A csökönyös Honda nem hallgat a McLarenre

F1

2016. február 2. kedd, 19:16

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: McLaren Honda

Ezúttal ahhoz ragaszkodnak, hogy a saját nevelésű, cégen belüli személyzettel jussanak sikerre az F1-ben, mert a Hondánál ez a szokás. Nem hajlandók külső munkaerőt igénybe venni.

A Honda alaposan leszerepelt 2015-ös visszatérésének évében – ez partnerük, a McLaren legrosszabb szezonját is hozta a statisztika szerint egészen 1980 óta –, és a csapat maga is beismerte, hogy rugalmatlansága okozta a problémák zömét, hétéves kihagyásuk miatt nem tudtak elég gyorsan reagálni a fellépő problémákra. Ironikus, hogy az F1-es motorprojekt főnöke, Yasuhisa Arai pontosan ugyanennek az interjúnak egy másik részében arról tett tanúbizonyságot, egy eltérő területen a Honda a jövőben sem hajlandó engedni vaskalaposságából.

A Honda szakembergárdájáról van szó, a cég ugyanis azt vallja, hogy az F1-es program résztvevőinek házon belülről – azaz a Honda népes alkalmazotti köréből – kell kikerülnie. A McLaren azonban arra kérte őket, a gyorsabb felzárkózás érdekében máshonnan is toborozzanak szakembereket, akár rövid távra. A japánok visszautasították őket.

„Részletesen megbeszéltük a problémákat a McLarennel, szemtől szembe. Valamikor nyár körül megkérdezték, rendelkezünk-e a szükséges fejlesztési erőforrásokkal, és tudni akarták, miért kizárólag mi magunk végzünk el mindent, segítség nélkül. Arra is megkértek, hogy használjunk külső személyzetet, ami az ő perspektívájukból természetesnek hat az Európára jellemző magas munkaerő-piaci mobilitás miatt” – mondta Arai a Nikkei Asian Review lapnak.

„De elmagyaráztuk nekik, hogy a Honda filozófiája más. Fontos, hogy neveljük a munkaerőt. Számunkra nem elfogadható, hogy egy külső mérnök három hónapra vagy fél évre maradjon” – magyarázta a japán.

Forrás: www.formula.hu – RSS