A Debrecen három góllal legyőzte a svéd bajnokot!

A Debrecen házigazdaként 32-29-re legyőzte a svéd IK Sävehof csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton.

Füzi-Tóvizi Petra
A debreceni Füzi-Tóvizi Petra (k) és a svéd Nina Koppang (b) a női kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában játszott DVSC Schaeffler – IK Sävehof mérkőzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A BL-be 13 év után visszatért magyar csapat keretéből Juhász Kata és Hornyák Dóra hiányzott, a Sävehof játékosai közül pedig öten nem utazhattak el sérülés miatt

Lendületes, pontos játékkal és jó összpontosítással kezdtek a házigazdák, akik 8-4-re elléptek, de a beálló elleni védekezésük nem működött megfelelően, ezt kihasználva a svédek Thea Blomst vezérletével egy 4-1-es sorozattal felzárkóztak.

A vendégek időkérést követően egyenlítettek, utána viszont elkövettek néhány hibát, amiket a debreceniek jól használtak ki, ettől ismét lendületbe jöttek, és egy 7-1-es szériával magabiztos előnyt alakítottak ki. Catherine Gabriel egyre hatékonyabban védett, csapata pedig 18-13-as előnyben volt a szünetben.

A második félidő első tíz percében felváltva estek a gólok, a DVSC továbbra is rendkívül motiváltan, megilletődöttség nélkül, jól koncentrálva, taktikusan kézilabdázott. Az ellenfél védekezést váltott, de ez sem vezetett eredményre.

Tíz perccel a vége előtt eldőlt a mérkőzés (30-22), a hajrában már csak a különbség volt a kérdés. A hazaiak ebben az időszakban sokat hibáztak, így a Sävehof felzárkózott mínusz kettőre, de a DVSC sikere nem forgott veszélyben.

Vámos Petra hat, Kácsor Gréta öt, Planéta Szimonetta négy góllal, Catherine Gabriel nyolc védéssel járult hozzá a győzelemhez. A túloldalon négyen zártak öt találattal, Annie Lindernek három, Johanna Bundsennek kilenc védése volt.

Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetőedzője

„A győztes rajt volt a legfontosabb, hazai pályán mindenképpen szeretnénk mérkőzéseket nyerni és létfontosságú volt, hogy a svédek ellen megszerezzük a két pontot. Úgy kezdtünk, ahogyan egy ilyen meccset kell, rögtön a megfelelő hőfokon pörögtünk. Voltak ugyan hullámvölgyeink, de összességében a találkozó nagy részében nagyszerűen kézilabdáztunk. Jól működtek a lerohanásaink, sok gólt lőttünk így. Megvoltak a vezéregyéniségeink, akik felvállalták a felelősséget és éltek a lehetőségekkel.”

Jesper Östlund, az IK Sävehof vezetőedzője

„Kiváló csapattal találkoztunk, a hazai bajnokságban nem szoktunk ilyen szintű ellenfelekkel küzdeni. Mindent megtettünk, hogy felzárkózzunk és ledolgozzuk a hátrányunkat, de nem sikerült. Talán, ha nem az utolsó tizenöt percben kezdünk el jobban teljesíteni, akkor más kimenetele lett volna a mérkőzésnek.”

Női kézilabda Bajnokok Ligája

A csoport, 1. forduló:

DVSC Schaeffler – IK Sävehof (svéd) 32-29 (18-13)
DVSC:
Bartulovic, Gabriel (kapusok), Costa 1, Csernyánszki 3, Füzi-Tóvizi, Grosch, Haggerty 2, Hámori 2, Johansson 1, Jovovic 3, Kácsor 5, Petrus, Planéta 4, Töpfner 3, Vámos M. 2, Vámos P. 6.
Sävehof: Bundsen, Linder (kapusok), Blomst 5, Granat, Heikka, Huselius 5, Jensen 1, Koppang 5, Kylberg, Mellegard 5, Mihailovic, Sembe 1, Stankiewicz 3, Wiksfors 4.

A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján harmadszor szereplő DVSC egy hét múlva az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC vendége lesz a csoportkör második fordulójában.

Forrás: dvsckezilabda.hu / MTI

Súlyos vereséggel kezdett a Ferencváros

Post Views: 2

JochaPress