A feljutás küszöbén

Pór Péter, az U20-as férfiválogatott edzője a fehéroroszok elleni mérkőzés utolsó percéig nem foglalkozott a másik mérkőzés eredményével a B divíziós Eb-n.  Szakember ennyire még nem örült vereségnek…

Lakner Gábor A magyar válogatott a fehéroroszoktól elszenvedett hárompontos vereség ellenére is bejutott a négy közé az U20-as férfi B divíziós Eb-n. Késő este az is kiderült, hogy a csapat ellenfele Finnország lesz a döntőbe jutásért. A másik ágon Svédország és Montenegró küzd meg egymással. Az elődöntő győztesei a finálé eredményétől függetlenül feljutnak az A divízióba, ahova a torna harmadik helyezettje is követi őket.

Az Eb szünnapján Pór Péter szövetségi edzővel beszélgettünk.

– Örült valaha ennyire vereségnek?
Még nem… Nagy volt az öröm a mérkőzés után, néhány tájékozatlanabb néző nem is értette, miért ünneplünk azt követően, hogy kikaptunk. A többség persze tisztában volt azzal, hogy a szoros vereség továbbjutást ért.

por_peter

Pór Péter elődöntőbe vezette csapatát.  •  Fotó: Simon Erika.

– Mi vezetett ahhoz, hogy ennyire megszenvedtek a fehéroroszokkal?
A védekezésünk túl puha volt, sok könnyű kosarat engedtünk, az ellenfél pedig elképesztő formában dobott: az első öt triplakísérletük sikeres volt. Szünetben megbeszéltük, hogy nem megyünk bele az adok-kapokba, lépésről lépésre zárkózunk fel, és szigorítunk a védekezésen. A fiúk megvalósították, és a feljavult védekezéssel felőrölték a fehéroroszokat.

– Az utolsó időkéréskor mire hívta fel a figyelmet?
Addigra már biztossá vált, hogy nem nyerhetünk, így a szoros vereség lehetett csak a célunk. Fontos volt, hogy ne vigye el a hév a fiúkat, arról beszéltem, hogy hosszabbítással semmiképp nem érhet véget a negyven perc. A ráadásban minden a nulláról indult volna, míg a hat ponton belüli vereség elég volt elődöntőhöz. Ezt megelőzően nem is foglalkoztunk a másik meccs eredményével.

– A döntőbe jutásért a finneket kell legyőzni. Ellenük mi lehet a siker receptje?
A svédekhez hasonlóan rendkívül agresszívan védekeznek, felnőtt, férfias kosárlabdát játszanak. Széles a rotációjuk, a tizenegy játékosuk közül bármelyik lendíteni tud a csapat szekerén. Támadásban kell nagyon észnél lennünk, kevés labdát szabad eladnunk, és ha mégis megtörténik, akkor be kell ütnünk a taktikai faultokat. A legfontosabb, hogy öt az öt elleni játékra kényszerítsük az ellenfelet, akkor lehet keresnivalónk.

– Mennyire volt nehéz az út a négy közé?
Miután láttuk, milyen erős csapatok érkeztek az Eb-re, már a nyolc közé jutást is szép teljesítménynek tartottuk. Az elődöntő elérése ahhoz mérten már bravúr, de szeretnénk feltenni a pontot az i-re. Nem lesz könnyű dolgunk, a negyvenfokos hőségben két nap alatt két éles mérkőzés vár ránk, a fiúk pedig már elég fáradtak. Egy győzelemre van szükségünk a feljutáshoz, igyekszünk úgy beosztani az erőnket, hogy ki tudjuk vívni. Lehetőleg már szombaton.

U20-AS FÉRFI B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÉKESFEHÉRVÁR
A legjobb négy programja
Elődöntők. Szombat, 18 óra: Magyarország–Finnország. 20.15 óra: Svédország–Montenegró.
Helyosztók. Vasárnap, 18 óra: bronzmérkőzés. 20.15 óra: döntő.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS