A Ferrari nem beszél az új autóról

F1

2016. január 11. hétfő, 16:44

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

Sajtóhírek megjelölték, mikor mutatkozhat be a maranellói csapat új F1-es modellje, a szóvivő azonban cáfol. A jelek szerint a Ferrari a rendelkezésre álló összes napot ki akarja használni az első tesztig.

Mi magunk is beszámoltunk a finn Ilta Sanomat által közölt hírről, amely szerint a Ferrari online fogja 2016-os autóját bemutatni, méghozzá február 19-én vagy 20-án, néhány nappal az első barcelonai téli teszt előtt. A csapatot megkérdezték az értesülés valódiságáról, a Ferrari szóvivője azonban cáfolt. „Eddig a bemutatót illetően semmi sem dőlt el” – mondta Alberto Antonini a Speed Week lap megkeresésére. „Innentől minden csupán spekuláció.”

Ugyanerről ír az olasz Omnicorse is, amely hozzátette: az autó első karosszériája már elkészült az FIA kötelező töréstesztjére, azonban a csapat igyekszik megnyújtani a modell építésére fordítható időt, ezért nem akarnak egyelőre konkrét napot megmondani. Ami biztos, nemrég napvilágot látott egy hír, hogy a Ferrari 2015-ös autója miatt halasztotta az új konstrukción való munkát.

A csúszás azonban nem lesz olyan rossz hatással a 2016-os eredményekre, mint azt gondolnánk, mondta James Allen F1-es újságíró blogjának a Williams és Force India korábbi mérnöke, Dominic Harlow:

„Inkább az első és második tesztre, valamint az első versenyre lehet hatása. A késői kezdéseknél előfordul, hogy kevésbé fejlett autóval kell nekivágni az első versenynek, de az Európába való visszatérésnél már egy ütőképesebb autó áll rendelkezésre” – beszélt a szakember arról, felesleges attól tartani, hogy a késés a Ferrari egész 2016-os évére rányomja bélyegét.

Forrás: www.formula.hu – RSS