoki sorozat pedig húzza magával európai betétprogramjait, a GP2-t és a GP3-at is. A britek egy órás időeltolódásban vannak hozzánk képest, de ha ehhez igazítjuk az óránkat, akkor is pórul járunk: a péntek program úgy zajlik majd, hogy az események az ő időszámításuk szerint kezdődjenek hagyományos időpontban, a szombatiak és a vasárnapiak azonban úgy, ahogy azt a közép-európaiak megszokták, szóval az időmérőre és a versenyre is 14 órakor kell odakapcsolnunk.

Ha nem csak a Csalagúton, hanem az óceánon is átrepülünk, akkor ott az IndyCar mezőnyét találhatjuk meg versenyzés közben, akik ezúttal egy oválpályán, Iowában csapnak össze egymással.

A kontinentális Európában eközben egy régről ismert pálya, Magny-Cours is megtelik élettel, hiszen az ETCC, fedélzetén a Zengő Motorsporttal és Nagy Norberttel már a szezon utolsó előtti versenyhétvégéjének veselkedik ott neki.

 

A hétvégi program:


Péntek

11:00-12:30 – F1 1. szabadedzés
13:00-13:45 – GP2 1. szabadedzés
13:30-14:15 – ETCC teszt
15:00-16:30 – F1 2. szabadedzés
16:55-17:25 – GP2 időmérő
18:50-19:35 – GP3 szabadedzés


Szombat

09:25-10:10 – ETCC szabadedzés
09:45-10:15 – GP3 időmérő
11:00-12:00 – F1 3. szabadedzés
14:00-15:00 – F1 időmérő
15:00-15:30 – ETCC időmérő
15:40-16:45 – GP2 főverseny
17:00-18:15 – IndyCar 1. szabadedzés
17:20-18:05 – GP3 főverseny
21:00-22:00 – IndyCar időmérő


Vasárnap

01:15-01:45 – IndyCar 2. szabadedzés
09:15-09:50 – GP3 sprintverseny
10:25-11:15 – GP2 sprintverseny
10:50-11:15 – ETCC 1. verseny, Magny-Cours
12:35-13:00 – ETCC 2. verseny, Magny-Cours
14:00-16:00 – F1 Brit Nagydíj
23:40-01:45 – IndyCar Iowa Corn 300

Forrás: www.formula.hu – RSS