A Cowbells a 2., a Sharks pedig az 5. kiemelt lett

A Wolves megőrizte veretlenségét a Maker’s Mark Hungarian Football League-ban (HFL).

A második, illetve az ötödik helyért volt még küzdelem a HFL-ben. Mindkettő hazai pályát ért a rájátszásban: előbbi az elődöntőben, míg utóbbi a wild cardban. Szombaton a második kiemelésért harcolt a Budapest Cowbells és a Fehérvár Enthroners a First Fielden.

Enthroners_Cowbells_20190601134048_DSC_6369

Érezni lehetett mindkét csapaton, hogy nagyon akarják a győzelmet, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg: Tóth Nándor 15 yardos elkapása hozott hat pontot. Ám Zách György extrája sikertelen volt (6-0). Mindkét védelem óriási meccset játszott, míg az első negyedben Mike Wallace szerzett interceptiont, addig a második játékrészben Törzsök Tamás lopta le a levegőből Gombos Bence átadását. A harmadik negyedben aztán fordítottak a Kolomposok. Zách puntját Németh Márton blokkolta. Majd a malacbőrért visszaigyekvő rúgót Németh szerelte, a szabad labdát pedig Oláh Richárd szedte össze és váltotta touchdownra. Magyar Csanád extrája pedig 7-6-ra módosította az állást. Ám az Enthroners egy nagy hibát kihasznált, ugyanis egy puntnál Golita Zoltán nem tudta magához húzni a labdát. Poprádi Márk érkezett szerelni, Hartai Gábor pedig összeszedte a játékszert a 10 yardos vonalon. Innen pedig Ryan Tuiasoa befutott az end zone-ba (12-7). Az utolsó játékrészben viszont nem adta fel a harcot a Cowbells. Másfél perccel a vége előtt Mészáros Márton 25 yardos elkapásával fordítottak a vendégek (12-13). A Koronázók a kevés idő ellenére is nagyot küzdve haladtak előre, Baksa Ferencnek még volt esélye egy mezőnygólt értékesítenie, de 33 yardos kísérletét Oláh blokkolta. Így a fővárosiak győztek és ezzel az elődöntőben hazai pályán várhatják majd ellenfelüket.

Fotók: Váradi-Király Fotó

Fehérvár Enthroners – Budapest Cowbells 12-13 (6-0, 0-0, 6-7, 0-6)
Pontszerzők: Tóth Nándor, Ryan Tuiasoa 1-1 TD, illetve Oláh Richárd, Mészáros Márton 1-1 TD, Magyar Csanád 1 XP

Jim Ward, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Azt kaptuk, amit vártunk, a védelmek nagyon versengtek egymással. Kemények voltunk, de nem voltunk eredményesek, hiszen több turnovert nem tudtunk pontokra váltani. Viszont egyértelműen különbséget jelentett a speciális egység a két együttes között, többek között a blokkolt puntunkat és field goaljainkat emelném ki.

Troy Baker, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Nagy kő esett le a szívünkről azzal, hogy meglett a második hely. A védelem ismét kiválóan teljesített a special teamünk két hibát leszámítva jól játszott. Mindenkinek a fejében az járhatott, hogy hogyan sikerült ezt megnyerni? Most mindannyian tudják, hogy a nehéz helyzetekből is vissza tudnak jönni. Az offense-ünk viszont mindent megtett, hogy elveszítsük a találkozót, de ezért én vagyok inkább a felelős. Sok labdát eladtunk. Ha egy turnoverünk sem lenne, akkor minden bizonnyal megállíthatatlanok lennénk.

 61774516_10213122183960315_3352548121459556352_o

A szombati nap másik meccsén a Budapest Wolves veretlenül zárta volna az alapszakaszt, míg a Kijev Capitals szeretett volna pozitív mérleggel zárni. A két együttes még tapogatózott az elején. A vezetést a hazaiak szerezték meg Gecser Máté elkapásával (7-0). Előnyük pedig a második játékrészben Bartos Ferenc révén már két touchdownosra nőtt (14-0). A Kijev viszont egy látványos megmozdulással tudott hat pontra szert tenni: Maksym Cherepivskyi a saját 20 yardosáról eresztett meg egy nagy passzt, amit Gon Maksym a hazaiak 40 yardosánál kapott el és gyakorlatilag tisztán futhatott el az end zone-ig (14-6). A Farkasok támadóegysége gyorsan tudott válaszolni, a drive-juk végén Danku Dávid ért be közelről a pontszerző területen belülre (21-6). Azonban a Wolves mégsem mehetett el nyugodtan a félidei szünetre, mert a Capitals ezúttal Cherepivskyi révén hozott össze egy TD-t. Az ukrán irányító közelről passzírozta be magát a végzónába. Majd jött a trükkös játék, a vendégek kettese Kopus Mykytát látta el egy két pontot érő átadással (21-14). A második félidőben azonban a Kijev nem nagyon tudott mit csinálni sem a Farkasok támadósorával, sem pedig a védelmével. A harmadik negyedben Szatlmayer Richárd futott touchdownt (28-14), majd az utolsó játékrészben Elek Ádám elkapásával növelték előnyüket Kovács István fiai (35-14). A meccset pedig Gecser egy újabb TD-vel zárta, amely után Benjamin Lyons is berúgta hatodik extráját. 42-14-re győzött a Wolves, amely veretlenül zárta az alapszakaszt.

