Meglehetősen inaktív volt a Milan a téli mercatón

Olaszországban hétfőn véget ért a téli átigazolási időszak, a Milan pedig mindössze egyetlen játékost igazolt.

A Milan tétlen volt januárban, ugyanis csupán Kevin-Prince Boateng érkezett a csapathoz, ingyen. A ghánai középpályás már október óta a csapattal edzett, de – mivel élő szerződése volt a Schalkével – nem léphetett pályára tétmérkőzésen a Milanban. Ami a távozókat illeti: Suso és Alessio Cerci is kölcsönben a Genoához került. Az nem derült ki, hogy a genovai együttes rendelkezik-e vételi opcióval Suso esetében, míg Cerci biztosan nem fog visszatérni.

Továbbá Nigel De Jong három és fél év után búcsút vett a Milantól és közös megegyezéssel felbontották a szerződését. A holland középpályás vélhetően a LA Galaxyban folytatja.

A vezetőség fél évre vételi opcióval kölcsönadta a Romának Stephan El Shaarawyt, aki a szezon első felét Franciaországban töltötte. A Roma egyébként 1,4 millió eurót fizetett a kölcsönvételért. Simone Verdi kölcsön-opcióval a Carpihoz került, míg Andrea Petagna a szezon végén végleges átigazolással csatlakozik az Atalantához.

>> JÁTÉKOSMOZGÁS A MILANNÁL:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS