A címvédő és a trónfosztó csatája a Pancho Arénában

Kedden egy, szerdán öt mérkőzést játszanak az OTP Bank Ligában. A 31. forduló egyik kulcsmérkőzése a Békéscsaba–Vasas találkozó. Az előző és a mostani idény bajnoka találkozik Felcsúton, a Videoton–Ferencváros rangadón.

BÉKÉSCSABA 1921 ELŐRE–VASAS FC
(Április 19., kedd, 20.00)

A kieséstől még fenyegetett három csapat közül kettő egymás ellen mérkőzik Békéscsabán. Az idény elején, augusztus 8-án a Vasas megnyerte a Viharsarokban az újoncok csatáját (2-0). Zoran Szpisljak együttese 2016 tavaszán a bajnokság eddig mindössze négy mérkőzést játszott. A mérlege finoman szólva is felemás, hiszen igaz, hogy csupán a bajnok Ferencvárostól kapott ki (kétszer is) és kapott gólt (mindössze kétszer egyet), de az is tény, hogy a 360 játékperc alatt mindössze egy gólt tudott szerezni. Ezzel legyőzte az Újpestet. A Vasas tavaszi idegenbeli mérlegén javított valamennyit a legutóbbi, a Videoton elleni felcsúti döntetlen. A piros-kékek a legutóbbi négy idegenbeli meccsükön kétszer döntetlent játszottak, de ez a legtöbb pozitívum, amit el lehet mondani a vendégként játszott meccseikről. Október eleje óta tíz mérkőzésen mindössze két pontot gyűjtöttek idegenben.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–DVSC-TEVA
(Április 20., szerda, 18.00)

A soproni találkozón mindkét csapat számára a nemzetközi kupaindulás elérése az alapcél. Amennyiben hazai győzelem születne, a most 46 pontos Haladás megelőzi a 48 pontos DVSC-Tevát. Mészöly Géza együttese a jelek szerint az elmúlt hetekben kilábalt a hullámvölgyből, a mezőnyből egyedüliként szerzett a legutóbbi három fordulóban kilenc pontot. A vasi zöld-fehérek 2016 tavaszán Sopronban rendezik a hazai meccseiket, az eddigi mérlegük négy mérkőzésből három győzelem, egyetlen döntetlen. Az őszi hazai találkozóikat is beleértve csak az Újpest ellen veszítettek. A debreceniek Pakson megtörték szeptember óta tartó idegenbeli nyeretlenségi sorozatukat, de ettől még kizárólag jó hazai mérlegüknek köszönhetik előkelő helyezésüket. Kondás Elemér csapata tavasszal öt mérkőzésen öt pontot szerzett vendégként. Mindössze két szerzett góllal. A DVSC lassan öt éve nem nyert a Haladás vendégeként.

MTK BUDAPEST–PUSKÁS AKADÉMIA
(Április 20., szerda, 19.00)

A két korábbi Vasas-játékos közül Teodoru Vaszilisz vezetőedzői munkája kifejezetten jót tett a csapatának, az MTK feljavult tavaszra, a második hely első számú esélyese. Szíjjártó István ezen a találkozón mutatkozik be az első osztályban vezetőedzőként. A Robert Jarni helyére lépett egykori középpályás a Bp. Honvéd játékosaként élt már meg egy nagyon emlékezetes mérkőzést az MTK(-VM) ellen, 1989. június 10-én a Bozsik Stadionban szerzett duplája bajnoki címet ért a csapatának. Most egy esetleges siker sokat jelentene a kiesés elleni harcban. A Puskás Akadémia tavasszal, sőt november 28. óta nyeretlen vendégként, sőt, a Vasas elleni siker óta csupán a legutóbbi alkalommal, az Újpest ellen szerzett pontot. A csapat az MTK ellen vívott legutóbbi két idegenbeli találkozóját egyaránt 1-0-ra veszítette el. A kék-fehérek ezúttal is Dunaújvárosba vitték a hazai meccsüket. Ottani mérlegük: öt mérkőzésen négy győzelem, egy döntetlen, mindössze egyetlen kapott gól.

ÚJPEST FC–PAKSI FC
(Április 20., szerda, 19.00)

2010. április 24-én az Újpest 3-2-re nyert a Paks ellen. Kevesen gondolták akkor, hogy nagyon meg kell jegyezni a dátumot: a lila-fehérek azóta nyolcszor fogadták különböző mérkőzésen a paksiakat, s egyszer sem tudtak nyerni! Most egyik csapat sincsen jó formában, a lila-fehérek a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy győzelmet arattak. 2016-ban, pályaválasztóként hat meccset játszottak a Szusza Ferenc Stadionban, háromszor nyertek, háromszor döntetlent játszottak – ez a mérleg javít az összképen. A Paks tavasszal csak árnyéka önmagának. Tizenegy eddigi mérkőzésén mindössze kilenc pontot gyűjtött, kétszer a Vasast, egyszer az MTK-t győzte le, egyaránt pályaválasztóként. Vendégként a legutóbbi hat meccsén nem szerzett pontot, 540 játékperc alatt mindössze három gólt szerzett, egyet a Puskás Akadémia, kettőt pedig a Ferencváros ellen.

DIÓSGYŐRI VTK–BUDAPEST HONVÉD
(Április 20., szerda, 19.00)

Egervári Sándor keze alatt kiváló tavaszi mérleget produkált eddig a DVTK: négyből négy meccset nyert meg. Miután (még Bekő Balázzsal) az őszt is győzelemmel zárta, immár öt találkozóra nyúlik győzelmi sorozata. A korábbi szövetségi kapitány (és segítője, a korábban játékosként szintén a Honvédban is szerepelt Pisont István) február 20-án éppen a kispestiek elleni győzelemmel mutatkozott be a borsodi közönségnek. Az idegenben is feljavult Diósgyőr, egyedüliként a mezőnyből, a legutóbbi öt fordulóban veretlen maradt. A szeszélyes Bp. Honvéd a legutóbbi három meccsét elveszítette, előtte viszont háromszor győzött. Idegenben a bravúros debreceni 3-0-n kívül december 5. óta ötször is kikapott.

VIDEOTON FC–FERENCVÁROS
(Április 20., szerda, 20.00)

A 2015-ös és a 2016-os bajnok találkozója a két csapat második felcsúti randevúja 2016 tavaszán. Az elsőn, az 1-0-ra elveszített hazai kupameccs után a Ferencváros tudott fordítani, nyert, s azóta, a DVSC-t búcsúztatva immár a kupadöntőre készülhet. Az elmúlt két szezon legeredményesebb szereplői meglehetősen sok mérkőzést vívtak Thomas Doll érkezése óta, a Ferencváros nagy fölényével. Nyolc mérkőzésből a Videoton csak kettőt nyert meg, ráadásul az igazán fontos győzelmeket a Fradi aratta. A székesfehérváriak 2016 tavaszán, Felcsúton, hat mérkőzést vívtak eddig pályaválasztóként, mindössze a Ferencváros elleni kupatalálkozót veszítették el, de csak kétszer, a Haladás és a Debrecen ellen nyertek. A zöld-fehérek a legutóbbi négy idegenbeli bajnokijukból kettőt elveszítettek, ami tőlük szokatlan a mostani idényben.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS