A DAC tehetsége a Debrecenhez szerződött – HIVATALOS

A Dunaszerdahely tehetséges hátvédjének leigazolását jelentette be a Debreceni VSC…

 

A Debreceni VSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a Dundaszerdahely tehetséges hátvédjét, Ferenczi Barnabást, aki a továbbiakban a hajdúságiak második csapatánál szerepelhet.

A 17 éves ballábas védő ötéves kora óta futballozik, édesapja korábban játékos és játékvezető is volt, tehát adva volt a családi hagyomány. Szülővárosában, Érsekújváron kezdte, majd 12 éves korában került Dunaszerdahelyre. Felfigyeltek rá a szlovák korosztályos válogatottaknál is, az U15-ös, az U16-os és az U17-es válogatottban egyaránt szerepelt. Eddig a DAC tartalékcsapatánál szerepelt.

Az új igazolás a Loki honlapjának elmondta, nagyon örül a debreceni lehetőségnek, képben van a magyar bajnokság kapcsán. és szeretne idővel a DVSC első csapatában is bemutatkozni.

fociclub

A A DAC tehetsége a Debrecenhez szerződött – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.