Fotó: Weisz Tamás

Budapest Wolves – Kijev Capitals 42-14 (7-0, 14-14, 7-0, 14-0)
Pontszerzők: Gecser Máté 2 TD, Bartos Ferenc, Danku Dávid, Szatlmayer Richárd, Elek Ádám 1-1 TD, Benjamin Lyons 6 XP, illetve Gon Maksym, Maksym Cherepivskyi 1-1 TD, Kopus Mykyta 1 PAT

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Azt kaptuk, amit vártunk. Egyik csapat sem játszotta ki az össze kártyáját. Láthatóan visszább vett a Capitals is, miután nagyobb lett az előnyünk. Egy kemény ukrán csapattal meccseltünk, ahol kiváló importok voltak. Offense szempontból egy remek mérkőzés volt. Többé-kevésbé végre tudtuk hajtani azt, amit akartunk, jó volt a ritmusunk, többen is kiemelkedően játszottak. Ez jó előjel az elődöntőre nézve, ezt kell fenntartani. A védelemben és a special teamben voltak némi hibák, ezeken dolgozni kell. Viszont most fontos időszak következik, mert van időnk a saját játékunkkal törődni.

Georgiy Verbenko, a Kijev Capitals csapatmenedzsere: Hamarosan…

61915822_2716056228425081_6854463059306479616_o

Vasárnap Felsőzsolcán az ötödik hely volt a tét a wild cardban, mivel a Kijev Capitals nem játszik otthon meccset. Egyszerű volt a képlet: a két nyeretlen csapat, a Miskolc Steelers és a Győr Sharks közül, ha valaki megszerzi idei első győzelmét, akkor hazai közönség előtt játszhat az elődöntőért. A Győr előszeretettel próbálkozott a rövid kick-offokkal, amely többször is bevált a találkozón. Ezzel sokszor megzavarták a vendégek a Miskolcot. A vezetést a Cápák szerezték meg Andres Fernandez majd félpályás elkapásával (0-7). Ám a Steelers is sok trükkös playjel próbálkozott. Ilyen volt az első TD-jük is, az irányítót játszó Andre Whyte Richard Ellebienek adta a játékszert, ám ő visszadobta Whyte-nak, aki egy szélső futással az end zone-ig jutott (7-7). A Cápák ezután viszont kezdtek megszökni Fernandez ismét behúzta Dustin Hawke labdáját, majd Erik Ford a második játékrészben kétszer is eredményes volt (7-28). Nagyon úgy nézett ki, hogy a borsodiak számára kezdett elveszettnek látszani az 5. hely. De jött Whyte, aki kétszer is touchdownt szerzett, így mindössze egy labdabirtoklásnyi előnye maradt a Győrnek a szünetre (21-28). A harmadik negyedtől kezdve viszont egy valóságos adok-kapok kezdődött. Horváth Balázs mezőnygóljára, Fenyvesi Csaba válaszolt egy elkapással (28-31). Az utolsó játékrészben az őrült versenyfutás folytatódott. Ford harmadik elkapott touchdownja után Whyte futott be az end zone-ba (35-38). A negyed feléhez közeledve ismét Fernandez tett fel pontokat az eredményjelzőre, ám Horváth extráját blokkolták (35-44). A Steelers előtt nagy lehetőség adódott, hogy kihasználja ezt a hibát. Ellebie ugyan touchdownt futott, de Sviatkó Gábornak az egypontosát is blokkolták (41-44). Ekkor már a kétperces figyelmeztetésen belül járt a mérkőzés. A Győr azonban nem hibázott, megtartotta a labdát. Futásokkal, majd végül térdeléssel lepörgették a hátralévő másodperceket. Egy pontgazdag összecsapáson a Sharks legyőzte a Miskolc Steelers-t Felsőzsolcán és hazai pályán játszhat a Kijevvel az elődöntőbe jutásért.

Fotó: Miskolc Steelers facebook

Miskolc Steelers – Győr Sharks 41-44 (7-14, 14-14, 7-3, 13-13)
Pontszerzők: Andre Whyte 4 TD, Fenyvesi Csaba, Richard Ellebie 1-1 TD, Sviatkó Gábor 5 XP, illetve Andres Fernandez, Erik Ford 3-3 TD, Horváth Balázs 1 FG és 5 XP

Varga Zoltán, a Miskolc Steelers játékosedzője: Szerintem egy kicsit több koncentrációval és lelkesedéssel meg lehetett volna nyerni ezt a mérkőzést, viszont a srácokon látható volt, hogy küzdöttek amennyire csak lehetett. Egyértelműen Andre húzott fel minket. Ezt kellett volna tennünk a védelemben is, de sajnos ez nem sikerült.

Dustin Hawke Willingham, a Győr Sharks vezetőedzője: Mindig próbáltam a srácokat motiválni, nem fogadtam el azt a szót, hogy ’feladni’. A srácokra nagyon büszke voltam, különösen az offense-re, amely extrát nyújtott. Tom Bradyt annyira nem szeretem, de azt csodálattal nézem, ahogy az érzelmeit beleveti a játékba. Ezt próbáltam én is alkalmazni. Mindig kellett egy kis emocionális löket, mert a Steelers mindig válaszolni tudott a pontszerzéseinkre. Ahogy korábban mondtam az utolsó labdabirtoklás dönti majd el ezt a találkozót, és így is lett. Nagy dolog számunkra, hogy a wildcard körben otthon játszunk, most már csak ki kell használnunk.

Forrás: http://mafsz.org – RSS