Indul az első osztállyá ’avanzsált’ Divízió I.

A Hungarian Football League-es (HFL) csapatokkal kibővült bajnokság a hétvégén egy nyugati rangadóval indul. Viszont változás várható a Budapest Cowbells visszalépésével.

Kezdődik az Amerikaifutball-szezon 2020 2.0! Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt nem rajtolhattak el a bajnokságok tavasszal. A HFL ősszel sem indul el, de több első osztályban szereplő alakulat is az Absolute Live Divízió I-ben vállalta a részvételt. Júniusban még nyolc együttes volt, a szeptemberi rajtra viszont lemorzsolódott hatra, hiszen a Nyíregyháza Tigers után a Budapest Cowbells is jelezte a napokban visszalépési szándékát. A bajnokságot átszervezték, de a hétvégén mégis lesz meccs.

Sharks_Cowbells_20190505134810_ETI_5282

A Győr Sharks az NBA Crusherst fogadja szombaton. A cápáknál debütál a régi-új edző, Boda Gábor. Magyar szakvezetője egyébként Grátz Vilmos óta nem volt a Győrnek. Boda pedig az elmúlt években a Budapest Eaglesnél és a Fehérvár Enthronersnél is szép eredményeket ért el. A Győr évről évre cserélgeti az irányítókat, és ez idén sincs másképp, ugyanis az a Maxym Cserepivszkij adogat, aki tavaly még a Kijev Capitalszel a Hungarian Bowlig jutott. Az egyik célpontja pedig az a Michael Barulich lesz, aki a nyáron érkezett az együtteshez.

crushers_heroes-8247

Az NBA Crushers tavasszal megcélozta a HFL-be jutást. Az ősszel ugyan nincs feljutó vagy kieső, de a zúzók minden bizonnyal szeretnének jól teljesíteni. A brit irányító Stuart Rees már biztosan nem tudja segíteni a szombathelyieket, de Trevin Howard és Billy Hatten maradt, így a Crushers sem képvisel gyenge játékerőt. Azonban az idei szezonban derül ki, hogy mennyire közel áll az első osztályhoz a szombathelyi gárda. A ’bivalyerős’ védelem mellé egy nagyon sokoldalú offensere is szükségük lesz a zúzóknak. Ennek az előjelét már tavaly láthattuk, amikor könnydén megnyerték a Divízió I. küzdelmeit.

Fotók: Vágvölgyi Bálint, Váradi-Király Fotó
Grafika: Hungarian Football

Győr Sharks – NBA Crushers
Időpont: szeptember 5. (szombat), 14.00
Helyszín: Nyúli sportpálya (Nyúl, Jókai u. 30.)
Belépő: 1000 Ft (diákigazolvánnyal vagy nyúli lakcímkártyával ingyenes)

Forrás: http://mafsz.org – RSS