A MOB közleménye a Hosszú Katinka-ügyben

A Magyar Olimpiai Bizottság örömmel és megnyugvással fogadta a hírt, hogy a legendás mesteredző, a MOB alkalmazottként dolgozó Kiss László mégis folytatja szövetségi kapitányi munkáját és pótolhatatlan szaktudásával, tapasztalatával továbbra is segíti a magyar úszók felkészítését a riói olimpiára. A Magyar Olimpiai Bizottság bízik benne, hogy ez a pozitív fordulat csak az első lépés abba az irányba, hogy a Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség között kialakult nem optimális helyzet, a sportoló és a szövetség számára is megnyugtató módon rendeződjön. 

A Magyar Olimpiai Bizottság vezetése az ügy kipattanása óta azon dolgozik, együttműködésben az érintettekkel, hogy a lehető leghamarabb megszűnjön a feszültség és konstruktív párbeszéd keretében sikerüljön megoldást találni.

Meglepő és elgondolkodtató azonban, hogy ebben a feszültségektől nem mentes időszakban, Kiss László „Békét akarok” című, a Nemzeti Sportnak adott interjújában minden alapot nélkülöző összeesküvés-elméleteket fogalmaz meg, ráadásul a munkáltatójával kapcsolatban.

Bár a Magyar Olimpiai Bizottságnak nincs oka magyarázkodni, azért a tényeket nem árt rögzíteni.

Hosszú Katinka első, december 22-i évzáró sajtótájékoztatóján is hangsúlyoztuk, hogy a MOB ajtaja mindig, minden olimpikon előtt nyitva áll, aki az olimpiai felkészülésével kapcsolatban sajtótájékoztatót kíván tartani. Ez történt december 22-én. Ráadásul a sajtótájékoztatót eredetileg december 15-én, 10 órára szervezte Hosszú Katinka csapata, egy 13. kerületi helyszínre (Prémium Apartmanház konferenciaterem), csak a MOB ünnepi díszgyűlése miatt elhalasztódott. A december 22-i sajtótájékoztatóhoz a MOB csak a helyszínt biztosította, annak szervezésében, a meghívotti lista összeállításában nem vett részt.

A második, január 6-i sajtótájékoztatóhoz még ennyi köze sem volt a MOB-nak. Szabó Bence főtitkár, bár a szervezők nem hívták meg, a MUSZ elnökének, Gyárfás Tamásnak a kifejezett kérésére megjelent a sajtótájékoztató végén és elmondta álláspontját a kialakult helyzettel kapcsolatban. „A MOB tudja, hogy mindent meg kell tennie az ügy mihamarabbi nyugvópontra kerülése érdekében, ez mindannyiunk érdeke. Felelősségünknek érezzük, hogy elősegítsük a megegyezést Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség között. A NOB egyik jelmondata, az Athletes first jegyében a jövőben is megadunk minden támogatást Hosszú Katinka nyugodt és sikeres olimpiai felkészüléséhez, amennyiben a sportoló megfogalmazza, mire van szüksége. Olimpiai bajnokként azt tanácsolom Katinkának, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt legyen kicsit önzőbb és koncentráljon csak magára, a nyugodt és eredményes riói felkészülésére”- nyilatkozta Szabó Bence MOB-főtitkár akkor.

A MOB fontosnak tartja, hogy az egymásra mutogatás és a nyilatkozatcsata helyett az eredeti problémára és a megoldás lehető leggyorsabb megtalálására összpontosítson minden érintett. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt a közeljövőben közös találkozót kezdeményez Hosszú Katinkával és Gyárfás Tamással, abban bízva, hogy közvetítésével sikerül kibékíteni a feleket.

(MOB, fotó: MTI/Mohai Balázs)

 

 

Forrás: www.mob.hu – RSS