A csúcson lett vége

Február 24-én adják át „Az év műhelye”-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-elismerés tizenhat tavalyi nyertese közül érdemelhet ki valamelyik szakosztály. Honlapunk sorozatban mutatja be a díjazottakat, elsőként a tavaly januárban győztes Sportország SC rövid pályás gyorskorcsolya-szakosztályát.

UP-info „A hónap műhelye”-díj az első tavalyi  győztese speciális helyzetben van. Jelen pillanatban ugyanis nem létezik. Az összes versenyző és edző átigazolt az MTK-ba, így, ha csak ideiglenesen is, de véget ért a 2009-ben alapított műhely története.

liu_shaolin_ezust_oszaka

Liu Shaolin Sándor

Az okokról tömören annyit, hogy a Sportország (címlapfotó: Szalmás Péter/MOB) rövid pályás gyorskorcsolya-szakosztályának utánpótláskorú, igazolt versenyzői által fizetett, már egyébként is támogatott tagdíj összege nem fedezte a Gyakorló Jégcsarnok megemelt bérleti díját. Miután pedig a műhely egyéb támogatást nem kapott, így nem tudta biztosítani a jeges edzéseket. Az MTK felajánlotta, hogy átveszi a szakosztályt. Az egyesület az adott helyzetre való tekintettel elfogadta a versenyzők döntését, hogy átigazolnak, de nem rossz szájízzel váltak el egymástól.

Rögtön bejelenthetünk örömhírt is: nem örökre tűnt el a rövid pályás gyorskorcsolya az egyesület palettájáról, ugyanis éppen a napokban kötöttek együttműködési megállapodást az UTÉ-val, amelynek jegyében májustól Telegdi Attila vezetésével újjáéled a szakosztály. Az előkészítés már megkezdődött.

No de nézzük, milyen eredmények kellettek ahhoz, hogy a Sportország műhelye története során másodszor is elnyerje a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított díjat (korábban 2014 márciusában diadalmaskodott).

Januárban, az akkor még 19 éves Liu Shaolin Sándor az ötödik helyen végzett 500 méteren a dordrechti felnőtt Európa-bajnokságon, továbbá testvérével, a 16 éves Liu Shaoanggal együtt tagja volt annak a váltónak, amely ezüstérmet szerzett. Az akkor még mindössze 15 éves Bácskai Sára Luca teljesítménye is megsüvegelendő volt, hiszen a dobogó harmadik fokára felálló női váltóban versenyzett.

Akkoriban még 35 utánpótláskorú sportolóval összesen három edző foglalkozott, és ért el el szép eredményeket, még az SPSC színeiben. Liu Shaolin Sándor például az oszakai junior-vb-n 500 méteren ezüstérmes lett, összetettben harmadik. Ugyanezen a viadalon öccse, Shaoang 500 méteren negyedik, 1500-on ötödik helyezést ért el.

A moszkvai felnőtt vb-n is remekelt a testvérpár: mindketten tagjai voltak az ezüstérmes váltónak, Shaolin ezen kívül 500 méteren is felállhatott a dobogó második fokára. Mindenképp meg kell még emlékezni Bácskai felnőttbajnokságon elért eredményeit, hiszen 500 méteren ezüst, 1500-on bronzérmet szerzett, míg összetettben is a harmadik helyet szerezte meg.

Nem véletlen tehát, hogy a Sportország még a különleges helyzet ellenére is „Az év műhelye”-díj egyik várományosa.

Hogy elnyeri-e, arra február 24-én, ünnepélyes gálaműsor keretében derül fény.

A győztesről ITT számoltunk be, a videós összefoglalót ITT találja.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS