A csapatokon múlik, változik-e a motorszabály

F1

2015. október 12. hétfő, 08:59

Szerző: Strommer Benjamin

Az idei F1-es szezon alakulásának fontos tényezője az év közbeni motorfejlesztés – amelyet jövőre betiltanak, kivéve, ha az összes istálló egyöntetűen a folytatás mellé áll.

Az idény közbeni zsetonhasználat valójában a szabályzatban található kibúvónak köszönhető – a döntéshozók szándéka szerint február végén be kellett volna fagyasztani az erőforrásokat, a Formula-1 leleményes mérnökei azonban találtak egy kibúvót. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hamar gondoskodott arról, hogy ezt a rést betömje 2016-ban – annak ellenére, hogy a csapatok közti versenyzés érdekes adaléka a fejlesztési taktika.

„Ma le van írva a szabályzatban, hogy a négy gyártó 25 zsetont használhat fel február 29-ig” – mondta az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting a brazil Globo televíziónak. Hozzátette azonban, hogy ebben történhet változás: „Természetesen a szabályokat meg lehet változtatni. A most versenyző tíz csapat egyetértésére van hozzá szükség. Ha egyikük nem támogatja a javaslatot, a szabályok maradnak úgy, ahogy most vannak megírva. Ha változás történik, néhány héten belül kell megtörténnie.”

A jelenlegi szabály szerint az adott évre felhasználható zsetonok (melyek száma jövőre 25 lesz, idén 32 volt) közül annyival gazdálkodhat egy motorgyártó a szezon során, amennyit a február végi homologizációs időpontig nem vetett be. Az F1-es erőforrás összesen 42 komponensből áll, amelyek 1-3, összesen 66 zsetont érnek.

Forrás: www.formula.hu – RSS