Már a nyolcaddöntőben

Kemény, de nem megoldhatatlan kihívást jelentett Montenegró válogatottja a magyar csapatnak a női juniorkézilabda-világbajnokságon: ifjabb Kiss Szilárd együttese 26-21-re nyert, és már biztosan továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

reb „Montenegró ellen kezdődik a világbajnokság” – mondta még a női juniorkézilabda-vb rajtja előtt ifjabb Kiss Szilárd szövetségi edző. Pedig már a második csoportmeccsen, Angola ellen elő kellett venni a fegyvereket, hiszen az afrikaiak legalábbis az első félidőben komoly kihívás elé állították a magyar együttest.

csapat02

Volt mit ünnepelni a Montenegró elleni győzelem után

Ezúttal is az ellenfél, azaz Montenegró góljával indult a mérkőzés, és Szabó Laura kihagyta az egyenlítési esélyt jelentő büntetőt. A balszélen Puhalák Szidónia azonban szépen ejtett, egymást követően kétszer is, majd néhány gyengébb lövés után Tóth Gabriella dacosan, talpról vette be a kaput, s már 3-2-re vezettek a zöldmezesek.

A jól védekező, az átlövőkre határozottan és gyorsan kilépő montenegrói falat nehéz volt átjátszani, nem véletlen, hogy a belső poszton szereplők sokszor hozták helyzetbe a szélsőket, így Faluvégi Dorottya is többször betalált. A félidő második felétől három-négy góllal ellépett a magyar csapat, dacára annak is, hogy a félidő derekán kettős emberhátrányba kerülő ellenfél szerzett akciógólt, nem pedig a hat, pályán lévő magyar. A játékrész azért megnyugtató, 17-11-es előnnyel zárult.

A második felvonásban a torna előtt félelmetesnek ígérkező, de a már a felnőttek között is számításba vett Jaukovicsot nélkülöző ellenfél nem találta a fonalat, 18-12-re is megléptek Gerháth Fanniék, akik szélről továbbra is sokszor törtek borsot a montenegrói kapusok orra alá. A hajrában Élő Beatrix vette a kézbe a labdát a hetesen, s többször is túljárt – hogy finoman fogalmazzunk – nem kicsi hálóőrt, így Monori Orsolyáék magabiztosan, 26-21-re nyertek, s már készülhetnek a nyolcaddöntőre.

Csütörtökön szünnap következik, aztán pénteken és szombaton északi erőpróba: előbb Norvégia, majd Dánia ellen lép pályára a csapat.

„Végre nem gálameccset játszottunk – értékelt a továbbjutás tudatásban érthetően elégedetten ifjabb Kiss Szilárd szövetségi edző. – Az első félidőben hatalmas tempóban, nagyon fegyelmezetten kézilabdáztunk, csupán egy technikai hibát követtünk el, ami remek statisztika. Kezdetben heteseket hibáztunk, és a támadójátékunk sem tetszett annyira, hiába, no, érződik az összeszokottság hiánya. A végén egyébként döntőnek bizonyult, hogy Élő Beatrix értékesítette a büntetőket. A második félidőre kicsit elfáradtunk, néhány kisebb sérülést is összeszedtünk, Hámori Konszuéla alig bír menni, Szabó Laura pedig kisebb agyrázkódást szenvedhetett. Küzdöttünk, kemény meccs volt, de semmi meglepetés sincs ebben, hiszen ilyen mérkőzések várnak ránk. Az elkövetkező négy napban még jobban összeszokhat a csapat, az utolsó két meccset pedig arra használjuk fel, hogy a nyolcaddöntőre készüljünk. Nem rontunk akkorát, mint két éve, hogy nekimegyünk a norvégoknak és a dánoknak, mintha élet-halál lenne a tét.”

Korábbi cikkeinket itt olvashatja: beharangozóMagyarország-Üzbegisztán, Magyarország-Angola

NŐI JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, MOSZKVA
A csoport, 3. forduló
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ (17-11)
Játékvezetők: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
MAGYARORSZÁG: Gercsó, Mistina, Wéninger (kapusok), Bouti, Élő 5 (4), Faluvégi 3, Ferenczy 3 (2), Gerháth, Gindeli, Hámori 2, Katona 1, Monori 4, Pintér, Puhalák 4, Szabó, Tóth 4. Szövetségi edző: ifjabb Kiss Szilárd
MONTENEGRÓ: Marinovic, Nenezic, Roganovic (kapusok), Adzic, Agovic 4, Bosnjak 3, Brnovic 2, Carapic 1, Cavlovic 3, Dokovic, Jovicevic 1, Kanatar, Novakovic 5, Pavicevic 2, Saranovic, Scepanovic. Szövetségi edző: Tatjana Jeraminok
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 11/6, ill. 3/0
A csoport további mérkőzései:
Dánia–Üzbegisztán 41-15 (18-7)
19.00 Norvégia–Angola

Az A csoport további menetrendje
Július 8., péntek 15.00: Magyarország–Norvégia
Július 9., szombat 19.00: Magyarország–Dánia

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS