A DTM-pilóták nem lassabbak az F1-eseknél

F1

2016. május 11. szerda, 14:45

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A tavalyi DTM-bajnok, idén pedig az F1-es Manor csapatát erősítő Pascal Wehrlein szerint az élversenyzők mindkét sorozatban nagyon gyorsak, de hiányoznak neki a túraautós csaták.

A Mercedes támogattságát élvező Pascal Wehrlein szerint hiányzik neki a DTM-ben megszokott közelharc az autók között – erre a Formula-1-ben alig van példa. A még mindig nagyon fiatal pilóta 2013-ban és 2014-ben fél-fél szezont futott a német túraautó-bajnokságban, majd 2015-ben parádés teljesítménnyel meg is nyerte azt – ezt követően került a Formula-1-es Manor csapatához versenyzőként.

“A csaták a DTM-ben nagyon menők”” – nyilatkozta Wehrlein a témáról. “Hamisítatlan kerék a kerék elleni harcok ütközésekkel, ezt a Formula-1-ben nem tudod kivitelezni. Nagyon élvezetesek a DTM küzdelmei” – tette hozzá a német pilóta. 

Dppi_00116001_158

Idén hozzá hasonló helyzetben van Esteban Ocon, aki szintén a Mercedes támogatását élvezi, így versenyez a DTM-ben, eközben viszont a Renault tesztpilótája – Wehrlein tavaly a Mercedesnél volt tartalék Lewis Hamilton és Nico Rosberg mögött. “Idén nagyon hasonló helyzetben van, mint én akkor, amikor a DTM-be kerültem” – mondta a Manor pilótája Oconról. 

“Először is meg kell szoknod a sorozatot, meg kell szoknod az autót, de a Formula-1 és a DTM közötti váltás nem túl nagy probléma. Mindig versenyautót kell gyorsan vezetnünk, de a különbség a DTM-ben az, hogy az utolsó tizedet megtaláld, az nagyon trükkös. Persze kell tapasztalat a beállítások terén”.

“A pilótákat tekintve egyáltalán nem gyengébb a DTM, mint a Formula-1. Az élversenyzők mindenhol nagyon gyorsak és nagyon nehéz őket megverni, mindegyikük speciális a saját területén” – magyarázta Wehrlein.

Forrás: www.formula.hu – RSS