A Divízió II. küzdelmei is elindulnak

Ezen a hétvégén három mérkőzést rendeznek. A tavalyi rájátszásba kerülő csapatok közül mind a négy pályára lép.

A TD Store Divízió II. idén ősszel valóban másodosztály lesz, miután a Hungarian Football League-et nem rendezik meg. A tavalyi szezonhoz képest egy erősebb bajnokságot láthatnak a szurkolók, hiszen többek között az Eger Heroes is itt indul el. Ám a Hősök még nem lépnek pályára ezen a hétvégén.

Renegades_Rebels_20190615172809_DSC_7626

Nem úgy a Rebels Oldboys, amely minden bizonnyal azokra a tapasztalt játékosokra fog építeni, akikre eddig is. Néhány visszavonulót természetesen a régi visszatérők mellett újoncok is pótolhatnak majd. Viszont így is talán esélyesebb lesz szombati vendégénél a Rebels. A Jászberény Wolverines ugyanis egy új érát kezdett. Balogh Kornél távozásával Kövér József vette át a stafétabotot a rozsomákoknál, így egyértelműen az ősz az építkezésről és a megújulásról fog szólni a jászságiaknál.

Mustangs_Rebels_20190317165320_b

A VSD Rangers évről évre erősödik, ami a pályán is meglátszik. Vasárnap a Duna-parti együttes hazai pályán kezd, ám idén nem szeretnének egy olyan érzelmi hullámvasutatátélni, mint a tavalyi, amikor három verség után három győzelmet szerezve jutottak a rájátszásba. Ellenfelük a hétvégén az a Tatabánya Mustangs lesz, amelynek a bajnoki címe 2019-ben egy hajszálon múlt. Tavaly nem vállalták a feljutást a bányászvárosiak, de egy újabb évnyi munkával visszatérhet az egykoron Divízió I-et megjárt alakulat. Ehhez egy szezonnyitó győzelem adhat majd óriási löketet.

DSC04983

Vasárnap a CFS Guardian a címvédő Miskolc-Szirmabesenyő Renegadeset fogadja. Csongrád-Csanád megye együttese tavaly szépen debütált, de rájátszás nem lett belőle. Viszont jók az alapok a fejlődéshez. Tavaly egy kifejezetten élvezetes meccset játszottak az őrzők a renegátokkal. Azonban a borsodiak 2020-ra még erősebbé válhatnak a Miskolc Steelerszel való együttműködésnek köszönhetően. Így a Guardiensnek idén még nehezebb dolga lesz.

Fotók: Szabó Dávid, Váradi-Király Fotó
Grafika: Hungarian Football

Rebels Oldboys – Jászberény Wolverines
Időpont: szeptember 5. (szombat), 16.00
Helyszín: DTC-pálya (Diósd, Pacsirta utca)

VSD Rangers – Tatabánya Mustangs
Időpont: szeptember 6. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Magyarság sportpálya, (Dunakeszi, Fő utca)
Belépő: Felnőtt: 1000 Ft/Diák: 500 Ft (12 éves kor alatt, illetve VSD melegítőben ingyenes)

CFS Guardians – Miskolc-Szirmabesenyő Renegades
Időpont: szeptember 6. (vasárnap), 15.00
Helyszín: SZEOL-pálya (Szeged, Etelka sor 3.)

Forrás: http://mafsz.org – RSS