Cseh Sándor: Idén a végjátékokban lehetünk jobbak

Cseh Sándor: Idén a végjátékokban lehetünk jobbak

A tavalyi eredmények megtartása, és a Bajnokok Ligájában jobban szerepelni az előző szezonnál, ez lehet a Szolnok idei célja. A Tisza-partiak vezetőedzője úgy véli, ez meglehet, de óvatosan fogalmazott.

Meddig menetel idén a Szolnok? (Fotó: Szolnok/facebook)

Irigylésre méltó helyzetben van a Szolnok vezetőedzője, hiszen egy-egy klasszist minden bajnoki meccsen kihagyhat a csapatból. Mostani szóhasználattal: rotálhat a csapatán, így volt ez a férfi Ob I harmadik körben, akkor Alekszicset, majd az előzőben, Varga Danit hagyta ki a mester. Ez már tavaly is jellemző volt, hogy mindig az idősebb vagy leterheltebb játékosok közül folyamatosan kihagyok egyet-egyet, akik ilyenkor szabadságot kapnak. Nyilván mivel ilyen sok mérkőzésünk van, ezt másképp nem lehet megoldani. – mondta Cseh Sándor a vizipolo.hu-nak.

A csapatnak még nincs meg a BL főtábla, hiszen szombaton vár rá egy nagyon fontos meccs. A Szolnok hazai pályán fogadja a Marseille-t, az odavágó szorosan alakult, hiszen egy góllal tudott nyerni a Dózsa. Az edző bízik a jó szereplésben és abban, hogy a csapat még jobb lehet a tavalyinál, és ez az eredményekben is megmutatkozhat. Remélem, hogy így lesz, hogy egy csapat a második évben jobban összeérik. Ez majd ki fog derülni. Azt gondolom, tavaly is elég jók voltunk, hiszen itthon nem kaptunk ki egyszer sem, és a BL Final Six-ig is eljutottunk,  holtversenyben csoportelsőként. Ott egy ötméterespárbajban estünk ki a címvédő ellen. Nyilván volt hiányérzetünk a végén, de akkor is a Szolnok magas színvonalon játszott az egész évben. Nem hiszem, hogy ennél magasabb szinten lehet végignyomni az évet. Talán az utolsó pillanatban egy-egy nagyon fontos szituációban a meccsen, még jobbak lehetünk, és akkor a BL-ben remélhetőleg még többet elérhetünk, bár azért tegyük hozzá, hogy a főtáblán sem vagyunk még. Szombaton egy nagyon fontos Marseille meccs vár ránk. 

Érdekesség, hogy a Szolnok rekordszámú játékost ad a válogatottaknak, így december közepétől, egészen január végig az Eb miatt gyakorlatilag nem lesz Cseh Sándornak csapata, így volt ez nyáron is, ebből a szempontból nincs irigylésre méltó helyzetben a szolnoki vezetőedző.

Sz. B.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS